Fémforgács logo
  • Hírek
  • Cikkek
    • Albumkritikák
    • Interjúk
    • Koncertbeszámolók
    • Miegymás
  • Koncertek
  • Hangpróba
    • Statisztika
    • Szabályzat
  • Fórum
  • X
  • Bejelentkezés

Euforikus dallamok és a lét boncolgatása – a MONO új lemezével érkezik Budapestre

LawrenceLiveVids
2025. március 25.
0

A japán poszt-rock zenekar tavaly ünnepelte 25. születésnapját és ekkor adták ki legújabb, OATH című nagylemezüket is, amelyet egy 29 állomásos turné keretében ősszel Európában is bemutatnak. A MONO szerencsére Budapestet sem hagyja ki a körútból, így éteri dallamaikat november 24-én hallgathatjuk élőben a Turbinában.

A MONO új nagylemeze, az OATH központjába az életet kitevő idő áll és az, miként lehet a legtöbbet kihozni ebből az időből. A zenekar mindig is szívesen foglalkozott a létet boncolgató kérdésekkel, azzal, hogy mi a célunk és mit kellene tennünk a rendelkezésünkre álló idővel. Az elmúlt 25 év alatt a MONO olyan témákat vizsgált, mint a sötétség és a fény kapcsolata, a remény a katasztrófával szemben, valamint a születés és a halál kettőssége. A formáció régi barátjával és munkatársával, Steve Albinivel rögzített és kevert OATH egy jóindulatú elmélkedést kínál a MONO-ra jellemző univerzálisan átélhető egzisztenciális vizsgálatra válaszul.

MONO - Run On (Official Video)

A MONO 1999-ben alakult Tokióban. Egyedi zenei megoldásaikkal háttérbe szorították a rock műfaját és kialakították saját zenei birodalmukat, ahol az instrumentális zenében jelen van a shoegaze gitárzaj, a poszt-rock és a klasszikus zene hatása is. A brit NME egyszer az istenek zenéjeként hivatkozott dalaikra. Nemcsoda, hogy számos film- és sorozat zenéje is kötődik a formáció nevéhez, jelölték őket az Ariel Award-on a legjobb eredeti filmzenéjért járó díjra, míg a The Marshall Hawkins Awards-on el is nyerték azt a Where We Begin zenéjéért. Ők feleltek a Haruki Murakami által írt All God’s Children Can Dance című film dallamaiért is.

Zenéjük sosem zárult egy műfaj köré, inkább hangulatok egésze, euforikus és dinamikus előadásmódjuk pedig az egyik legjobb koncertzenekarrá teszi őket. Erről tanúskodott a MONO 10 éves jubileumi koncertsorozata is, ahol klasszikus zenekarokkal kiegészülve álltak színpadra olyan nagyvárosokban, mint New York, Tokió, London és Melbourne. Holy Ground címen élő albumon is meghallgatható a New York-i koncertjük, míg a tokiói fellépésükön az NHK Szimfonikus Zenekar vezetőjével, Fuminori Shinozakival is volt szerencséjük együttműködni.

2018-ban a MONO egy különleges meghívásnak köszönhetően a londoni Meltdown Festival headlinerei közt lépett fel, a kurátor, Robert Smith (The Cure) kérésére. Olyan előadókkal osztoztak a színpadon, akikre inspirációként tekintenek, mint a My Bloody Valentine, a Nince Inch Nails, a Mogwai és a Deftones.

20. évfordulójuk alkalmából, 2020-ban adták ki 10. lemezüket Nowhere Now Here címmel, amelyet ezúttal is egy négy állomásos, különleges klasszikus zenei sorozattal ünnepeltek. Az egyik ilyen koncertet a londoni Barbican Hallban adták 2000 ember előtt. A fellépést rögzítő Beyond the Past album második helyen végzett a Billboard klasszikus crossover lemezei között. A MONO a járvány közepén kezdett el dolgozni 11. nagylemezén, amelyet Steve Albinival rögzítettek. A Pilgrimage of the Soul a Billboard 85. helyéig jutott albumeladások tekintetében és második helyre került az Alternative New Artist Albums listán. 2024-ben pedig immáron a 25. évfordulójukat ünnepelték az OATH megjelenésével, amelyet november 24-én mi is élőben hallhatunk a Turbinában.

