Szerző: Győr Sándor

Autumn Lies Buried – EP premier

A „Debt of Silence” című sikeres kislemezüket követően az extrém metal vonalas amerikai Autumn Lies Buried 2025. május 6-án kiadta második új dalát, a Told Off With A Sawed Off-ot, az Exitus Stratagem Records gondozásában.

Told Off With a Sawed Off

A szám folytatja a zenekar küldetését, hogy agresszív, társadalmilag tudatos és egyben katartikus zenét alkosson. Ez a dal a második előfutára volt a ma megjelent „Mob Mentality” című EP-nek.
A zenekar szerint a szerzemény egy himnusz azok számára, akik csak a szájukat jártatják, de sosem váltják tettekre a szavaikat. A dalban közreműködik Dustin Jamaal Mitchell, a Filth énekese is. Az üzenete egyértelmű: „hagyjatok békén, vagy…”

A „Told Off With A Sawed Off” bemutatja a frontember Kaelin sokoldalú extrém vokális stílusát, aki a dal hangulatához igazítja technikáját, legyen az ritmikus, rap-szerű szövegelés vagy mély, hörgő ének.

A Mob Mentality EP-t a zenekar „fegyverbe hívásnak tekinti az igazságtalanság ellen”. A kiadvány megjelenése egybeesik a Hell Howler elnevezésű turnéjuk első állomásával, ahol a Casket Robbery és a My Own Will zenekarokkal lépnek majd fel. Az EP a Suicide Silence, a Tech N9ne és a The Acacia Strain rajongóinak különösen ajánlott.

Wall Of Sleep – The Kingdom (2025)

Amikor 2001-ben feloszlott a Mood az első sokkot megnyugvás követte, hiszen a zenekar feloszlása után több formáció is alakult, amelyek a tagok korábbi zenei világát vitték tovább, vagy éppen új irányokba kalandoztak. A Füleki-Holdampf kettős szinte azonnal bejelentette a folytatást. Új zenekarukban leginkább ők vitték tovább a Mood szellemiségét a Wall of Sleep-ben. Az Overlook […]

Tovább »

Existentialist – EP előzetes

Idén tíz éves a brit extrém metal/deathcore vonalas Existentialist. A banda néhány single és két album (Prophet of Ignorance – 2020 és The Heretic – 2023) után június 27-én adja ki Terminal című EP-jét Erről március végén már bemutatott Death Before Death daluk videója után itt a Wretchedness Ov Existence klipje is.

Existentialist - "Wretchedness ov Existence" (Official Music Video)

A négyszámos EP egy 1920-as horror sorozat által inspirált konceptanyag lesz.

„Ezzel a kiadvánnyal egy másfajta megközelítést szerettünk volna alkalmazni – mind tematikusan, mind zeneileg –, hogy egy igazi önálló projektnek tűnjön. A számok tartalma őszintébb és megalapozottabb, mint bármi, amit korábban csináltunk, mélyen belemerülve az emberi létbe és abba, hogyan formál minket egyéniségként.” – nyilatkozták az EP kapcsán. Az emlitett Death Before Death daluk videója itt látható.

Existentialist - "Death Before Death" (Official Music Video)

Magyar Rocktörténet 1-2. képregény

A képregények – úgy tűnik – a reneszánszukat élik, legyen szó szuperhősösről, mangáról vagy épp zenei témájúról. Kántor Mihály nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy a magyar rockzene négy évtizedét bemutassa. Ebben rajzolóként Szabó Csaba, Fritz Zolán, Haragos Péter, Felvidéki Miklós volt segítségére. A Képes Krónikák Kiadó a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával létrehozta az első magyar „rockzene-történeti” képregényt.

Futaki Attila, Magyarország leghíresebb képregényrajzolója szakmai irányítása mellett fiatal, tehetséges rajzolókkal Kántor Mihály forgatókönyve alapján megrajzoltattuk a Magyar Rocktörténet képregénysorozatot. A két kötetesre tervezett mű 100-100 oldalon mutatja be egy kitalált szereplő, Pallaghy Karcsi közepesen tehetségtelen rockzenész élettörténetét. Főszereplőnk egy amatőr együttes tagjaként találkozik a korszak ismert zenészeivel és a hazai zeneipar korabeli alakjaival. A képregény 1960-tól 1999-ig kalauzolja végig az olvasót a magyar rock- és beatzene hőskorán, felvonultatva  a hazai zenei élet fontos eseményeit  és ikonikus alakjait. A Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró által lektorált, két rész a magyar rockzene  1960-2000. terjedő időszakát mutatja be.

A két kötet most akciósan szerezhető be a Képes Krónikák Kiadónál: https://kepeskronikak.hu/tortenelmi-kepregenyek/magyar-rocktortenet-i-ii/

A „rock- minilexikon” egy izgalmas utazás a múltba, amely során az olvasók újra átélhetik a magyar rockzene felemelkedését, megismerhetik a huligánok és a jampecek világát, az akkori klubéletet, és betekintést nyerhetnek a korszakot meghatározó zenei irányzatokba, mint például a pol-beat vagy a hard rock.

