Szerző: ensomhet

Zorall

Az idén munkásságuk elismeréseképp Fonogram díjjal jutalmazott Zorall együttes szokásához híven meghökkentő koncertre készült. Eddig Zorallina tűzfújásai ejtették ámulatba a közönséget, most pedig véresen komoly produkcióval rukkolt elő a csapat.

„A Hangya Produkció és a Viva televízió közösen Zorall Véradónapot szervezett. Szükség volt minden egészséges, jó szándékú véradóra!” – kezdi tárgyilagosan Hangya Zorall, alias Lévai Hangyássy Laci.

A Zorall zenekar hadbafogható tagjai rendhagyó vérhozamnövelő koncertet tartottak a Magyar Vöröskereszt Székházában. Az eredmény: 55 liter vér, amivel kb. 150 életet lehet megmenteni. A nagy sikerre való tekintettel jövőre ugyanitt és ugyanekkor megismétlik e karitatív programot. A történtekről folyamatosan beszámol a Megálló, a VIVA televízió kedvelt kívánságműsora.

„Természetesen mi sem maradtunk ki a véradásból. A Zorall zenekar legénysége és még sok-sok zenészkollégánk, barátunk tette tiszteletét és adta vérét ezen a napon. Köszönet illet mindenkit, akik vérüket ontották e nemes ügyért!” – folytatja Hangya Zorall, a program ötletgazdája. „A Zorall életében fontos, hogy segítsünk ahol tudunk. Legközelebb május közepén ismét rabosítjuk magunkat. Tavaly karácsonykor már megismerkedtünk egyszer a fegyházi hangulattal. Nyomasztó. Most Baracskán tartunk koncertet azoknak a börtönlakóknak, akik homokzsákokat pakoltak a gátakon. Ha jól tudom a minisztériumból is számíthatnak némi elismerésre, mi pedig a zenénkkel lopunk szabadságérzést a falak közé.”

Tankcsapda

A MAHASZ hivatalos eladási listáján az 1. helyen nyitott a Tankcsapda új albuma, a „Mindenki Vár Valamit” című korong!

Április 24-én hétfőn került a boltokba a Tankcsapda régóta várt új lemeze, mely három év után az első stúdióalbum a debreceni rock bandától. Az album tizenkét felvétele visszatér a gyökerekhez, balladáktól és popdaloktól mentes, jóval súlyosabb rock szerzemények sorakoznak fel a korongon. Mindezt nagyon jól hangsúlyozza a korong kivitele, exkluzív fekete tokban került forgalomba az anyag, melyet egy ajándék DVD is kiegészít. A koncert DVD a zenekar múlt év májusában adott PECSA szabadtéri koncertjének anyagából lett összevágva, melyet most minden CD mellett megtalálhatnak a lemezvásárlók.

www.tankcsapda.com

Firebox Europe + Woodcut Records

Új játékot indítunk a Firebox Europe-nál, annak alkalmából, hogy elkezdtük terjeszteni a finn Woodcut Records albumait. Négy darab, egyenként 3 promóciós CD-ből álló kiadvány-csomagot sorsolunk ki azok között, akik küldenek egy e-mail-t Woodcut tárgymegjelöléssel a FireboxEurope@yahoo.com címre. Legyetek szívesek a postai címeteket is megadni, hogy el tudjuk küldeni az esetleges nyereményt.

—

Új CD-k:

Funeral – Tragedies/Tristesse (2CD reissue) 3600
Mar De Grises – The Tatterdemalion Express CD 2750
Swallow The Sun – The Morning Never Came CD 2750
Withering – Gospel of Madess CD 2750

Amaran – Pristine In Bondage CD 3400
Himsa – Hail Horror CD 3500
Let It Flow- The Momentary Touches To The Depths CD 3000
Satyricon – Nemesis Divina CD 3500
Satyricon – Dark Medieval Times CD 3500
Satyricon – The Shadowthrone CD 3500

Abominable Iron Sloth, The – s/t 3200
Big Business – Head For The Shadow (digipack) 2900
Cable – Gutter Queen 3000
Cattle Press – Hordes To Abolish The Divine 2900
Cave In – Tides Of Tomorrow (ep) 2200
Cave In – Until Your Heart Stops 3200
Cave In – Creative Eclipses (ep) 2750
Cave In – Beyond Hypothermia 3200
Cave In – Perfect Pitch Black 3000
Cavity – Supercollider (re-issue) 3000
Discordance Axis – Original Sound Version 1992-1995 (DVD-case) 3333
Discordance Axis – Our Last Day (DVD-case) 3333
Discordance Axis – Perfect Collection: Jouhou (DVD-case) 3333
Isis – Oceanic : remixes/reinterpretations (2-cd) 3333
Jesu – Jesu 3200
Keelhaul – Subject To Change Without Notice (digipack) 3200
Khanate – Capture & release (digipack) 3000
Knut – Terraformer 3000
Oxbow – Love That’s Last CD+DVD 3500
Pelican – Untitled 2500
Pelican – Australasia (digipack) 3000
Pelican – March Into The Sea (ep) 2100
Pelican – The Fire in Our Throats Will Beckon The Thaw 3333
Scissorfight – Mantrapping for Sport and Profit 3000
Scissorfight – Victory Over Horseshit (Mcd) 1900

