Szerző: Győr Sándor

Gedeon Reflects – újabb lemezelőzetes dal

Állj! címmel megjelent a Gedeon Reflects legújabb klipes dala a május végén érkező új lemez előzeteseként. Az “Állj” dinamikus, lendületes, némileg pszicho hangulatú klipje a Riff Budapest klubban forgott a Kill Monday Management rendezésével, Gerő András vágó, Simon Leila colorist és Farkas Christian operatőri munkájával.


Az “Állj” leginkább egy hard rock, már-már progresszív metal dal, amiben érezhetők például a Dream Theater, TIll Lindemann és Marilyn Manson stílusjegyei is, de emellett spanyolos témák és fusion elemek is megjelennek benne. Andris és Balázs különösen élvezte az énekfelvételeket, mert ilyen sokféle hangon megszólalni ritkán van lehetőségük egy dalon belül, és Bálint (Csongor Bálint-a szerk.) énekproduceri tevékenységével igen érdekes, változatos eredmény született (Károly Tamás hangmérnök alig győzte megfelelő helyre tenni a csillió éneksávot 🙂 ) – nyilatkozták.

A dalszöveg alapvetően egy viszonzatlan szerelemről szól, amit a lírai én nagyon nem képes elengedni. A szöveg egy komoly vívódást ír le, ami esetében nem egyértelmű, hogy “hangok a fejben” vagy beszélgetések közben történik – düh, elutasítás, vágy, elengedés, játszmák is előjönnek benne. Az eredeti szöveget Megyeri István dobos írta, majd Gedeon András frontember pofozta a végleges formájára Csongor Bálint (Useme, Subscribe) énektanár segítségével.

Gedeon Reflects - Állj! (Hivatalos Zenei Videó)

A dal vázát, ütemborogatásait, kiabálós, párbeszédes alapötletét Andris hozta, a  triolás fusion rész pedig Balázs és Tomi szüleménye. Szerkezetileg Bálint is nagy segítséget nyújtott abban, hogy az énektémák teljesek legyenek (így történt például az, hogy Isti még egy refrénnel rövidebb dalt dobolt fel, mint ami feléneklésre került…). Ami a zenekartól eddig szintén újdonság, hogy produceri elemeket is alkalmaznak a dalban, ami Andris öccsének, Gedeon Máténak köszönhető (GD:ON)

A Gedeon Reflects új albuma “Előtted áll” címmel jelenik meg május utolsó hetében, amit május 30-án a budapesti Muzikum Klubban egy lemezbemutatóval is megünnepelnek. Az új lemez 9 dalt fog tartalmazni, rajta az Állj! mellett a korábban megjelent Tengerennel. Az új album izgalmas utazás lesz a melodikus akusztikus gitáros csellóval, zongorával kiegészülő vonaltól egészen az Állj!-hoz hasonló keményebb vonalig. Témailag elsősorban pedig a belső és külső küzdelmek, döntési helyzetek, valamint a remény és segítségkérés kerül terítékre.

Weather Systems, Haunt The Woods – A38 (2025.05.11.)

A 2024-es listám kedvenc külföldi lemeze a Weather Systems debütálása volt, így amikor kiderült, hogy Danny Cavanagh és a köré szerveződött zenekar Budapestet is útba ejti (köszi zero/Fekete Zaj!) nem volt kétséges, hogy ott a helyem. Pláne, amikor az is egyértelműen kiderült, hogy Anathema dalokat is játszanak. Szóval nagy várakozással mentem a koncertre.  Az előzenekarként […]

Tovább »

Nightbreed emlékek II. – Árnyak

A mai jubileumi Nightbreed Fesztivál múltidéző interjúi folytatódnak. Ma az Árnyak egykori frontembere, Molnár Robi (ex-October, ma Molnár Róbert Band) válaszolta meg a kérdéseket. A többit tegyétek fel személyesen Ecsegfalván a múltidéző Árnyak műsor előtt vagy után. – Mi az első emlék, ami eszetekbe jut a Nightbreed kapcsán? – Mit adott nektek az, hogy anno […]

Tovább »

Nightbreed emlékek I. – Dying Wish, Land Of Charon

A Nightbreed Fesztivál a hazai rock/metal történelem emblematikus rendezvénye. Most a 25. jubileum kapcsán Tóth Gyula barátunk nagyot álmodott és egy olyan nosztalgikus műsort rántott össze, aminek fellépői ezer szállal kapcsolódnak a fesztivál történetéhez, egymáshoz és a hazai metal/dark/gót színtérhez. A Dying Wish-ből Ács Sanyi, a Janeth emlékére összeállt Land Of Charon élére állt Kiss […]

Tovább »

25 éves jubileumi Nightbreed Fesztivál május 10-én

Több év kihagyás után újra megrendezésre kerül, az eredeti helyszínen, Ecsegfalván a Nightbreed fesztivál! A hazai dark/goth színtér emblematikus fesztiválja igazi zenei csemegének számít ma már, ráadásul a fellépők sem éppen olyan formációk, akiket bárhol elcsíphet az ember!

