Makó Rocks: hazai pályán a Gire

December 22-én ismét ismét hazai pályán játszik a makói Gire zenekar. Ugyanezen a helyszínen vagyis a Kelemen-Házban lép majd fel a helyi taggal bíró Green Division, a szintén makói Overdream, valamint további helyi kötődésű csapatok: a Libra, a Variola és a Sea.

Budapesti lemezbemutató koncertje után ismét hazalátogat a Gire zenekar – az együttes négy és fél éve lépett fel Makón, ahol ezúttal a Kelemen Házban szerepel majd. A zenekar a napokban új klippel jelentkezett, mely a www.gire.hu oldalon és a csapat youtube-os oldalán is elérhető már.

Az egykori Nevergreen bőgőse, Bob Macura 2004-ben alapított zenekarával, a Green Division-nel szerepel. Ez a csapat részben továbbviszi a nagynevű előd hagyományait, de nem egy egyszerű utódzenekar: 2005-ben önálló albummal jelentkeztek, mely ‘A holnap szemén’ címet kapta. A Green Division is makói érintettségű, hiszen Gera Alex dobos ebből a városból származik.

A szintén helyi Overdream zenekar – saját elmondása szerint – egyedi hangzásvilágával hívja fel magára a zeneszeretők figyelmét. Dalaikban természetesen ötvözõdnek az elektronikus motívumok és a fémes gitárriffek; különleges elegyüket klasszikus képzettségű nõi hang koronázza meg. Szövegeik szárnyán a hallgató bejárhatja a világot, a világűr titkaitól a mesés Keleten át, a mélység csendjén túl kalandozhat múltban és jövõben a fantázia ösvényein.

A szegedi Variola tagjai már régi motorosnak számítanak, hiszen maga a csapat még 1988-ban alakult. Már a hőskorban is ugyanazt a letisztult dark gothic rock muzsikáját játszotta, mint most, méghozzá nem is akármilyen társaságban, hiszen a csapat anno együtt zenélt a mai fővonalas bandákkal, köztük a PUF-fal vagy a Kispállal. A Variola később felfüggesztette működését, 2005. óta azonban újra nyomják a rockandrollt, s a sok koncert mellett szeretnének mielőbb önálló albumot is megjelentetni.

A szintén szegedi Libra zenekar története 1995-ben kezdődött; a csapat stílusa évek alatt formálódott és formálódik, igazából a metál egyik ágához sem kötötték magunkat, viszont nagyon sok zenekar hatással volt rájuk: Paradise Lost, My Dying Bride, Carcass, Bolt Thrower, többek között. 2003-ban adták ki Álomkóborlás című demójukat.

Makó Rocks – tudnivalók:
2006. december 22., péntek 18.00 óra
Makó, Kelemen Ház (Makó, Vörösmarty u. 8.)
Gire, Green Division, Variola, Overdream, Libra, Sea koncertek
Afterparty: Fraser vs. Zero.
Belépő: 600 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.gire.hu/
http://www.greendivision.hu/
http://www.variola.hu/
http://www.overdream.hu/
http://libra.uw.hu/

Cenobite Interjú

Kezdjük mindjárt a kötelező körökkel; zenekar bemutatása, alakulásának ideje, körülményei, miértje. Az alapfelállás 2001 végén alakult, kronológiailag innen számítható a zenekar indulása, de az akkori tagok mára nagyrészt már abbahagyták a zenélést. 2004 őszén ferdültek komolyabbra a dolgok, ekkor kezdett összejönni a jelenlegi felállás alapja, meglett az első saját próbaterem, elindultak a rendszeres próbák, kialakulta […]

Tovább »

Új Blind Myself Weblap

Elindult az új Blind Myself weblap a www.blindmyself.com oldalon.

Az új menürendszerről bővebben:

