Hamarosan érkezik a System Of A Down énekese, Serj Tankian új EP-je, a Foundations. Erről Tankian a következőket osztotta meg:
„Készítünk egy EP-t Foundations címmel, ami a karrierem különböző korszakaiból származó zenéket fogja tartalmazni. Ezek a System korai időszakából valók, és sosem kerültek kidolgozásra a bandával. Amolyan punk-rockos, metalos, súlyos dalok. Mégis, hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Nem tudom. Nem hinném, hogy a zene és a szövegek túlságosan összefüggenének.
Ez egy érdekes, különböző időkből származó, eddig sosem kiadott retrospektív rockzene, és alapvetően azért Foundations a címe, mert a zenei életem megalapozásáról szól. Rendkívül érdekes dalok, amelyek nagyon különböznek egymástól: az egyik nagyon súlyos, a másik meg olyan, mintha nagyon progresszív lenne. Egyszerűen mindegyikben más-más elemek bukkannak fel. De úgy gondolom, hogy együtt mégis nagyon működőképesek.”
A Foundations EP a Gibson Records gondozásában fog megjelenni. Második előzeteseként Justice Will Shine On című videója nézhető meg.
Igazán egyedülálló és minden bizonnyal hiánypótló kiadvány jelent meg nenmrég a Helikon Kiadó jóvoltából. Cserna-Szabó András szerkesztésében egy különleges koncepció valósult meg, ráadásul olyan formában, amire mindenképp érdemes pénzt és időt áldozni. Már a külcsín is értékteremtő, láthatóan sok energiát áldoztak arra, hogy ez a keménykötésű könyv hosszú időn keresztül értékálló maradjon. De mi is […]
Október 21-én új EP-vel jelentkezik a System Of A Down frontembere, Serj Tankian. Öt számos Perplex Cities EP-jének dalai kissé más vonalat képviselnek, mint a tavalyi Elasticity.
„Teljesen másként szólnak ezek a dalok, mint bármelyik korábbi munkám. Elektronikusabbak, elvontabbak és mélyebb zenei rétegek vonultatnak fel. A Perplex Cities egy meglehetősen egyedi aurájú anyag.” – mondja Serj.
Az alábbiakban Pop Imperialism, és The Race dalai máris meghallgathatóak.
Március 19-én egy ötdalos EP-t ad ki a System Of A Down frontembere, Serj Tankian. Elasticity címet viselő kislemezének dalai eredetileg a SOAD következő albumára készültek, de mivel az elmúlt években ott nem sikerült semmit sem összehozniuk, szólóprojektjeként látnak napvilágot ezen szerzeményei, amiről elsőként máris itt van címadó dalának videója.
„Amikor pár évvel ezelőtt felmerült bennem az ötlet, hogy esetleg egy újabb albumot készítsünk a SOAD-srácokkal, nekiláttam új dalokon dolgozni, kimondottan rockdalokon. Mivel egy új SOAD albummal kapcsolatban nem sikerült előrehaladnunk, végül úgy döntöttem, hogy ezeket a számokat a saját nevem alatt hozom ki.„
15 év után két vadonatúj dallal jelentkezett a System Of A Down. A Protect The Land és a Genocidal Humanoidz dalaikhoz készült videóikat az alábbiakban láthatjátok.
Mindkét dal a Hegyi-Karabah Köztársaságban (Arcah, Artsakh) az azeri és az örmény felek közt zajló háborúra igyekszik felhívni a figyelmet, és kapcsolódik hozzájuk egy adománygyűjtő akció is az Armenia Fund számára.
„15 év után új zenét adtunk ki. Mind a négyen rendkívül fontosnak tartjuk, hogy egységes hangon szólaljunk meg. Ez a két dal egy szörnyű és komoly háborúról szól, ami a szülőhelyünkön állandósult, Artsakhban és Örményországban.
…Azt javasoljuk, hogy tájékozódj a dalok hátterét illetően, és ha megtetted, remélem te is úgy érzed majd, hogy fel kell szólalnod az ottani rettenetes igazságtalanságok és az emberi jogok megsértése ellen. És ami a legfontosabb, legsürgősebb: alázatosan arra kérünk, hogy adományozz kisebb vagy nagyobb összeget, ezzel is segítve mindazokat, akiket hátrányosan érint az emberiség elleni bűncselekmények egyre növekvő száma.„
A két új nóta annak köszönhető, hogy John Dolmayan dobos október elején megkereste a zenésztársait.