A fellépő zenekarok között olyan különlegességeket találhatunk, mint a Land Of Charon, akik tíz évvel ezelőtt elhunyt frontemberükre, Janeth emlékére állnak össze egyetlen koncert erejéig. Az alkalmi formáció énekes Kiss Péter lesz, akit az Autumn Twilight és a Clue zenekarokból ismerhet a nagyérdemű.

Rajtuk kívül ott lesz a Molnár Róbert Band, akik 100%-ban Árnyak dalokkal állnak a színpadra, a fesztivál alkalmából egyetlen bulira újra összeálló De Facto, a retro programmal fellépő Dying Wish és az estét záró Pornography elnevezésű The Cure tribute zenekar!

A koncertek előtt pedig egy Ric$Cast Live podcast lesz, a legjobb Nightbreed sztorikkal!

Jegyek a helyszínen válthatóak!

Jegyár: 8000 Ft. Támogató jegy fesztiválpólóval: 10.000. Ft, helyi lakosoknak 5000 Ft.
Nyugdíjasoknak, 16 éven aluliaknak, Fogyatékkal élőknek, mozgáskorlátozottaknak ingyenes a rendezvény!

Gyere el te is, ez garantáltan egyszeri és megismételhetetlen alkalom lesz! Az oda- és visszajutáshoz igénybe veheted a Nightbreed buszt.

STORYUM – új klip a remény hangján a jelen kihívásairól

STORYUM nem pihen. A DAL2025-ös megmérettetés óta is folyamatosan koncerteznek, de arra is szakítottak időt, hogy a tavaly megjelent Álmokon át album Lesz még dal c. számához klipet forgassanak. A videót 2025. április 19-én tették közzé, amely nemcsak zenei élményt, hanem mély társadalmi üzenetet is hordoz. Az eredeti angol verzió Generations címmel, Janik Joe Zsolt szövegével látott napvilágot, később magyar nyelvű szerzeményként, az Álmokon át album részeként jelent meg, Janik Zsigrai Klára átköltésével.

A dal a zenekar egyik legérettebb, legőszintébb alkotása, amely arra ösztönöz, hogy ne csak a problémákat lássuk, hanem a megoldások lehetőségét is. A zene és a szöveg egyaránt a jelen bizonytalanságait és a jövő reményeit járja körül – azt az érzékeny egyensúlyt, ahol az egyéni felelősség és a közös jövő formálás találkozik.

STORYUM - Lesz még dal (Official video)

A hangulatot a versek alatt feszültséget sejtető zenei elemek uralják, míg a refrén reménnyel teli tónusa a lehetséges, közösen formálható jövőbe vetett hitet erősíti. A szerkezet klasszikus popformát követ, mégis meglepően mély társadalmi és filozófiai tartalmat hordoz. A sorok közt egy kórus is megszólal, ezzel is támogatva a dal egyediségét.

A videoklip – melynek premierjére 2025. április 19-én 17:00-kor került sor – egyedülálló vizuális élményt kínál. A forgatás a festői tallósi kastélyban zajlott, amely nemcsak történelmi hangulatával, hanem természeti környezetével is tökéletes atmoszférát biztosított a dal üzenetéhez.

A képsorokban az Orákulum jelenik meg – egy misztikus, felsőbbrendű lény, aki a jelen sötétsége és a jövő lehetőségei között egyensúlyozva énekli el látomását.

Öt szimbolikus szereplő – öt emberi útkeresés

A klip során öt karakter története bontakozik ki, akik szimbolikusan jelenítik meg napjaink társadalmi dilemmáit:

  • A politikus, aki a hazugságok tengerében vergődik.
  • Az építész, aki falakat emel, mégis védtelenné válik.
  • A szépség, aki enged a hiúság csábításának, majd rádöbben felszínessége ürességére.
  • A becsvágyó katona, aki szemében hordozza a háborúk értelmetlenségét.
  • Az orvos, aki pénzt szorongat, miközben gyógyítani kellene.
  • Mindegyikük története egy felismeréssel zárul: a változás belülről fakad, és mindannyiunk felelőssége.

A remény képsorai – a dal üzenetének beteljesedése

A záró jelenetben az Orákulum és a megújult szereplők közösen éneklik:
„Rajtam áll, rajtad áll, hogy legyen még dal”– hogy a következő nemzedék is megtalálja a reményt.