A koncertre a jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők március 20-án 11 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés március 21-én 11 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/946702127626075/

Megtekintések: 27
HírekLive NationMonopost metalpost rockTurbina

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Legújabb cikkek

  • FELTÖREKVŐ GENERÁCIÓ // MESSER

    Liderc
    2026. május 22.
  • Possession – The Mother of Darkness (2026)

    boymester
    2026. május 21.
  • Angellore-Nocturnes (2026)

    Necron
    2026. május 20.
  • Black Label Society / Venom Inc. // Budapest, Barba Negra Red Stage 2026. június 10.

    Armand
    2026. május 20.
  • Don Gatto – Acélossal interjúzni olyan, mint…

    Győr Sándor
    2026. május 20.
  • A totális fém-megszállás: Berserk Fest 2026 – Beszámoló a frontvonalból

    Vecsey Zsuzsanna
    2026. május 19.
  • Régi ismerősként tér vissza zúzni az Any Given Day a Dürer Kertbe

    Vecsey Zsuzsanna
    2026. május 19.
  • Feltörekvő generáció // 13Demölisher87

    Armand
    2026. május 18.
  • Fabienne Erni // 2026.05.10. A38 tetőterasz

    LawrenceLiveVids
    2026. május 17.
  • Moonlight Haze – Interstellar Madness [EP] (2026)

    Anselmus
    2026. május 16.
Hut in the snow

Új események

  • The Rasmus – Weirdo Tour 2027

    2027. február 5.
  • Prognózis – STENK

    2026. május 23.
  • Oranssi Pazuzu, Múr

    2026. november 1.
  • F.O. System XL – Akvárium NagyHall

    2026. november 13.
  • Stonerforgács Session #8 – Wunder

    2026. május 20.
  • Hozzászólások

    • mike666 - Possession – The Mother of Darkness (2026)
    • Armand - Magma Rise – Hamarosan érkezik az új kislemezük
    • Nagaarum - Magma Rise – Hamarosan érkezik az új kislemezük
    • Nagaarum - Hangpróba – 2026. május
    • Nagaarum - Hangpróba – 2026. május
    • Nagaarum - Hangpróba – 2026. május
  • Címkék

    Amorphis (81) Anthrax (78) Arch Enemy (79) atmoszférikus black metal (135) Barba Negra (111) Behemoth (107) Black Metal (1212) Black Sabbath (194) Brutal Assault (247) Brutal Death Metal (88) Candlemass (213) Cannibal Corpse (79) death/doom metal (290) death metal (979) doom metal (1065) Dream Theater (102) Dying Wish (77) epikus doom metal (95) funeral doom metal (142) Fémjelzés (522) Grindcore (142) Hardcore (127) hard rock (121) heavy/doom metal (81) heavy/power metal (112) heavy metal (393) In Flames (86) Mayhem (78) Megadeth (95) Metalcore (107) Metallica (137) modern metal (81) Nagaarum (92) Neverheard Distro (97) Opeth (77) power metal (200) progresszív metal (156) Rockmaraton (99) Sepultura (97) Slayer (127) sludge metal (151) stoner metal (80) thrash metal (322) Thy Catafalque (99) Vader (88)
  • Archívum

  • Kategóriák

    • Cikkek (8 185)
      • Albumkritikák (6 078)
      • Interjúk (776)
      • Koncert ajánló (19)
      • Koncertbeszámolók (767)
      • Miegymás (548)
    • Egyéb kategória (111)
    • Galéria (105)
    • Hangpróba (527)
    • Hírek (48 975)
      • Koncertajánló (135)

Itt is megtalálsz

Partnereink

Les Acteuts De L’Ombre Productions
© 2003-2026 Fémforgács | Impresszum