Címke: Freedom Call

November végi vidámság : Freedom Call – 2024.11.29. Analog Music Hall

November utolsó péntekére a Livesound egy jó kis power metalos programot szervezett az Analog Music Hallba. A német Freedom Call már sokadik alkalommal tette tiszteletét a fővárosban, így a sok évnyi szemezgetés után illőnek éreztem, hogy végre megnézzem és lencsevégre kapjam őket. Sajnos a beharangozással ellentétben a német glam metal előzenekar nem játszott az estén. […]

Tovább »

Vidám november végi metálkodás: Freedom Call újra Budapesten

25 éves a Freedom Call! A happy metal német feltalálói tavasszal adták ki – ezüstlakodalom helyett – Silver Romance című új, ünnepi nagylemezüket, november 29-én pedig menetrendszerűen bezakatolnak az Analog Music Hallba is, hogy az összes rajongóval közösen csapjanak egy ünnepi ferde estét, a Night Laser zenekar felvezetésével.

És hogy hogyan jutottunk el idáig? A Freedom Call-t 1998-ban alapította Chris Bay énekes-gitáros, a kezdő felállásból egyedül ő tag a mai napig. Első albumuk, a Stairway to Fairyland egyből meghatározta azt a „happy metal” hangzást, ami máig védjegyük: felemelő és pozitív témák, szélvészgyors dallamok jellemzik a dalokat. Korai lemezeik, mint a Crystal Empire (2001) és az Eternity (2002) megszilárdították hírnevüket a power metal színtéren.

A 2000-es évek második felében több tagcsere is történt, ekkor érkezett a máig meghatározó új gitáros, Lars Rettkowitz is. A változások a hangzásban is kísérletezősebb időszakot hoztak el: a Dimensions (2007) és a Legend of the Shadowking (2010) albumokon a hagyományos és modern power metal elemek keveredtek. És bár a világ egyre kevésbé tűnt egy vidám helynek, a Freedom Call hű maradt optimista stílusához, így „A világ legboldogabb metal bandája” becenevet is megkapták. Egyik népszerű daluk, a Union Of The Strong című klipje itt látható: 

httpv://www.youtube.com/watch?v=a8N58–6blA

Tizedik nagylemezük, a M.E.T.A.L. 2019-ben érkezett, és ezt követte idén a Silver Romance a Steamhammer/SPV kiadásában. A lemez tovább erősíti pozíciójukat a dallamos metal világában. Hatásuk globális, rajongóik szerte a világon ünneplik pozitív energiájukat és fülbemászó dalaikat. Az albumcím nem csak a 25 évre utal Chris Bay elmondása szerint: „Az ezüst az a nemesfém, melynek tulajdonságai között ott a tisztaság, a szabadság és a könnyedség. Azt is mondják, hogy az ezüst erősíti az önbizalmat és a képzelőerőt. Ezek mind olyan jellemzők, amelyek a Freedom Call-hoz is illenek, és amelyeket az új lemezbe is beépítettünk, zeneileg és a szövegeket tekintve egyaránt.”  

FREEDOM CALL - Supernova (Official Music Video)

A november 29-ei estén egy másik német, Steamhammeres zenekar, a Night Laser is fellép az Analog Music Hallban. A hamburgi heavy glam metal alakulat 10 éve üzemel, idén futott be negyedik, Call Me What You Want című albumuk. Nagy-Britanniában és Európában is sokat turnéztak már, energikus színpadi előadásaik, féktelen játékörömük és a kifinomult dalszerzés teszi őket különlegessé:

Night Laser - Way To The Thrill (Official Music Video)

a Livesounds bemutatja: Silver Romantic Metal Nights
2024. november 29., péntek 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Freedom Call, Night Laser koncertek
Belépő: elővételben 8.990 Ft, a koncert napján 9.990 Ft Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon

https://www.facebook.com/events/958294555964959

Freedom Call – november utolsó péntekén az Analog Music Hallban

A vidám, power metalos német együttes november 29-én visszatér Budapestre, az Analog Music Hallba. A banda idén májusban jelentkezett új lemezzel, melynek címe Silver Romance.

Freedom Call - Silver Romance (Official Music Video)

Bemelegítésért a szintén német, idén 10. éve működő glam metal együttes, a Night Laser vezeti majd fel.

