Thy Catafalque – Jön az új lemez

November 20-án érkezik a Thy Catafalque új stúdiólemeze XIII: Sárga erdő címmel. Az új album csaknem napra pontosan két évvel követi az előző XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek című albumot, amit most is a Season Of Mist fog kiadni. Kátai Tamás ezúttal organikus hangképben gondolkodott, ezért első ízben élő dob lesz hallható egy Thy Catafalque-lemezen Szenti Árpád jóvoltából, de a koncertező csapat teljes tagsága tiszteletét teszi a kiadványon. Mindösszesen harmincnégy közreműködő és egy kórus, a Tiszaföldvári Férfikar vett részt a felvételen, hogy ahol csak lehet, élő hangok és hangszerek szólaljanak meg.

A 12 dalos lemez első videóját a Búcsú a piros madártól című dal kapta meg, amiről Kátai Tamás a következőket osztott meg:

A Búcsú a piros madártól az elválás és a beletörődés hangulatával indítja az albumot: egy hang, amely valami már tovatűnt dolog után kiált, miközben szavát elnyeli a köd és a távolság. Ez a kislemez határozza meg a XII Sárga erdő című, tizenkét számos album alaphangulatát is.

A Búcsú a piros madártól videóját a makói családi házától tízperces sétára lévő erdőben, a Maros partján, ugyanazon a helyszínen, ahol huszonöt évvel ezelőtt a zenekar legelső klipje is készült, és ahol már egy újabb videó munkálatai is zajlanak. A klipben a Thy Catafalque brazíliai, franciaországi és magyarországi koncertfelvételei kézzel készült és digitális animációkkal váltakoznak, szándékosan nyers, kidolgozatlan stílusban. Így akartam hagyni, mert így személyesebb a hatása, és valahogy fontosnak tartom a tökéletlenségek és az emberi jelleg megőrzését.

GRAVEYARD - Tongue Tied (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A Thy Catafalque szeptember 26-án az egervári Zalai Zajongás fesztiválon, szeptember 30-án pedig a Budapest Parkban adja ez évi két utolsó koncertjét.