Szerző: farrrkas

Sigh – A japánok második új dala

Az avantgarde black metalon belül is egyedi színfoltként számon tartott japán Sigh már a második dalt osztja meg rajongóival a május 4-én megjelenő új lemezről. A dal címe Kaedit Nos Pestis, a Candlelight-nál készülő lemez pedig a Graveward nevet kapta. Az első dal az Out of the Grave volt, és alább ennek videóját is megtekinthetitek.

SIGH - "Kaedit Nos Pestis" (Official Video)

SIGH - "Out of the Grave" (Official Music Video)

Annihilator – Jeff Waters az új lemezről

Az Annihilator Budapesten is fellép októberben az Európa turnéjuk keretén belül, de nem erről, hanem az idén megjelenő tizenötödik lemezükről nyilatkozott Jeff Waters, aki szerint ezzel az albummal letérnek majd a járt ösvényről.

„A tizenötödik… Te jó ég! Minden zenekar azt hajtogatja, hogy az aktuális lemezük az utóbbi ki tudja hány év legjobbja a pályafutásuk során. Akinek esze van, az óvatosabban fogalmaz, és csak az utóbbi néhány évről beszél. Az ostobák pedig megneveznek egy klasszikus lemezüket és közlik, hogy az új anyaguk csakis ahhoz mérhető. Ezt pedig senki nem veszi már komolyan. Én ennél sokkal realistább vagyok.


Amikor felveszünk egy új albumot, mindig úgy gondoljuk, hogy jobb nem is lehetne, aztán eltelik egy kis idő, és a valóság körvonalazódni kezd. Már másképp látod a dolgokat. Már csak öt nagyon erős dalt hallasz a tízből, hármat, ami még megállja a helyét és kettőt, amit már nem tennél fel. De aztán hónapok telnek el, és már csak három erős dalról beszélünk, viszont három olyanról is, ami egyenesen bűzlik. Érted, mire gondolok? Ez a dalszerzés. És ha minden zenész őszinte lenne magával, vagy a sajtóval szemben, akkor az interjúkban is ezt hallanád. Nincs már olyan, hogy tíz klasszikus dal szerepeljen egy korongon. Legalábbis én ilyet nem hallottam a kilencvenes évek eleje óta.

_ELVALASZTO_Ami az új lemezünket illeti, csak annyit mondhatok, hogy más lesz. Egyértelműen letértünk a megszokott ösvényről, és nem azt kapják majd az emberek, amit a Feast anyag után várnának tőlünk. Ez egy kicsit fura is, mert a kiadó még nem hallotta a dalokat, ők meg azt hiszik, hogy a Feast 2-t szállítjuk le nekik, holott mondogatjuk nekik, hogy erről szó sem lehet.”

Waters azt is megemlítette, hogy nagy nyomás nehezedik rá, mind a kiadó részéről, mind az előző album sikeres fogadtatása miatt.

„Tényleg nagy stressz övezi az új anyag elkészítését, de végül is jobban teljesítek nyomás alatt, meg abban a tudatban, hogy elbukhatunk, ha az embereknek esetleg nem fog tetszeni, amit csinálunk. És akkor jön a sajtó, és azt mondja, hogy túl régóta vagyok a szakmában ahhoz, hogy engem az ilyesmi megingasson. Én meg eközben halálra izgulom magam, és a szorongástól két napig fel-alá járkálok.”

A kanadaiak újra kiadták a Feast albumot, ezúttal limitált példányszámban, amelyre újra felvett Annihilator klasszikusokat is rögzítettek, és a csomagban a Wackenen adott koncertjük felvétele is megtalálható egy külön DVD-n.

Chaos Echoes – Két új dal

A Chaos Echoes doom/death rettenet az április 20-án hivatalosan is elérhető Transient korongjukról osztottak meg nem egy, hanem két új dalt, ami a zenekar Bandcamp oldalán, ezen a linken, meghallgatható. A két új dal címe a közel negyedórás Advent Of My Genesis és a szerényebb, hat perc körüli Interzone V: Ignorance Is Bliss. A lemez a Nuclear War Now! kiadónál jön ki.