A képregény lapjain többek között olyan legendás előadóművészek és zenekarok is megelevenednek – a képregény műfaji jellegéből adódóan „karikatúra-szerűen”, ám  szerethető módon – , mint a GERILLA, SCAMPOLO, BERGENDY, RADICS BÉLA, HUNGÁRIA, GEMINI, KEX, BEATRICE, LGT, P. MOBIL, SKORPIÓ, PIRAMIS, GENERÁL, FONOGRÁF, BOJTORJÁN, ILLÉS, METRO, OMEGA, ZALATNAY CINI, KONCZ ZSUZSA, KOVÁCS KATI, PRESSER, MÁTÉ PÉTER, ZORÁN, CSEH TAMÁS, HOBO, EDDA, BRÓDY vagy DEMJÉN FERENC.

Időtlen Energia az Iron Maiden és Halestorm koncerten

Ha jól emlékszem 2000 június 7-én a Kisstadionban láttam először az Iron Maiden-t. Akkor tért vissza Dickinson és Adrian Smith a zenekarba, elkészítették a Brave New World lemezt, amit be is mutattak. Persze a klasszikusokkal együtt. Ennek megfelelően nagy volt az érdeklődés és én nem csalódtam. Azóta többször láttam őket (2008-ban a Sziget 0. napján, […]

Tovább »

Great Escape – Új formáció, új stílus és új klip

A 2022-ben visszatérő zenekar új tagokkal és stílussal állt elő. Legújabb daluk a Szilánkok, ami az eddigi pop punk stílust leváltva egy modern metal köntöst kapott. Az eredeti felállásból Auer Máté a frontember, és Kiss Benedek (dob) mellé Póra Zoltán (gitár), és Vince Zoltán (basszusgitár) is csatlakozott. Az új felállás egy ütősebb hangzást képviselve állt elő, hiszen az alkotásban részt vett a producerük Csiszár  Ádám  (Lovecrose), és a dal utómunkáit Diószegi Kiki (Down for Whatever) készítette.  A videoklipet az Xport films  gondozásában hozták létre. Ez mindenképp egy új szint a zenekarnak.

GreatEscape-Szilánkok (Official music video)

A csapattal augusztus elsején Jánossomorján találkozhattok a  Rock Aid Fest keretein belül. 

ISNT – Új videó

A Németországban dolgozó, de hazai vonatkozású melodeath vonalon mozgó ISNT négy EP (Heartless – 2021, Nightfall – 2021, Leave Our World – 2022, Burning Dreams – 2023) után tavaly jelentette meg első teljes albumát. Az öttagú banda az Intro után kilenc változatos, a dallamos death metalban gyökerező, de szélesebb spektrumot felölelő dalt rejt a 5th című lemez. A zenekar kidolgozott dallamvilág, az emlékezetes témák és a nyers hörgés mellett Márta emlékezetes dallamos éneke is hatalmasat fejlődött. A zenekar az album talán legslágeresebb dalára, a Just One Life-ra forgatott klipet.

ISNT - Just One Life (Official Music Video)

A teljes lemezt is érdemes meghallgatni:

Linkin Park – Megjelent a From Zero Deluxe verziója

A globális rockszíntér megkerülhetetlen szereplője, a Linkin Park hivatalosan is kiadta nagysikerű visszatérő albumának, a ’From Zero’-nak deluxe változatát. A zenekar 2024-ben, új felállásban tért vissza a világ színpadára, és azóta sikert sikerre halmoz.

A ’From Zero’ megjelenése óta rendkívüli fogadtatásban részesült, hiszen az iHeartRadio Music Awards díjátadóján az év rockalbumának választották, és összesen tizennégy ország hivatalos slágerlistáján jutott az első helyre. A Billboard adatai szerint a Linkin Park volt 2024-ben az egyetlen olyan rockzenekar, amely átlépte a kétmilliárd globális streamet, ami különösen figyelemre méltó teljesítmény egy olyan időszakban, amikor a rockzene egyre ritkábban képviselteti magát a mainstream toplisták élmezőnyében.

A közönség és a kritikusok egyaránt kiemelték az album egyik legnagyobb hatású dalát, a „The Emptiness Machine”-t, amely tizenöt egymást követő héten át uralta a Billboard Rock listát, és több zenei szaklap egyöntetű véleménye szerint 2024 legnagyobb rockslágere lett.

A most megjelenő ’From Zero (Deluxe Edition)’ az eredeti tizenegy dalt három új szerzeménnyel és két exkluzív koncertfelvétellel egészíti ki. A friss dalok újabb rétegekkel gazdagítják a zenekar hangzásvilágát: az „Up From The Bottom” című szám karakteres zongorabetéte, súlyos riffjei és lendületes dobjai tökéletes alapot teremtenek Emily Armstrong és Mike Shinoda vokális párbeszédéhez. Az „Unshatter” című szerzemény bemutatja a Linkin Park új korszakának nyers erejét, míg a „Let You Fade” az elmúlásról szóló, szívbemarkoló szövegvilága a rajongók egyik legkedveltebb újdonságává válhat.

