Egyszer volt, hol nem volt, így utólag azt mondom tán igaz sem volt, élt egyszer egy szegény vasdarab messze a városok forró kohóitól, mélyen a mágneses kitaszítottság rozsdálló lápjában. Nem tartozott az átlag fémek közé, ahhoz túlságosan szerette a kemény zenét. Ezért aztán lakhelyéről a világhálón magányosan kereste a mindennapi feltöltődést, amit a hangjegyek által kaphatott.
Történt egyszer, hogy rátalált a Fémforgács nevű szerzetre. Hoppá, gondolta, ez pont olyan kitaszított, mint én, és mennyi érdekesség van benne! Így aztán rendszeres olvasójává vált. 2007-ben aztán úgy döntött, hogy kicsiny mozdonnyá formáztatja vastestét és bahon, avagy visszafelé leírt Nohab néven ráhelyezi magát a világmindenségbe tartó Fémforgács-sínpárra. Eleinte csak figyelgette a történéseket és zenekari profilokat hegesztett, de hamar rákapott a hangpróba ízére és töretlenül folytatta szélmalom harcát; egy évvel ezelőttig. Valaki, akinek mindörökké hálával tartozik, meggyőzte arról, hogy érdemes lenne kipróbálnia magát az írások vágányán is, hiszen nincs mit vesztenie. Ez is szerelemmé vált, nagyon élvezte minden megírt sorát! Külső munkatárs, majd szerkesztő lett a mozdonyból.
Az évek múltával azonban folyamatosan ki volt téve az időjárás viszontagságainak, aminek az lett a vége, hogy vastagon befedte a rozsda. Egyre nehezebben tudott szembe menni a számára túl sötét trenddel. Olajozást, karbantartást ugyan sűrűn kapott a barátaitól, de lassan mégis beálltak a tolattyúi, aminek az lett a vége, hogy 2014. február 21-én feladta a folytatás reményét. Leveszi magát a sínről, elmegy és szétbontatja vasálmát.
A kis mozdony most megpihen.
Köszönöm az együtt töltött időt, a szeretetet, a törődést, a barátságot. Nem felejtem el soha! Isten veletek!
A Fémforgács otthonában egy kisszobai villany kialszik.
Klikk…