Platon Karataev – megjelent a Napkötöző

A 2016-ban alakult Platon Karataev története nem szokványos a hazai zenei életben, hiszen már azelőtt jelentős hallgatói bázist (100 000 fölötti hallgatottság) szereztek a Spotify-on, mielőtt hazai koncertet adtak volna. A legutóbbi, 2022-ben megjelent Partért kiáltó c. albuma jelentős visszhangot keltett a hazai rockzenei színtéren, Fonogram-díjat is kaptak érte. Az volt az első teljes magyar nyelvű anyaguk és azóta több sikeres koncerten van túl a csapat. Nagy érdeklődés várta a Napkötöző címre keresztelt lemezt, amin már a Red Swamp-ból érkezett Farkas Zsombor dobolását hallhatjuk.

Fotó: Komróczki Dia

A zenekar elmondása szerint több, mint három évet dolgozott a lemez dalain, de eközben rengeteg dolog történt. Koncertek duóban, a Bohemian Betyars-szal közösen írt Fishing himnusz, a Mezítláb, kreatív dalszövegírás gyakorlat az ELTE-BTK Dalköltők képzésén, hogy csak néhányat említsünk.

A friss lemezhez folyamatosan jöttek az előzetes klipek, vizuálok. Tavaly ősszel a Mácsai Pál és Körmöczy Bence főszereplésével készült, igazán elgondolkodtató és művészi Nem felelhet.

Platon Karataev - Nem felelhet (Official Music Video)

Most pedig már itt a teljes lemez:

A zenekar nem sokat vár a lemezbemutatóval sem, május 9-én a Budapest Parkban kerül sor rá. Az esemény azért is jelentős, mivel az 50 éves Vágtázó Halottkémek ünnepi koncertjén kerül rá sor.

Ezen felül a nyáron találkozhattok a zenekarral a Fishing on Orfű-n, a SZIN-en és a Bánkitó Fesztiválon is, de mennek például Torontóba is.

Cristina Nemerovschi – Rocksztár (Metropolis Media Group)

Mióta az eszemet tudom szeretek olvasni. Szeretem a jó krimiket, a thrillereket, meg a zenei kapcsolódású történeteket is, hogy a zenei (ön)életrajzokat ne is említsem. Mivel szerencsére a lányaim is könyvmolyok, így a közösségi média sorra dobálja elénk a könyvkiadók posztjait. Én is elég sok kiadót követek, de a különböző magazinok könyves vonatkozású hirdetéseit is […]

Tovább »

Vágtázó Halottkémek – interjú Grandpierre Attilával

A Vágtázó Halottkémek 50 éve a hazai underground része. Világviszonylatban is ritka az ilyen és a kultikus státusz sem csak a honi színtéren övezi őket, hanem olyan nemzetközileg is elismert zenészek, mint Henry Rollins vagy Jello Biafra is tisztelik a munkásságukat. A zenekar május 9-én a Budapest Parkban ünnepli a fél évszázados születésnapot. Grandpierre Attila […]

Tovább »

The Joystix – Friss EP és jubileum

Az idén 20 éves fennállást ünneplő The Joystix zenekar egy vadonatúj 3 új dalt tartalmazó EP.-vel jelentkezett Here tomorrow !? címmel.

Szőke Gábor énekes/gitárospár mondatban így foglalta össze az új anyagot:

Az utóbbi pár évben minden évben kijövünk egy új anyaggal, idén sincs ez másképp. A tavalyi Nothing to prove EP hez képest (ami egy abszolut laza, vidám dalkollekcio volt) változásnak mondható, hogy ezen az EP-n a kicsit melankólikusabb oldalunkat vettük elő. Vannak egészen karcos témák, illetve már már darkba hajló megoldások is, úgy érzem az elmúlt húsz évben sikerült olyan zenei világot kialakítani, amibe belefér akár egy blues dal, vagy akár egy már-már trashbe hajló téma, de mégis valahogy “joystixos” a végeredmény.  A dalok megint nagyon gyorsan összeálltak, szerencsés helyzet, hogy a stúdiómban bármikor bármeddig tudunk dolgozni, így mindíg nagyon gördülékenyen és gyorsan összeállnak az új anyagok.

A zenekar októberben egy évfordulós koncert keretein belül is megünnepli majd az elmúlt húsz évet, a koncerten a tervek szerinti számos vendég is tiszteletét teszi majd. Hogy pontosan hol és ki lesz még ott velünk, az ki fog derülni a következő hónapokban.

Playlist: Here tomorrow ?!