„Üzenetet küldtem nekik, hogy ne foglalkozzunk most az egymás és a múlt iránti érzésekkel, mindent félre kell tennünk, stúdióba kell mennünk, hogy a népünk számára elkészítsünk egy dalt, amellyel felhívhatjuk a figyelmet a helyzetre, és világszerte összefoghatjuk a jó erőket. És pozitív reakciók jöttek az üzenetemre.„
„Ezt nem magam vagy a System Of A Down érdekében teszem, és nem is a banda bármelyik tagjáért. Mindezt csakis a népünkért tesszük. Ez tehát nem egy kreatív döntés, ez nem egy üzleti döntés. Ez az aktivizmus elhatározása, és számunkra minden másnál lényegesebb.” – tette hozzá Serj Tankian énekes.
„Ha mi nem tesszük ezt meg, nincs más hatalmas örmény rockbanda, amelyik megtenné. Nincs túl sok ismert örmény személyiség, aki ezt megtenné. Ez amolyan kötelesség számunkra. Összejöttünk, mert az országunknak szüksége van ránk, és nem feltétlenül azért jöttünk össze, mert annyira rá lettünk voltunk pörögve egy vadonatúj System Of A Down dal megalkotására. A népünknek volt szüksége arra, hogy ezt megtegyük.” – fejezte be Daron Malakia, a banda gitáros/énekese.
Minden forrásból úgy hírlik, hogy az egyedi zenéjével hatalmas hírnévre szert tett System of a Down végre új lemezen töri a fejét. A 2017-es fesztiválos fellépésekhez nagyon úgy néz ki, hogy új album is társul. John Dolmayan dobos a következőket nyilatkozta:
„Mindenki adjon bele apait-anyait, és legyen a végeredménnyel elégedett − ez az, amit igyekszünk elérni ebben a pillanatban. Hatalmas nyomás nehezedik ránk, hiszen 11 éve nem jelent meg lemezünk, és 12 is lesz abból, amire az új kijön. Jobban zenélünk, mint valaha, így biztosan kipróbálunk majd új dolgokat is. Nem fogjuk a Toxicity lemezt lemásolni, csak azért, mert az volt a legsikeresebb lemezünk. Az új SOAD generációhoz is szólnunk kell, szóval mindenki láthatja, hogy nem ülünk a babérjainkon.”
Serj Tankian ennél sokkal kevésbé lelkesen áll a dologhoz:
„Összeülünk és meglátjuk, hogy amit összehozzunk az „System-zene” lesz-e, vagy sem. Ha igen, jó, ha nem, úgyis jó.”
Nos, tartsátok nyitva a szemeteket, mert ebből még akármi lehet.
A System Of A Down frontember, a dalszerző, multihangszeres, költő és politikai aktivista Serj Tankian nem skatulyázható be egyetlen stílusba sem. Júliusban megjelent az erősen jazz befolyású Jazz-iz Christ c. szólólemeze, melynek Distant Thing c. dalához klip is készült.
A tizenöt tételes anyag főképp instrumentális zenét rejt, mindössze négy dalban van ének is. Vannak viszont progresszív jazz, elektronikus, etno és rock elemek is.
A brit Ray Holroyd agyszüleménye a Revolution Harmony. A zeneszerző/újságíró olyan neves metál előadók segítségével készítette el We Are c. kislemezét, mint Serj Tankian (System Of A Down), Ihsahn (Emperor) és Devin Townsend. A kislemez – melyhez szöveges videó is készült – a Mandela napon, azaz július 18-án jelenik meg.
A kislemezt Nelson Mandelának, Lucky Dube emlékének, és Bob Marley-nak ajánlják. A bevételel pedig a Dél-afrikai gyerekek zeneoktatásához és az ehhez szükséges hangszerek beszerzéséhez járulnak hozzá.
A System of a Down énekeseként világhírűvé vált Serj Tankian (aki igazi polihisztor, hiszen: zeneszerző, költő, multiinstrumentalista, politikai aktivista)nemrég jelentette meg Harakiri címmel harmadik szólóalbumát. És máris itt figyel az Occupied Tears dalra készült filmecske.
Visszatért a System of a Down, erről pár hónapja már írtunk, az örmény származású sikercsapat a közelgő amerikai és európai turnéjával kapcsolatban a következő jótékony célú lehetőségeket találta ki a rajongóknak:
– a turné minden állomásához árverésre bocsátanak két jegyet, amihez grátiszként egy személyes vacsora is jár a zenekar dobosával, John Dolmayannal
– a turné végén elárverezésre kerül John dobfelszerelése is, melyet számos másik híres dobos aláírása is díszít.
A befolyt összeget jótékony célra, egy, a Japán földrengés és tsunami áldozatait segítő alapítványnak ajánlják fel. Itt tudtok licitálni, a közelben még egy moszkvai vacsi össze is jöhet.