Egy igazán zord és sötét estének néztünk elébe február 4-én, hiszen az Immortal (egyik) legendás alapítója Abbath és bandája látogatott el. Mondhatni még az időjárás is alkalmazkodott az eseti fagyos atmoszférához, amit a skót black/speed Hellripper és az amerikai thrash/speed/black vonal kiemelkedő alakja, a Joel Grind vezette a Toxic Holocaust támogatott meg. Előzetesként még csak […]
Új single-dalával jelentkezett az orosz deathcore maffia, a Slaughter To Prevail. Conflict című daluk hivatalos videója itt nézhető meg. A dal a tavaly nyáron bemutatott Viking daluk után már a második előzetese a csapat készülő új albumának, aminek részleteit továbbra is nagy rejtély övezi.
Hamarosan új EP-vel jelentkezik a progresszív metalcore vonalas Reflections. A tervek szerint áprilisban megjelenő EP-jük a Shadow címet viseli és amiről elsőként Deva daluk videóját mutatták be. Az EP dalait Calle Thomer (Vildhjarta, Humanity’s Last Breath) és Jake Wolf énekes írta.
Több mint 15 után tér vissza az amerikai metalcore csapat, a From A Second Story Window. Ezt egy vadonatúj dallal is nyomatékosították, amit a napokban So Say We All címmel tettek közzé.
„Az új kislemezdal, a So Way We All már az összes streaming szolgáltatónál elérhető. Ez a dal közel 16 év után az első kiadványunk, és nem is lehetnénk izgatottabbak, hogy megoszthatjuk veletek.” – osztotta meg a banda.
„Egyedül nincs hangunk csak némán várjuk már a halált. És együtt megcsodáljuk a király ruháját pedig tudjuk, hogy rég meztelen már.”
A Király Új Ruhája címmel megjelent a debreceni dallamos metalcore banda, a Pit Of Saron új videója. A klip dala idén megjelenő új nagylemezükön fog szerepelni, témájában az emberekről és a nemzetről szól. Alexa András énekes a következőket mondta el:
„Messiáskomplexusban szenvedünk, mert mindig csak várunk valakire, aki majd vezet minket, és a tanult tehetelenségünk miatt beletörődünk mindenbe. Ez a dal egy kicsit naivan biztatja az embereket a változásra, a változtatásra. Mivel én írom a szövegeket, ezért a saját tapasztalásaimból merítek. Nagyon erős itthon az apátia, és a dal is erre próbál reflektálni.„
Hamarosan első nagylemezét adja ki az erős hardcore / metalcore zenében utazó svájci Drill zenekar. Hommage című 11 dalos korongjuk március 1-jén debütál, amiről az alábbiakban a Shields frontemberével, Sam Kubrickkal közös daluk, a Fail videója nézhető meg.
Február 24-én Moon Heale címmel adta ki visszatérő albumát a Job For A Cowboy. A most megjelent ötödik sorlemezük a pontosan tíz éve megjelent legutóbbi albumuk, a Sun Eater egyenes folytatása. A lemezről korábbiakban Jonny Davy énekes a következőket árulta el:
„A hangzásunk evolúciója a zenekar jelentős részévé vált. Ahogy zenészként érettebbek leszünk, természetesen az ízlésünk és az érdeklődési körünk is bővül. A korral több tapasztalat és olyan ötletek jönnek, amelyekre a korábbi éveinkben nem is gondoltunk volna. Ahogy a legtöbb zenekar került már egyszer-kétszer olyan helyzetbe, hogy szigorú határidőket kellett betartania, a Moon Healer esetében ez nem volt így. Ennek az albumnak az alapjait 2018-ban kezdtük el lerakni. Mivel annyira elfoglaltak voltunk a magánéletünkben, lassan sikerült csiszolgatnunk. Ez a lassú tempó lényegesen több időt biztosított arra, hogy elemezzük és boncolgassuk azt, amit csinálunk, ugyanakkor mindez segítséget nyújtott abban, hogy egy jobb albumot készítsünk.”
Job for a Cowboy - Moon Healer (FULL ALBUM)
„A Sun Eater egy olyan melódiákból álló alkotás volt, amelyet a zenekar egyik közeli barátja ihletett, aki a túlzott kemény drogfogyasztás miatt teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Ez a személy hajlamos volt a bipoláris zavar és/vagy skizofrénia tüneteire, illetve már azokkal küzdött. Úgy vélte, hogy a drogok szemfelnyitó megvilágosodást biztosítanak számára. Úgy hitte, hogy a drogok lehetővé teszik számára, hogy átlépjen egy Istenhez közelebbi valóságba. De nem volt meg benne hasonló módon az önismeret, hogy egyre mélyebbre zuhan saját mentális betegsége mélységeiben. A dalok azokat a gondolatokat, elképzeléseket és helyzeteket tükrözték, amelyekkel ez az ember találkozott. A Moon Healerben szereplő koncepciók egy olyan embert követnek, aki megpróbál felfedezni egy másik emberi létezést. Ezek az emberek pszeudo-alkimistának tartották magukat. Megszállottan, ezoterikus módszerekkel próbáltak megváltozott tudatállapotot elérni különböző utakon keresztül, beleértve a tobozmirigyre való összpontosítást, mert egy kis endokrin mirigyről az agy közepén belül úgy gondolják, hogy potenciálisan szerepet játszik az entheogenikus élményekben. Tudatmódosító fogyasztási cikkeket főztek. De ellentétben azzal, amit mások a téveszmékbe való süllyedésüknek tekintettek, abban a hitben éltek, hogy valamiféle mély megvilágosodás kapuját nyitják meg.”
Alex Terrible és kis csapata, a mára már a deathcore egyik éllovasának mondható Slaughter to Prevail pont kilenc év után vette be újra Europát, hazánkban a Barba Negra színpadát. Mint mindenhol itt is előzenekar nélkül romboltak és darálták porrá a közönséget Mire odaértem, már majdnem a merch pultig álltak a terembe és már a levegőben […]
Backfire című zúzda videójával jelentkezett a metalcore/hardcore vonalas svéd Thrown. Hogy várható e tőlük új album, azt még nem tudni. Mindenesetre 2022-es debüt EP-jük óta ez a harmadik single-daluk, amit kiadtak.
Az Incubus énekesével, Brandon Boyddal készítette el új dalának videóját a progresszív / post-metal vonalas Night Verses, akik június 13-án, a Tool előzenekaraként lépnek fel a Papp László Budapest Sportarénában. Glitching Prisms című daluk március 15-én, Every Sound Has a Color in the Valley of Night, Part 2 címmel megjelenő új lemezéról való, amivel kapcsolatban az alábbiakat osztották meg:
„Brandon egy tagadhatatlanul egyedi megközelítéssel kezeli a saját hangszerét. Amikor hozzá hasonló művészekkel dolgozol együtt, gyakran arra számítasz, hogy elkerülhetetlenül idomulnod kell majd hozzá, hogy működjön a dolog. Amikor azonban megírtuk vele a Glitching Prismst, az ötleteiből azonnal megkerült a kirakós hiányzó darabja. Minden, amit csinált, előnyére vált a szerzeménynek, miközben teljesen különbözött attól, amit eredetileg elképzeltünk. Nem hiszem, hogy bármelyikünk elégedettebb lehetne a végeredménnyel.”
Night Verses - Glitching Prisms feat. Brandon Boyd