Éjfény – …egyszer majd megelégeli a nép a nagyurakat

Hazaszeretetét öntötte bele új videójába a motscharmetal egyetlen hazai képviselője az Éjfény. Forradalom című daluk a zenekar legutóbbi KARMA című albumán található. A dalról, a videóról és egyebekről a zenekart vezető Takács Árpád a következőket osztotta meg:
„Fel, vitézek, asszonyok, mind, ki fegyvert foghat!! Forradalmat hoztunk, értetek, értünk!! Adassék gyógyulás, megnyugvás, szép, új, békés világ! Kitörő örömmel és büszkeséggel szeretnénk bemutatni legújabb videónkat, amit a Forradalom című dalhoz készítettünk!
Hatalmas mennyiségű munka, energia és idő van benne, de úgy érezzük, hogy bőven megérte, a lélegzetelállító Kinizsi Várban forgattunk Nagyvázsonyban, imádtuk minden percét!
A dal maga már nagyon régóta szeretett volna formát ölteni, de nem volt egyszerű, mert nem akartunk megragadni a már milliószor ismételt, sajnos unalmas közhelyekké silányult paneleknél és nem akartunk semmiféle politikai oldal vagy ideológia mellett sem állást foglalni. Szerettük volna azok szemszögéből megragadni a témát, akik ténylegesen a semmiből vállalták fel az akaratukat és oda mertek állni a fegyverek elé. A „névtelen hősök” is csak egy elcsépelt, beszédekbe kötelezően beleírandó, letudnivaló, szokásos címke lett, amit egy vállrándítással elintéznek az emberek, pedig messze ők voltak a lelke minden olyan megmozdulásnak, ami elősegítette, akár meg is mentette a világot. Róluk szól ez a megemlékezés.
Turi Boti gyönyörű hegedűjátéka tökéletesen illik az elképzelésbe, ezzel lett teljes az a hangulat, érzés, ami számunkra csodálatos módon ragadja meg azt a magyarságot, hazaszeretetet, ami nem eltúlzott, szélsőséges megmondás, hanem igazi, őszinte és szeretetteljes.”
„A továbbiakban még egy klipet tervezünk forgatni a Karma albumhoz, de már dolgozunk a következő lemezen, 14 dal várja, hogy szabadjára engedjük őket! Elöljáróban annyit elárulhatunk, hogy egyszerűbb, fogósabb, sulykolósabb, döngölősebb lesz, mint a korábbiak és hogy még több „gépezés” lesz benne, alig várjuk, hogy arra is együtt rázzuk majd!
A koncertek tekintetében mindig le vagyunk maradva, így ezzel a videóval szeretnénk is felhívni minden szervezőtervezőkoordinátormenedzser figyelmét arra, hogy NAGYON szeretnénk jelen lenni, ahol csak lehet! Szóljatok, írjatok, ott a helyünk! A Facebook oldalon, Messenger-en a zenekarnak, akár Nekem üzentek, az célba ér, figyelünk!

Legközelebb augusztus 21-én Veszprémben, az IMU-ban láthattok minket a Bakancsban a mancsok elnevezésű jótékonysági esten, aztán közvetlenül másnap, augusztus 22-én Bándon, az Essegvár tövében rendezett #várfeszt-en hangoskodunk. Mindkét estén nagyon jó bandák lesznek még rajtunk kívül is, úgyhogy ottali van!”










