Szerző: King

Beast in Black, Firewind – Dark Connection European Tour 2023

Kétszeri halasztás után, végre Európában is bemutatja a közönségnek harmadik nagylemezét a Beast in Black. A Dark Connection még 2021. október 29-én jelent meg, az elsődleges turné 2022 év elején lett volna. Azóta voltak már nálunk tavaly december 20-án, a Nightwish előtt adtak ízelítőt az új album dalaiból, de headline koncert keretében most érkezett el az idő, hogy március 12-én, vasárnap a Concerto Music szervezésében, a budapesti Barba Negra Red Stage-ben teljes show-val, látvánnyal mutassák be a remekül sikerült harmadik lemez dalait is – természetesen az első két lemezt sem elfelejtve. Egyre több állomás teltházas a turnén, így érdemes lecsapni a jegyekre, ha mindenképp ott akarunk lenni a koncerten.

Molnár Máté-ék vendégzenekarként a görög származású Firewind-et hozzák magukkal, amit Gus G. gitáros alapított még 1998-ban és 2020-ban, Firewind címmel jelent meg a 9. nagylemezük, melyet új énekessel rögzítettek. Tőlük vélhetően egy „best of” műsort fogunk kapni.

Beast in Black - Excerpt from concert in AmagerBio

Jegyvásárlás: Rock1 ticket.

A koncert Fémforgács-oldala.

A koncert Facebook-eseménye: ahol majd tájékozódni lehet a menetrendről.

Kim Dracula – Seventy Thorns – új dal

Új dalt mutatott be a TikTok-on elég népszerű Kim Dracula, melyben a Korn frontembere, Jonathan Davis is vendégeskedik. Az biztos, hogy sok mindent lehet itt hallani, sokféle stílusból, műfajból. Az előadó az elmúlt két évben egy teljes album kiadásán dolgozik és állítása szerint „Ez a lemez az eddigi legőrültebb dolog, amit valaha hallottam, nemhogy készítettem volna.

Kim Dracula - Seventy Thorns feat. Jonathan Davis (Official Video)

Burning Witches – The Dark Tower – új lemez és klipes dal

Május 5-én jelenik meg a svájci-holland csajos ötösfogat ötödik sorlemeze The Dark Tower címmel. Az album koncepcióját Báthori Erzsébetvérgrófnő” ihlette, mely a címadó dalhoz készült klipben is tetten érhető. A banda szerint egy új fejezethez érkeztek a Witches történetében. A korongot az eddigi lemezektől eltérően már nem a Nuclear Blast, hanem a Napalm Records fogja kiadni. A lemez impozáns borítóját most is, mint eddig, Havancsák Gyula (Hjules) készítette.

BURNING WITCHES - The Dark Tower (Official Video) | Napalm Records

Burning Witches – The Dark Tower
(Napalm Records)

1. Rise of Darkness
2. Unleash the Beast
3. Renegade
4. Evil Witch
5. World on Fire
6. Tomorrow
7. House of Blood
8. The Dark Tower
9. Heart of Ice
10. Arrow of Time
11. Doomed to Die
12. Into the Unknown
13. The Lost Souls
14. Shot in the Dark (Ozzy Osbourne feldolgozás, bónusz)
15. I Wanna Be Somebody (W.A.S.P. feldolgozás, bónusz)

Wasteland Clan – Hamarosan itt a bemutatkozó lemezük

Április 21-én jelenik meg a modern/alternatív metalos német nemzetiségű Wasteland Clan debütáló lemeze The End of Time címmel. A Massacre Records gondozásában megjelenő album egy poszt-apokaliptikus világba kalauzolja el a hallgatót és máris meghallgatható róla a címadó dal és a hozzá tartozó klip.

WASTELAND CLAN - The End Of Time (Official Video)

Wasteland Clan – The End of Time
(Massacre Records)

1. The End of Time
2. Dark Matter
3. Go to Hell
4. Who I Am
5. Revenge
6. Fight Fire with Fire
7. Rising Storm
8. Gods of War
9. Messiah
10. Emptiness

Heretic Cult Redeemer – Érkezik a harmadik lemezük

Április 21-én jelenik meg a görög nemzetiségű, 2009-ben alakult Heretic Cult Redeemer harmadik nagylemeze Flagellum Universalis címmel. A black metalt játszó csapat albuma a III Damnation Productions által kerül kiadásra és máris meghallgatható róla az Intoxication Divine címet viselő nóta.

