A Flint, nu-metal / MI alapú alternatív metalt játszó michigani banda, a King 810 hivatalosan is bejelentett K7 Rustbelt NuMetal 2 című albumának megjelenését. A lemez Halloweenkor, október 31-én lát napvilágot.
A lemez, akárcsak elődje, mindössze egyetlen nap alatt került felvételre a stúdióban. A rögzítés során nem használtak mintákat, billentyűs hangszereket, szintetizátorokat vagy metronómot. A felvételek ráadásul egy 45 fős stúdióközönség előtt zajlottak. Újabb videójukként a Silence After a Shootout került róla bemutatásra.
Az amerikai experimentális post-hardcore vonalas The Sound of Animals Fighting szeptember 12-én, pénteken a Born Losers Records gondozásában jelenteti meg The Maiden című albumát. Az Anthony Greent és az RX Bandits tagjait felsorakoztató banda lemezének újabb előzeteseiként Bangladesh és Chrysanthemum című dalait osztotta meg.
The Sound of Animals Fighting - Bangladesh (Official Music Video)
„A Bangladesh a korábban megjelent Lady of the Cosmos című kislemezünk baljós előzménye, hosszú, fenyegető árnyékot vetve az album kibontakozó narratívájára. Káoszszerű ritmusaival és a közelgő összeomlás érzetével a dal előfutárként működik, egy figyelmeztető szirénaként visszhangozva az ideológiai önpusztítás szélén álló világban. Előrevetíti az eklektikus gondolkodás megtisztítását, az eltérő vélemények elhallgattatását és az érzelmi vérontást, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik egy saját tükörképétől elvakult kultúrában. A The Maiden sokrétű mitológiájában a Bangladesh azt a pillanatot testesíti meg, mielőtt a penge lecsapna, amikor még minden feszültségtől izzik, és világossá válik az ébredés ára.”
Az ExitWounds a Seek & Strike Records gondozásában adja ki An Offering to Tragedy című új EP-jét. A november 21-én érkező EP első single-dala, a Calcified egy videoklip formájában látott napvilágot.
A Minnesota-beli mathcore / metalcore csapat, a Soulkeeper szeptember 19-én adja ki új EP-jét Join Us in Creating Excellence címmel. A négy számot tartalmazó kislemez a Pure Noise Records gondozásában fog megjelenni, és amiről Go Ask Alice daluk videója nézhető meg az alábbiakban.
Új magyar nyelvű videóval jelentkezett a miskolci metalcore banda, a D \ S C O R D. Világvége című daluk videóját az augusztus 8.-ai rakamazi Wild East Fest-en rögzítették. A zenekarnak korábbi Into The Drowning Deep dala után idén ez már a második dala.
Az amerikai post-hardcore / emo / alter metal / metalcore banda, a Dayseeker október 24-én a Spinefarm Records gondozásában jelenteti meg Creature In The Black Night címet viselő hetedik nagylemezét. A zenekar énekese, Rory Rodriguez szerint „ez a lemez a Dayseeker eddigi legmélyebb és legcélratörőbb alkotása. Dalait hátborzongató, filmszerű, sötét (és szexi) érzelmi áramlat szövi át„. Kedvcsinálóként máris itt van Shapeshift daluk videója.
„Ez a dal arról a szorongásról szól, amellyel nap mint nap együtt kell élnem. Egy nyílt levél magamnak arról, hogyan formál és alakít át engem egy másik változatommá.” – mondta Rory Rodriguez.
A Greyhaven október 10-én a Solid State Records gondozásában adja ki új albumát Keep It Quiet címmel. A Louisville-i progresszív post-hardcore / mathcore csapat lemezét gitárosuk, Brent Mills így jellemezte:
„A lemezt az a gondolat inspirálta, hogy sokszor a legnagyobb hatást a csend vagy a visszafogottabb pillanatok tudják kiváltani. Az album merít a progresszív rock, a post-hardcore és az alternatív metal műfajok jellegzetes elemeiből, de mindezt egyedi módon gyúrja egybe. A Keep It Quiet nem a robbanásokról, hanem az izgalomról, a csendes feszültségről és a finom részletekről szól. Érdemes többször is meghallgatni, hogy felfedezzük a rétegeket és a rejtett szépségeket.”
A lemezről eddig Burn A Miracle és Cemetery Sun dalaik videói kerültek bemutatásra.
Greyhaven - Burn A Miracle (Official Music Video)
Greyhaven - Cemetery Sun (Official Music Video)
A Greyhaven szeptember 10-én a Better Lovers vendégeként Budapesten, az Akvárium Klubban koncertezik.
Pray for Silence címmel mutatta be új dalának videóját a Miss May I. Az amerikai metalcore banda új klipje mellé azt is bejelentett, hogy teljes erővel dolgoznak nyolcadik lemezük dalain. A lemez megjelenése 2026-ra várható.
„Ahogy az élet egyre nehezebbé válik, és láthatóan a világ a töréspontjához érkezett, ez a dal megragadja azt, amire mindannyian vágyunk: némi békét, még ha csak egy pillanatra is.”
Az oregoni női-frontos metalcore zenekar, a Dying Wish szeptember 26-án adja ki harmadik lemezét Flesh Stays Together címmel. A lemezről a csapat énekesnője Emma Boster a korábbiakban így beszélt:
„Egy felfedezés, a gyász útja és egy állásfoglalás. Együtt nézünk szembe életünk legelviselhetetlenebb körülményeivel. Minden tragédia a sajátunkká is válik, mégis, soha nem voltunk még ennyire elszakadva egymástól. A Flesh Stays Together egy kegyetlen ébresztő. Lassan és fájdalmasan közeledünk ahhoz a véghez, amit megérdemlünk.”
A 10 dalos lemez újabb videójaként a Revenge in Carnage jelent meg, amit Emma így foglat össze:
„A Revenge In Carnage egy himnikus pillanat az ember által okozott apokaliptikus erőszakban. Képzeld el, hogy amikor meghallod a dalt indító izolált vokált, beléptél az utolsó pillanatodba. Utolsó pillanataink ezen a földön nem lesznek békések. Nincs idő a reflexióra, csak a túlélésre.”
„Ezt remekül mutatja a hozzá készült videó, ami az önmagunkból való kiábrándulást ábrázolja”. – tette hozzá Pedro Carrillo gitáros. „Az erőszak elfogadását és azt, ahogyan másokban látjuk magunkat. Megpróbáljuk elhallgattatni ezeket a gondolatokat a saját igaznak vélt meggyőződéseinkkel, csak azért, hogy végül ugyanannak a pengének egy másik változata legyünk. Továbbra sem tudjuk megvédeni egymást. Továbbra is egymást hibáztatjuk. Továbbra is úgy teszünk, mintha a gonosz nem lenne ott a lelkünkben. Ha van remény, azt nem ebben az életben fogjuk megtalálni.”
Dying Wish - Revenge in Carnage (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
A metalcore vonalas amerikai Downswing október 24-én adja ki új kiadója, a MNRK Heavy gondozásában And Everything Was Dark címmel ellátott vadonatúj albumát. A lemezre 11 dal kerül fel, olyan közreműködőkkel, mint Elijah Witt (Cane Hill), Chris Roetter (Like Moths To Flames) és a Colorblind énekese, Travis Moseley. Az alábbiakban a vele készített For What It’s Worth daluk klipje nézhető meg.
Downswing, Colorblind - For What It's Worth (Official Music Video) ft. Travis Moseley