Night Laser - Bittersweet Dreams (Official Music Video)

a Livesounds bemutatja: Silver Romantic Metal Nights
2024. november 29., péntek 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Freedom Call, Night Laser koncertek
Belépő: elővételben 8.990 Ft, a koncert napján 9.990 Ft Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon

https://www.facebook.com/events/958294555964959

Freedom Call – a vidám metálosok november végén újra Budapesten

Az idén 25 éves német power metal együttes, akik az idén májusban megjelent Silver Romance című lemezükkel turnéznak, november 29-én visszatérnek hozzánk és az Analog Music Hall színpadán lépnek majd fel a glam metalt játszó Night Laser társaságában.

FREEDOM CALL - High Above (Official Music Video)

Az új lemez kapcsán a gitáros Chris Bay a következőket mondta el: „Az ezüstöt, mint nemesfémet olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, mint a tisztaság, a szabadság és a könnyedség szimbóluma. Azt is mondják róla, hogy erősíti az önbizalmat és a képzelőerőt. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek a Freedom Callhoz is illenek, és amelyeket mind zeneileg, mind szövegileg beépítettünk az új anyagunkba.”

FREEDOM CALL - Hero on Video (official)

Az estét majd a hamburgi glam metal banda, a Night Laser nyitja majd, akinek a Call Me What You Want című nagylemeze május 24-én jelent meg. Az együttes az első albumát 2014-ben adta ki, így a banda már bő tízéves múltra tekinthet vissza összesen négy albummal.

Night Laser - Way To The Thrill (Official Music Video)

a Livesounds bemutatja: Silver Romantic Metal Nights
2024. november 29., péntek 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Freedom Call, Night Laser koncertek
Belépő: elővételben 8.990 Ft, a koncert napján 9.990 Ft Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon

https://www.facebook.com/events/958294555964959

Cristiano Filippini’s Flames of Heaven – The Force Within (2020)

A Cristiano Filippini által létrehozott Flames of Heaven projekt „The Force Within” c. korongja 2020 végének egyik kimagasló albuma szimfonikus power metal stílusban. A Limb Music kiadványán az olasz metalban ismert zenészek alkalmi csapata hallható. A banda felállása a lemezen: Michele Vioni – gitár, Marco Pastorino – ének, Cristiano Filippini – gitár és billentyűk, hangszerelés […]

Tovább »

I. Open Fest

A Budapesttől alig 260 km-re fekvő Kassán rendezték meg az I. Open Fest-et. Amikor megláttam a plakátot, úgy gondoltam, hogy megéri azt a három órányi zötyögést, illetve a 12 eurót, hiszen két általam kedvelt zenekar a Freedom Call és a Stratovarius is fellép majd az Amfiteáter-nek keresztelt helyszínen. Így főleg miattuk volt számomra érdekes ez […]

Tovább »

Freedom Call – az első új dal

Korábban már bemutattuk a Freedom Call február 24-én megjenelő Beyond lemezének borítóját, nemrégiben interjút is olvashattunk Chris énekessel, most az első közzétett dalt hallgathatjuk meg, amit rögtön egy klippel kínálnak nekünk!
A szám címe: Union Of The Strong.

httpv://www.youtube.com/watch?v=a8N58-6blA

Interjú a Freedom Call frontemberével

A Live in Hellvetia DVD 2011májusában jött ki, amin még a „Legend of the Shadowking” turné van. Azóta történt egy pár változás a zenekarban, például a tagok szempontjából. Mi történt Samy-vel és Klaus-szal? Igen, elrepült az idő, amióta a DVD-t felvettük. 2012 őszén sikerült megtalálni az új állandó Freedom Call felállást!!! A szokásos dolgok történtek, […]

Tovább »

Freedom Call – tél végére új lemez!

Február 24-én érkezik a hazánkban is népszerű Freedom Call legújabb nagylemeze, a Beyond!
A kiadvány érdekessége, hogy a 14 vadiúj dalt tarlamazó alap cd is két lemezes, de megannyi más formában is kapható lesz majd. A rajongók kaphatnak unplugged és koncertlemezekkel, valamint poszterral és kiskönyvvel kiegészített szettet is.

Freedom Call – Demonlord – Invader

Még nincs egy éve, hogy a német happy metal megteremtője (akik nevükkel ellentétben gyakran nagyon komoly dalokat is előrántanak a nemezcilinderből – legnagyobb örömömre) négy fős legénysége fellépett a kellemes hangulatú budai szórakozóhely kopottas színpadán. Akkor, mint ahogy ezt ki is fejtettem – itt – csupán, szerencsétlen módon, előzenekari funkciót töltöttek be. Annak viszont annyira […]

Tovább »
12