White Nights – színekkel leplezett sötétség

Nem véletlenül került ez a gyönyörű, szivárványszínekben pompázó borító a hír elejére, mivel ezzel lehet legkönnyebben szemléltetni, miféle zenét nyújthat nekünk a White Nights nevű formáció. Illetve mégsem, mert az amerikai csapat nem egy hétköznapi vegyülettel dolgozik, annak ellenére sem, hogy az enciklopédián mezei black/doom formációként hivatkoznak rá. Ugye már ezzel sem igazán egyeztethető a színvilág? Pedig ideje megszokni, hiszen a White Nights a hagyományos pszichedelikus rock/metal vonalat kívánja beleszőni sötét és régimódi hálójába. Nem egyszerű feladat a betépett állapotban végrehajtott űrséta kombinálása a fekete fémmel, ez látszik a rengeteg apró kiadványból is. Ezek bővülnek a digitálisan már elérhető, hivatalosan áprilisban érkező Solanaceae című EP-vel.