–Hírek: minden hír kommentelhető!
–Koncertek: normálisabb felbontásban találhatjátok az aktuális Blind bulikat
–Audio: minden eddigi megjelent Blind lemez teljes egészében meghallgatható (kivéve az új anyag az „Ancient Scream Therapy”, amelyről csak két szám hozzáférhető egyelőre). Minden lemez kommentelhető: itt mindenki megírhatja a véleményét és lehet vitatkozni is egymással.
–Video: letölthető Blind klippek, itt is lehet kommentelni!!!
–Szövegek: megtalálhatjátok az összes nagylemez szövegét
–Fórum: ez a felület maradt a régi, használjátok!
–Kontakt: itt találhattok linket a zenekarhoz illetve a koncertszervezőinkhez
–Hírlevél: ha érdekelnek Blind Myself hírek, itt lehet feliratkozni Blind hírlevélre illetve elolvasni az összes eddig elküldöttet
–Shop: Budapestrockandroll online shop, itt lehet beszerezni a Blind pólókat és CDket.
–Sajtó: Magyarországon és külföldön megjelent cikkek a zenekarról
–Kérdezd a zenekart: a legsikeresebb menü. Bármilyen kérdést feltehetsz a zenekarnak és a tagoknak is külön-külön
–Press/Booking Area: szakmai oldal, letölthető biográfiával, stage plan-nel, nagy felbontású fotókkal és logókkal
–Galéria: Blind fotók
–Letöltések: ez egy szabad felület, mindenféle zenekarral kapcsolatos letöltéseket ide fogunk felhelyezni. Jelen pillanatban kis home videókat helyeztünk el, mint például a Wise-Men klip forgatásáról és egyéb nyalánkságok, amelyek teljesen le fogják rombolni a banda image-ét 🙂

******************************* <!– D([„mb”,”

n

Ha nincs kedved már CDt venni, de garantáltan jó minőségü mp3-mat szeretnél vásárolni, akkor menj fel a www.dalok.hu/blindmyself oldalra. Itt megvásárolható az új lemez és a Worst-Case Scenario egy az egyben, vagy külön számonként!

n

Minden jót

„,1] ); D([„mb”,”

n

Blind

n

„,0] ); D([„ce”]);//–>

Ha nincs kedved már CDt venni, de garantáltan jó minőségü mp3-mat szeretnél vásárolni, akkor menj fel a www.dalok.hu/blindmyself oldalra. Itt megvásárolható az új lemez és a Worst-Case Scenario egy az egyben, vagy külön számonként!

Anata – The Conductor’s Departure – 2006

Őszintén megvallom, életemben nem hallottam még az Anata nevű formációról, de ha jól tudom, egy svéd death metal bandáról van szó, amelynek negyedik lemeze a The Conductor’s Departure, holott már 1993 óta léteznek. Nem tipikus svéd death metalt játszanak és a sebességmánia sem nagyon mondható el róluk. Vannak persze begyorsulások, de grind tempóra nem kell […]

Tovább »

Black Messiah – Of Myths And Legends – 2006

A német földről származó Balck Messiah-t 1994-ben alakult, mint régi sulis black metal horda, majd számos tagcsere után más vizekre eveztek. Ennek köszönhető, hogy a mostani, immár harmadik lemezük, Of Myths and Legends is folkos/pagan/black metalt rejt. Ebben a stílusban is elég sok zenekar mozog mostanság, úgyhogy nem egyszerű kitűnni, így nekik is megvannak a […]

Tovább »

Minotauri a Firebox Recordsnál

A tradicionális doom zenét játszó finn Minotauri a Firebox Records-hoz szerződött.

A banda utolsó albuma – mely egyszerűen csak a „II” címre hallgat – az eredeti tervek szerint az olasz Black Widow Records-nál jelent volna meg, azonban különböző problémák miatt ez nem történt meg. Ezt követően a francia Sound Spheric Records-hoz kerültek, azonban a kiadó vezetője autóbalesetben elhunyt, ezzel a kiadó is megszűnt létezni.
Végül aztán finn Firebox Records sietett a banda segítségére, így szerződésük értelmében 2007. április 18-án a boltokba kerül az album.

A zenekar (valószínűleg) utolsó néhány koncertjét adja a „Friends of Hell II” nevű turné keretében, melyen a Reverend Bizarre és a Spiritus Mortis társaságában lépnek fel.

További információk a banda honlapján:
http://minotauri.not4free.com

Valamint a kiadónál:
http://www.firebox.fi
http://www.fireboxmagyarorszag.hu
http://www.myspace.com/fireboxeurope

Omen Interjú

Mostanában nem nagyon lehet hallani rólatok, pedig a korai anyagaitok, szerintem nagyon fontos elemét adják a hazai metal életnek. Mivel foglalkoztok mostanában? Februárban jelent meg a Hetedik nap c. CD-nk 11 vadiúj dallal. Ez egy komoly, hosszú  munka volt, s mindannyian elégedettek vagyunk vele. Egyébként az anyagnak nagyon jó a fogadtatása a közönség és a […]

Tovább »