—

Firebox Europe, 6640 Csongrád, Fő utca 20-24
http://www.fireboxmagyarorszag.hu

Sear Bliss

Letölthető a Sear Bliss vadonat új klipje, ami a Two Worlds Collide című dalhoz készült! (MPEG, 42MB) (DivX, 10MB)

Ragnarok

A black metalt játszó norvég RAGNAROK elkészített egy videóklippet a „Blackdoor Miracle” album címadó dalára. A videó képanyaga 2005. június 11-én került felvételre a norvégiai Maanefestivalen-en, a klippet Kristian Kjelsberg szerkesztette és vágta.
A teljes videó megtekinthető és letölthető a banda honlpajánnak Download szekciójában.

www.ragnarokhorde.com

Hammerfall

„Újabb három napot töltöttünk a próbeteremben, így már 9 dalunk összeállt az új albumra. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen jól álltak volna a dolgaink a felvételek megkezdése előtt, főleg nem az előző albumnál, ahol egyáltalán nem voltam biztos, hogy milyen lesz a végeredmény. Jelenleg pont az ellenkezője van. Furcsa, de jó érzés!” – írta Oscar Dronjak gitáros a banda hivatalos blogjában.

A zenekar nyáron vonul stúdióba, hogy rögzítse új nagylemezét, melyet az előzetes tervek szerint októberben jelenne meg. Néhány dalcím: „Dark Wings, Dark Words”, „Carved In Stone”, „Titan”, „Shadow Empire”, „Threshold” és „Rebel Inside”.

Winterthrall

A kaliforniai death/doom metal WINTERTHRALL (Rob Alaniz (NOCTUARY, ex-RISE, EVILDEAD), Steve Nelson (NOCTUARY), és Jeremy Peto (ex-MORGION)) rövidesen elkészül „Nightmares for the Sleepless” című debütáló albumával, már csak a maszterelés van hátra. A CD a Shiva Industries Studio falai között készült Sir-Loin John Haddad segítségével, és 10-12 dalt tartalmaz majd. Dalcímek: „The Audient Void”, „Blood From A Broken Wing”, „Standing In The Light Of A Failing Sun”, „Edifice Of Betrayal”, „Cycles Of The Flesh”, „In Frozen Apathy”, „Malevolence”, és „By The Will Of The Night”, valamint átdolgozott demós dalok: „The Nightmare Passages”, „Dreams To Dust”, „…And The Meek Shall Inherit Nothing”, és „Autumn Caskets”. Ezeken kívül a banda felvett két feldolgozást is (BRUTAL TRUTH és CARCASS), melyek talán bónuszként feltűnnek a CD-n. „Még nem döntöttük el, hogy saját kiadásban jöjjön-e ki az album, vagy keressünk hozzá kiadót” – olvasható a banda honlapján.

http://www.winterthrall.com/
www.myspace.com/winterthrall

Killswitch Engage

A KILLSWITCH ENGAGE júliusban lát neki következő albumának, melyet novemberben fog megjelentetni a Roadrunner Records. A zenekar rögzített egy különleges feldolgozást, mégpedig DIO „Holy Diver”-ét formálták saját képükre. A dal a Kerrang! magazin egy kiadványára fog felkerülni, melyen a ma súlyos metálformációi által feldolgozott klasszikus rock dalok lesznek hallgatóak.

„Howard (Jones) fejhangon énekelte fel a dalt, nagyon jól jött ki az egész. A gitárriffek és a hangzás sokkal súlyosabbát tették a dalt.” – mondta Mike D’Antonio basszer.

Ethereal Collapse

A melodic death metalt játszó Pennsylvania-i ETHEREAL COLLAPSE elkészült „Breaching the Citadel” című debütáló albumával, melyet tavasz végén/nyár elején jelentet meg az Innerstrength Records. Az album három dala meghallgatható a zenekar MySpace.com weblapján.

„Breaching the Citadel” tracklist:

01. A Tragedy Divine
02. Undo Creation
03. Walls of Eternity
04. As the Mighty Fall
05. Breaching the Citadel
06. The Eyes of Solace
07. The Nightmare Creature
08. On the Reins of Desire

A CD borítóját Pratik Kamat (ZYKLON, NAPALM DEATH) készítette.