Címke: Alice Cooper

Stay Brutal! (2023) 21 METÁLDAL – 21 ÍRÁS A METÁLRÓL

Igazán egyedülálló és minden bizonnyal hiánypótló kiadvány jelent meg nenmrég a Helikon Kiadó jóvoltából.  Cserna-Szabó András szerkesztésében egy különleges koncepció valósult meg, ráadásul olyan formában, amire mindenképp érdemes pénzt és időt áldozni. Már a külcsín is értékteremtő, láthatóan sok energiát áldoztak arra, hogy ez a keménykötésű könyv hosszú időn keresztül értékálló maradjon. De mi is […]

Tovább »

Powerwolf – Hallgasd meg Alice Cooper feldolgozásukat

Ma, február 4-én ünnepeli 75. születésnapját az amerikai rock legenda Alice Cooper, polgári nevén Vincent Damon Furnier. Egy kis múltidézőként: Alice zenei karrierje a ’60-as évek elején indult. 1964-ben alapította meg Earwings nevű első zenekarát, amit 1966-ban The Spiders-re, majd 1968-ban Nazz-ra változtatta zenekara nevét. 1969-ben vette fel, mind a zenekar, és mint ő maga is az Alice Cooper nevet. Azóta pályája töretlen, összesen 28 stúdióalbumot adott ki, legutóbbi a 2021-es Detroit Stories volt.

Az ő munkássága előtt tisztelegve, születésnapja alkalmára a német power metalos Powerwolf csapata legendásnak mondott, klasszikusnak számító Poison dalának feldolgozását készítette el. Elmondásuk szerint ragaszkodtak a dal eredeti szerkezetéhez. De erről beszéljenek ők:

Az évek során számos feldolgozást készítettünk, hogy tisztelegni tudjunk olyan művészek és együttesek előtt, akiket mi személyesen nagyra. Alice Coopernek sikerült egy időtlen klasszikust alkotnia a Poisonnal, és mi nem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy a 75. születésnapját a saját verziónkkal ünnepeljük meg.

POWERWOLF - Poison (Alice Cooper Cover) Official Lyric Video | Napalm Records

Szarka József – Kulcsdalok

Negyvenegy történet a zene erejéről. Kulcsdalok, melyek meghatározták a szerző életét. Gyerekkori kedvencek, különleges példaképek, személyiségformáló zenekarok, melyekért szakíróként dolgozott, meghatározó találkozások a Sony Music kötelékében töltött évek során megismert legendákkal. Kilenc magyar művész, akikkel kiadóként, menedzserként dolgozhatott. Zenetörténeti visszatekintés. Önéletrajz. Főhajtás a családtagok, barátok, kollégák előtt.

Tovább »

Alice Cooper – Lemez a heavy rock városának

Detroit Stories címmel megjelent Alice Cooper új stúdióalbuma. 15 dalos albumán az 1970-es évek heavy metal szellemiségét szeretné vissza adni, valamint az akkori idők heavy rock központja, Detroit városa előtt tiszteleg. Lemezének első dala a Rock & Roll eredetileg az amerikai rockzenekar, a The Velvet Underground 1970-ben kiadott negyedik stúdióalbumának, a Loaded egyik dala, amit Lou Reed szerzet.

Alice Cooper "Rock & Roll" - Official Visualizer

Az USA-ban sehol sem értékelték az Alice Cooper-féle gitárközpontú hard rock hangzást és az őrült színpadi show-nkat, leszámítva Detroitot. Az a város volt a számkivetettek menedéke. Detroit volt akkoriban a heavy rock központja. Nyomulhattál például az Eastownban, ahol 4 dollárért megnézhetted Alice Coopert, Ted Nugentet, a The Stooges-t és a The Who-t, a következő hétvégén meg a Grandéban játszott az MC5, a Brownsville Station és a Fleetwood Mac, vagy a Savoy Brown, na meg a The Small Faces. Soft-rockot nem játszhattál ott, mert azonnal szétrúgták volna a seggedet!