Let You Fade - Linkin Park

A deluxe kiadáson két különleges koncertfelvétel is helyet kapott: a „Heavy Is the Crown (Live)”, valamint az élő előadásban új értelmet nyerő „The Emptiness Machine (Live)” is bizonyítja, hogy a zenekar nemcsak stúdióban, de színpadon is rendkívüli formában van.

A „From Zero (Deluxe Edition)” már elérhető világszerte digitálisan, valamint 2 CD és 2 LP formátumban.

FROM ZERO (DELUXE EDITION) dallista:


From Zero (Intro)
The Emptiness Machine
Cut the Bridge
Heavy Is the Crown
Over Each Other
Casualty
Overflow
Two Faced
Stained
IGYEIH
Good Things Go
Up From The Bottom
Unshatter
Let You Fade








Fizikai:


From Zero
The Emptiness Machine
Cut the Bridge
Heavy is the Crown
Over Each Other
Casualty
Overflow
Two Faced
Stained
IGYEIH
Good Things Go
Up From the Bottom
Unshatter
Let You Fade
The Emptiness Machine (Live)
Heavy is the Crown (Live)
Over Each Other (Live)
Casualty (Live)
Two Faced (Live)

Iron Maiden Budapesten is megünneplik az 50 éves jubileumot

Iron Maiden: Run For Your Lives World Tour 2025-26

Készüljön Budapest, mert a heavy metal titánjai, az Iron Maiden, holnap és holnapután, azaz május 27-én és 28-án legendás energiájukkal veszik be a magyar főváros színpadát! Nem akármilyen alkalomról van szó, hiszen a brit ikonok itt indítják el nagyszabású, 50 éves jubileumukat ünneplő világkörüli turnéjukat. Két este tehát, amikor a rajongók együtt ünnepelhetnek a zenekarral, és részesei lehetnek egy történelmi pillanatnak.

A hangulatot az amerikai Halestorm alapozza meg, akik a turné első szakaszának, így a budapesti koncerteknek is a különleges vendégei lesznek. Lzzy Hale és csapata erőteljes rockzenéjükkel garantáltan felhevítik a közönséget az Iron Maiden érkezése előtt. Jó hír a Halestorm rajongóinak, hogy a banda hamarosan önálló fellépőként is visszatér Budapestre, így aki most kedvet kap hozzájuk, annak nem kell sokat várnia egy újabb találkozásra.

Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget, hogy élőben láthassa az Iron Maiden-t, amint egy fél évszázados, elképesztő pályafutást ünnepelnek! A legendás dalok, a látványos színpadkép és a banda utánozhatatlan energiája garantáltan felejthetetlen élményt ígér mindkét estén.

Mire számíthatunk?

  • Egy legendás zenekar jubileumi turnéjának nyitókoncertjei.
  • Két este tele ikonikus Iron Maiden slágerekkel.
  • A kiváló Halestorm mint előzenekar.
  • Felejthetetlen hangulat és rocktörténelmi pillanatok.

Ünnepeljük együtt az Iron Maiden öt évtizedes diadalmenetét! Up the Irons!

Serj Tankian életrajzi könyv a Cser Kiadónál

Down With The System – Memoár (vagy valami olyasmi) címmel érkezik a System Of A Down énekesének könyve. A mű várhatóan 2025.06.16-án jelenik meg.

„Mi voltunk a modern zenetörténelem legvalószínűtlenebb listavezetői. Örmény-amerikai zenekar. Vad és agresszív metálriffek, mindenféle konvencióra fittyet hányó, tempóváltogatós ritmusok és örmény népi dallamok elegyéből álló, gyakorlatilag beskatulyázhatatlan zene, az egésznek a tetejébe pedig én, amint hol hörgök, hol üvöltök, hol lágyan énekelek. Meg persze a szövegek, ahol avantgárd bolondságoktól habzó szájú társadalompolitikai kirohanásokig terjedt a skála, akár egyetlen soron belül is. Nem volt könnyű hallgatnivaló.”

Ennek ellenére a System zenéje világszerte hallgatók millióinak szívébe lopta be magát, mióta a kilencvenes évek közepén berobbantak a zenei életbe. Közel 40 millió eladott albummal, három Billboard-listát vezető lemezzel és hűséges rajongók hatalmas táborával a zenekar uralta az alt-rock és a metalszínteret, és újrafogalmazta, hogy a rocksztárok miről beszélhetnek és miről nem, mit tehetnek és mit nem, mit képviselhetnek és mit nem.

Serj története sokkal több, mint rock ‘n’ roll mese: egy bevándorló története és egy aktivista ébredése is benne van. A Down With The System nyomon követi a főhőst Bejrúttól Los Angelesig, Örményországtól Új-Zélandig, és feltárja, hogy mindeközben mit tanult a zenéről, a művészetről, az aktivizmusról és önmagáról.

Most 10% kedvezménnyel előrendelhetitek: https://cserkiado.hu/ujdonsagaink/down-with-the-system-memoar-vagy-valami-olyasmi-18075.html