Szerző: ensomhet

Opeth

Az Opeth hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a sajnálatos hírt, miszerint eredeti dobosuk, Martin Lopez nélkül folytatják tovább. A döntés várható volt, hiszen Lopez régóta nem aktív tagja már a zenekarnak, a turnékon már helyettes dobossal voltak kénytelenek együtt dolgozni.

„Immár több hónapja nem tudott zenekari kötelezettségeinek eleget tenni Martin Lopez és időközben úgy döntött, hogy kiszáll a bandából. Hosszasabb betegeskedés után Lopez most saját project-jére szeretne koncentrálni, melyről túl sokat még nem árult el. A helyére Martin „Axe” Axenrot kerül, aki egyébként már öt turnén keresztül helyettesítette elődjét és a legutóbbi felvételek is vele készültek.”

Mikael Åkerfeldt frontember így kommentálta a történéseket:

„Szomorúan vesszük tudomásul Lopez távozását, és ezúton szeretnénk neki köszönetet mondani a közös munkáért és kitartásáért. Számos nagyon jó dalt rögzítettünk közösen az évek során, nem kétség, hogy komoly hatása volt a zenénkre. Nagyon izgatottan várom a saját bandájával készült új anyagot. Mindeközben az Opeth rajongókat is megnyugtathatjuk, hiszen Axe-el kiválóan tudjuk tovább folytatni a közös munkát és komoly elvárásokkal tekintünk a saját jövőnk elé.”

Ewigkeit

A progresszív metált játszó angol EWIGKEIT elérhetővé tette „Return to the Land of Fog” című EP-jét.

Az anyag letöltéséhez kattintsatok IDE, a nagy felbontású borító megtalálható ITT.

Undead Festival 2006

A legutóbbi fellépését egészségügyi okokból félbehagyni kényszerülő, az új felállásban a Spiritual Beggars dobosát is felvonultató svéd SHINING is fellép az Undead 2006 fesztiválon!

Közel másfélórás programmal készülnek,s itt hallhatóak először élőben az új album számai.


Szóval aki kihagyta, aki Primordialon volt, aki ott volt de félbeszakadt, mindenkinek kötelező…

S ne feledjétek, idén először Open air szinpad is!!!!!!!!

Septicmen

Az új album dalait elkezdtük kidolgozni, de menet közben rájöttünk, hogy mégis kell nekünk egy gitáros. Áprilisban meg is találtuk a megfelelő embert Garai Tibor személyében, aki állandó tag marad a zenekarban. A 90-es évek elején a DRAKKON zenekarban is zenélt, akik kiadtak egy kazetta albumot Nagy Feró segítségével 1991-ben. Tibi korunk béli, érett gondolkodású, technikailag rendkívül felkészült és fegyelmezett gitáros. Hihetetlen, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk! A meglévő számokhoz is rengeteget hozzátett, de talán egy közös új dalt is összerakunk. Az új album felvételei augusztusban kezdődnek el. A fesztiválos dolgaink alakulnak, részletek hamarosan a honlapon, ahová új fotók és egyebek is kikerülnek. Addig is ROKKK!

www.septicmen.hu

Bridge to Solace

2006. május 26-án kerül sor a BRIDGE TO SOLACE új lemezének bemutató koncertjére a budapesti Süss Fel Napban. A budapesti ötös közel két év hallgatás utána adta ki 9 számos, második nagylemezét Where Nightmares And Dreams Unite címmel és jelenleg egy nagyszabású Európa-turnén vesznek részt a svéd Raised Fist vendégeként.

A vendégzenekarok között találhatjuk a szombathelyi EMBERS-t, akik május végén egy kisebb, egyhetes körre csatlakoznak a Bridge To Solace-hez Európában, a magyar dallamos punk rock / hardcore zenekart a RED LINE OFFSIDE-ot, valamint a fiatal, nagyröszt külföldi, hazánkban tanuló srácokból álló BURY OUR OWN-t (akik szintén új anyaggal készülnek el május 26-ra) és a szentesi QUEST FROM INSIDE-ot, mindkét zenekar a metalcore-t hivatott népszerűsíteni. A magyar hardcore/punk/metal underground jeles eseménye lesz ez a május végi pénteki este, és aki ellátogat, az minden bizonnyal átfogó képet kaphat napjaink energikus és vezető zenekarairól!

Összefoglalva tehát:
2006. május 26. Budapest @ Süss Fel Nap

BRIDGE TO SOLACE – Where Nightmares And Dreams Unite lemezbemutató
EMBERS
RED LINE OFFSIDE
BURY OUR OWN – EP bemutató
QUEST FROM INSIDE

Kezdés: 20.00
Belépő: 1.000

Undead Festival 2006

Idén az Undead 2006 fesztiválon lesz egy komoly szabadtéri színpad, tehát immáron 3 helyszínen folynak majd a koncertek
A tér is jelentősen bővül, mivel a jegyszedés már a gyárkapunál lesz, a rendezvény ideje alatt a Fényes Adolf utca ideiglenesen lezárva!

Újdonsült fellépő: ADULTERY [CZ]

Sziget 2006 hírek

A már korábban bejelentett Fear Factory, Sick Of It All, Cathedral, Exploited és Evergrey mellett a Morbid Angel, a Satyricon és a Cradle of Filth is fellép a Szigeten. A HammerWorld színpad mellett lesz egy kisebb színpad is, mely a Zúzda nevet kapta. Itt főleg punk és hc zenekarok lépnek fel, valamint olyan metálbandák, melyek a nagyobb sátrat nem tudnák megtölteni, de zenéjük mégis figyelemre méltó.

További hír még, hogy a sátrazós/nemsátrazós hetijegyek kérdését úgy oldják meg, hogy a a sátorhelyek be lesznek kerítve, és erre csak sátrazós hetijeggyel lehet belépni. Elvileg ez biztonsági szempontból dejó lesz nekünk, mert őrízve lesz ez a terület. Tovább nő az illemhelyek száma, ezekből is a nem-ToiToi-jellegűek lesznek többen.

Amon Amarth

Letölthető egy 1 perces videó, melyen Fredrik Andersson dobos látható a stúdióban, amint épp új dalokat dobolgat fel. A filmecskét ITT találjátok (Windows Media).

A banda hatodik stúdióalbumán dolgozok a svédországi Fascination Street stúdióban Jens Bogren producerrel. Az lemezt a tervek szerint szeptemberben jelenteti meg a Metal Blade Records.

Octavia Sperati

A norvég OCTAVIA SPERATI a következőket tette közzé hivatalos honlapján:

„Sajnos Kikken [dobos] úgy döntött, hogy elhagyja az OCTAVIA-t, mivel nincs ideje két zenekarra. Sok szerncsét kívánunk neki a jövőre nézve!

Jelenleg negyedik albumunk anyagán dolgozunk, és természetesen a leendő új dobos is részese lesz ennek a folyamatnak. Rendszeresen próbálunk, és keresünk Bergen környékén élő dobost.”