Los Angelesnek is megvolt a maga hangzása, ott volt a The Doors, a Love és Buffalo Springfield. San Francisco-ban meg a Grateful Dead és a Jefferson Airplane. New Yorkban ott volt a The Rascals és a The Velvet Underground. A dühös hard rock szülőhelye azonban Detroit volt.” – emlékezik vissza Alice Cooper.

Playlist: Detroit Stories

Metal lemez legendák hete a Rocker Rádióban

Nyári uborkaszezon? A Rocker Rádióban biztosan nem!

És persze kedvenc zenekarainknál sem, legalábbis lemezkiadás terén. Július utolsó hetében ugyanis olyan nagyágyúk adtak ki albumokat, mint a Black Sabbath és Dio, és olyan korszakalkotó lemezek jelentek meg, mint a Kill ‘Em All a Metallica-tól, a Trash Alice Cooper-től, vagy éppen az Appetite For
Destruction
a Guns n’ Roses zseniális bemutatkozó korongja. Így a Rocker
Rádióban július 20 és 26. között naponta bemutatunk egy fontos albumot,
amelynek évfordulója van és amellett, hogy az összes dalt leforgatjuk
róla felelevenítjük az elkészültével kapcsolatos titkokat és
érdekességeket.

Július 20. – 26. Metal lemez legendák hete a Rocker Rádióban!

Alice Cooper – a Fezenen is fellépő legenda új dala

A shock-rock dinoszaurusza, a Fezenen is fellépő Alice Cooper fáradhatatlan. Az élő legenda új lemeze Paranormal címen jelenik meg július 28-án. A lemezen ZZ Top, U2 és Deep Purple tagok vendégeskednek, sőt, bónusz CD-re is számítani kell, méghozzá új stúdiódalokkal, koncertfelvételekkel. Az alábbi videóból a Paranoiac Personality című vadonatúj szerzeményt ismerhetjük meg.

Alice Cooper "Paranoiac Personality" Official Song Stream from the Album "Paranormal"

Alice CooperParanormal (2017)

1.Paranormal
2.Dead Flies
3.Fireball
4.Paranoiac Personality
5.Fallen In Love
6.Dynamite Road
7.Private Public Breakdown
8.Holy Water
9.Rats
10.The Sound Of A

Tuska Open Air Metal Festival 2015

Az idei Tuska fesztivál húzónevei Alice Cooper, In Flames, Sabaton, Lamb of God, Opeth, Exodus, és Abbath voltak. A helyszín ugyanaz volt, mint múlt évben, azaz ismét az urbán környezetű Suvilahti-ban került megrendezésre a rendezvény. A tavalyihoz hasonlóan 3 színpad nyújtott helyet a bandáknak: a szabadtéri nagyszínpad a RadioRock Stage, a vele szemben elhelyezkedő Inferno, […]

Tovább »

Theory Of A Deadman – Alice Cooperrel

A kanadai Theory Of A Deadman a Savages című számukra készített klippel rukkolt elő. A dal az idén júliusban megjelent szintén Savages címre hallgató nagylemezükön szerepel. A klip exkluzivitását Alice Cooper vendégszereplése emeli.

Tyler Connolly, a banda énekes gitárosa eképp nyilatkozott az együttműködésről: „(Alice) egyszerűen szuper volt, tudod, igazi profi! Sosem látta a szöveget, de csak annyit mondott, hogy bízzátok ide!”

Theory of a Deadman - Savages ft. Alice Cooper [OFFICIAL VIDEO]

Shattered Destiny – Fragments – 2012

Hidegháború. A múltunk ezen feszült, kétpólusú hangulatát megélők, vagy az azt csupán a tankönyvekből szorgalmasan tanulók is pontosan tudják, hogy mit jelent. Ám mára már csak történelem. És hogy mennyire életképes a hajdanán elképzelhetetlen orosz-amerikai barátság, azt remélem a Shattered Destiny is bizonyítja majd azzal, hogy éveken át szolgáltatja a thrash alapú heavy fémzenét a […]

Tovább »
12