Chaos EchoesTransient (2015)

1.Senses Of The Nonexistent
2.Interzone IV: Intoxicating Beauty
3.Advent Of My Genesis
4.Interzone V: Ignorance Is Bliss
5.Kyôrakushugi
6.Interzone VI: Realization
7.Soul Ruiner

Between The Buried And Me – Az első dal

Többször is híreztünk az utóbbi időben arról, hogy közeleg a progresszív metal élbolyába tartozó Between The Buried And Me új lemeze. Három év telt el a Parallax II: The Future Sequence óta, úgyhogy sokan már biztos nagyon várták, hogy új dalt hallhassanak a Coma Ecliptic-ről. Nos, a teljes albumig még július 10-ig várni kell, de a közel tízperces Memory Palace így is nagy ajándék a fanoknak.

Between the Buried and Me - Memory Palace (OFFICIAL)


Between The Buried And Me
Coma Ecliptic (2015)

1.Node
2.The Coma Machine
3.Dim Ignition
4.Famine Wolf
5.King Redeem – Queen Serene
6.Turn On The Darkness
7.The Ectopic Stroll
8.Rapid Calm
9.Memory Palace
10.Option Oblivion
11.Life In Velvet

Joy Shannon and the Beauty Marks – Mo Anam Cara – 2015

A Joy Shannon and the Beauty Marks már a hatodik lemezénél tart, és csak azok ismerhetik, akik néhanapján tesznek egy utazást a metalon kívűlre a klasszikus értelemben vett zene irányába. A Kaliforniában ténykedő, ír származású Joy Shannon egy roppant karizmatikus hölgy, amellett, hogy egy multitalentum. Boszorkányos báj éppúgy jellemzi, mint az arweni szépség, ami csodálatos […]

Tovább »

Khors – Az ukrán blackerek új dala

A Khors nevű ukrán black metal horda elkészítette a 2012-es Wisdom Of Centuries folytatását, ami április 20-án jelenik meg a Candlelight kiadónál Night Falls Onto The Fronts Of Ours címen. A 43 perces lemezen nyolc tétel lesz, amelyből az egyiket most meghallgathatod. Ez pedig a Following The Ways Of Blood, és ezen a linken található.

Khors Night Falls Onto The Fronts Of Ours (2015)

1.No Oaths No Tears No Knees!
2.Dead Birds Valley
3.Following The Ways Of Blood
4.Night Falls Onto The Fronts Of Ours
5.1664
6.For The Last Time
7.Slight Web Solitude
8.My Cossack Way

Kontinuum – Egy új dal szöveges videója

Az izlandi Kontinuum progresszív post-black metalja elérkezett a második állomásához. A 2012-es Earth Blood Magic után, április 20-án jön ki a második lemez a Candlelight kiadónál, amelynek címe Kyrr lesz. Az Í Huldusal szerzemény után, most itt a Breathe szöveges videója.

KONTINUUM - "Breathe" (Radio Edit) (Official Lyric Video)

Kontinuum - Í Huldusal (Single)

Antigama – Dalpremier

Két év telt el az Antigama előző albuma óta, úgyhogy a grindcore specialisták elérkezettnek látták az időt a folytatáshoz. Az új lemezük május 7-án jelenik meg a Selfmadegod kiadónál, és The Insolent néven lehet majd megtalálni. Az első dalt már a világra szabadították a lengyelek, amelynek címe Used To. Ennek a videóját láthatjátok itt.

Negură Bunget interjú

Olvastam, hogy feltörték a turnébuszotokat Bulgáriában és elloptak különböző felszereléseket. A hangszereitekből is elvittek? Hangszereket éppen nem, viszont laptopokat, tableteket igen, amelyek a digitális keverőpult kellékei, és nélkülük semmihez sem tudnánk kezdeni. De végül megoldottuk valahogy, és szerencsére módunkban állt helyettesíteni őket. Hogyan jutottatok el a következő helyszínre? Egy rögtönzött kartondarabbal pótoltuk a kisbusz betört […]

Tovább »