Heretic Cult Redeemer – Flagellum Universalis
(III Damnation Productions)

1. Lunar Reign – Lunar Apogee
2. Intoxication Divine
3. Ascending Perfection
4. Lapsit Exillis
5. The Woven Chords of Ecstasy
6. Grave Sophia – Breath of the Night
7. Eye of the Saturnian Dawn
8. Primeval Cognition I
9. Primeval Cognition II

Nanowar of Steel – Disco Metal – újabb videó

Második klipes dalát adta ki az olasz Nanowar of Steel a közelgő ötödik nagylemezéről, a Dislike to False Metal-ról. A Disco Metal, mint ahogy a címe is mutatja egy újabb humorbomba a bandától, melyet a most is zseniális klip és dalszövegek is alátámasztanak, melyek megintcsak rendkívül ötletesek és kreatívak lettek.

NANOWAR OF STEEL - Disco Metal (Official Video) | Napalm Records

Plasticocean – Szabad – új szöveges videó

Új szöveges videót jelentetett meg a soproni modern metalos Plasticocean zenekar.

Mi a teljes szabadság? Ha függetlennek érezzük magunkat, akkor valóban szabadok is vagyunk?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Sajnos a mai világban jószerint mindent a pénz mozgat és nagyon nehéz függetleníteni magunkat ebben az anyagias világban. Folyamatosan bombáznak minket a reklámokkal, a propagandával, igyekeznek minél jobban manipulálni, hogy egyre többet és többet fogyasszunk, hova húzzuk az X-et, mit kell gondolnunk egy máshogy gondolkodó emberről. Egyre többen és többször hiszünk olyan dolgokban, amik tévhitek vagy egyenesen jól kifundált hazugságok.

Nem szabad félnünk a változásoktól, mindegy mit állít elénk a sors. Törekednünk kell arra, hogy megfontoltan, a megfelelő döntéseket hozzuk. Épp ezért tájékozódjunk, vizsgáljuk többféle szemszögből a világot, ne hagyjuk, hogy akaratunkon kívül befolyásoljanak minket és merjünk kiszakadni a szürkeségből és ne féljünk a holnaptól.

PLASTICOCEAN - SZABAD (hivatalos szövegvideó)

Szellem – Csak egy perc – új videó

Csak egy perc címmel jelent meg a punk/rock szólóprojekt új klipes dala. A Szellem névre hallgató előadó 2020-ban hallatott magáról először bemutatkozó, cím nélküli kislemezével, majd ezt követte 2021-ben az Örökre EP. Azóta csak két single-t kaptunk tőle, ez a mostani a harmadik. A Csak egy perc a 2000-es évek punkrock, skatepunk világát idézi zeneileg, a szöveg pedig meglehetősen sötét hangulatú. Így mesélt róla a szerző:

Az élet nehéz pillanatainak feldolgozása során született meg a dal. Fájdalom, harag, és kiútkeresés jellemzi, nem egy vidám tétel. A klipben ezt a sötét, komor szövegvilágot szerettük volna képileg megtámogatni, azt hiszem ez sikerült is. A vicc egyébként, hogy bár egyáltalán nem látszik a végeredményen, de maga a forgatás egy meghitt karácsonyi díszlettel berendezett fotóstúdióban történt.

Idén ősszel várható az első Szellem nagylemez megjelenése, ezt hivatott felvezetni a most bemutatott dal.

SZELLEM - Csak egy perc [Official Music Video]

Legion of the Damned – Több mint 4 év után új lemez, klippremier

4 és fél év elteltével jelentkezik új lemezzel a holland death/thrash metalos Legion of the Damned. A május 26-án, a Napalm Records gondozásában megjelenő The Poison Chalice albumról máris itt van az első dal és klip, amely a Beheading of the Godhead nótához készült.

LEGION OF THE DAMNED - Beheading Of The Godhead (Official Video) | Napalm Records

Legion of the Damned – The Poison Chalice
(Napalm Records)

1. Saints in Torment
2. Contamination
3. Progressive Destructor
4. Skulls Adorn the Traitor’s Gate
5. Behold the Beyond
6. Retaliation
7. Savage Intent
8. Chimes of Flagellation
9. Beheading of the Godhead
10. The Poison Chalice

Bloodbound – Júliusban jön a tizedik lemezük

Július 7-én érkezik a heavy/power metalos svéd Bloodbound tizedik nagylemeze Tales from the North címmel. Az AFM Records kiadásában megjelenő albumról máris meghallgatható az első dal, az Odin’s Prayer-hez szöveges videó is készült. A lemez, mint a borítójáról és a dalcímek alapján is látható, konceptalbumnak ígérkezik.

BLOODBOUND - Odin's Prayer (2023) // Official Lyric Video // AFM Records

Bloodbound – Tales from the North
(AFM Records)

1. Tales from the North
2. Drink with the Gods
3. Odin’s Prayer
4. The Raven’s Cry
5. Mimir’s Crystal Eye
6. Between the Enemy Lines
7. Land of Heroes
8. Sail Among the Dead
9. Stake My Claims
10. Sword and Axe
11. 1066