Szerző: MRC

Ov Sulfur – Seed – új dal

Új dalt robbantott az amerikai blackened deathcore zenekar, az Ov Sulfur. Seed című daluk egyfajta újjászületést jelent a zenekar számára. Ricky Hoover, az Ov Sulfur énekese mindezeket így foglalta össze:

A Seed arról a folyamatos kételyről szól, amit az élet minden területén érzek, és úgy hiszem, mindannyian osztozunk ebben. Képzeljük el, mennyire felemésztene bennünket, ha az úgynevezett ’örök élet’ valóságos lenne? Számomra ez inkább kínzásnak hangzik, azaz sokkal inkább pokolnak, mintsem mennyországnak.

OV SULFUR - Seed (OFFICIAL VISUALIZER)

Ez volt az első dal, amit elkezdtünk írni egy lehetséges – vagy nem lehetséges – új albumhoz. A Seed talán az egyik legerősebb refrénünket tartalmazza, amit melodeath riffek és brutális deathcore breakdownok köré építettünk. Sőt, ezt még a dalvégi breakdown tetejére is ráültettük, ahová szintén tökéletesen illik – miután standard formában, sőt, még blastbeatek kíséretében is eljátszottuk, hogy új ízt adjunk neki. Ez a szerzemény az Ov Sulfur minden ízét felvonultatja – sőt, még annál is többet!” – tette hozzá Chase Wilson, a banda gitáros-énekese.

Paleface Swiss – Rajongók, tisztelet és összetartás

A napokban tette közzé I Am A Cursed One című dalának hivatalos videóklipjét a deathcore vonalas svájci Paleface Swiss. A dal a zenekar harmadik albumának a Cursed kibővített verzióján szerepel, ami Cursed (The Complete Edition) címmel június 4-én jelent meg.

Ez a dal egy tisztelgés előttetek, rajongóknak. Az a célja, hogy az összetartozás érzésével öleljen át benneteket, bárhonnan is jöttök, bárkik is vagytok. Amikor hallgatjátok, reméljük, érzitek az erőt, hogy valami nagyobb dolog részesei vagytok. Közénk tartoztok. Egyek vagytok a Cursed Ones tagjai közül. Ünnepeljük együtt a legnagyobb headliner turnénkat, ezt a felejthetetlen évet és a Cursed legyőzhetetlen szellemét!” – mondta Marc ’Zelli’ Zellweger énekes.

Paleface Swiss - I Am A Cursed One (Official Music Video)

A Palaface Swiss június 15-én, a Barba Negra Red Stage-ben lép fel a Motionless in White vendégeként.

Signs of the Swarm – Clouded Retinas – új dal Will Ramosszal

A Lorna Shore frontemberével, Will Ramosszal készítette el Clouded Retinas dalát a Signs of the Swarm. A dal az amerikai deathcore banda augusztus 22-én megjelenő To Rid Myself of Truth albumának a második előzeteseként jött ki. A dalhoz videó is készült.

SIGNS OF THE SWARM - Clouded Retinas (feat. Will Ramos) (OFFICIAL VIDEO)

A 11 dalos lemezen Will Ramosszon kívúl még Phil Bozeman (Whitechapel), Jack Murray (156/Silence) és Johnny Crowder (Prison) is vendégeskedik. A lemezről elsőként debütált HELLMUSTFEARME daluk videója itt nézhető meg.

SIGNS OF THE SWARM - HELLMUSTFEARME (OFFICIAL VIDEO)

Signs of the Swarm – To Rid Myself of Truth
(Century Media Records)

1. To Rid Myself Of Truth
2. HELLMUSTFEARME
3. Natural Selection
4. Scars Upon Scars
5. Chariot
6. Clouded Retinas (feat. Will Ramos of Lorna Shore)
7. Iron Sacrament (feat. Phil Bozeman of Whitechapel)
8. Forcing to Forget
9. Sarkazein
10. Fear & Judgment (feat. 156/Silence & Prison)
11. Creator

Urne – Harken The Waves – új dal Troy Sandersszel

Az angol sludge/metalcore vonalas Urne kiadta új kislemezes dalát Harken The Waves címmel. A dalban a Mastodon basszusgitáros-énekese, Troy Sanders vendégeskedik.

Büszkén mutatjuk be a Harken the Waves-t, az URNE új fejezetének első dalát. Azt akarjuk, hogy az emberek a legjobbat hallják tőlünk, ugyanakkor feszegetni is akarjuk a határainkat és kockázatot vállalni, ezért döntöttünk úgy, hogy kiadunk egy több mint 9 perces dalt. Az a nagy megtiszteltetés ért miénk, hogy a Mastodonból ismert Troy Sanders is szerepel ebben a számban. Ő egy olyan zenész, aki mindhármunkat évek óta inspirál.”

URNE - Harken The Waves feat. Troy Sanders (Official Visualiser)

European Summer 2025 // Fontaines D.C / Jadu Heart // 2025. 06. 21. Barba Negra Red Stage

Az ír poszt-punk zenekar az tavalyi Sziget Fesztivál egyik legütősebb koncertjét adta. A banda azóta megjelentette Romance című új lemezét, most pedig első önálló magyarországi koncertjükre készülnek 2025. június 21-én, a Barba Negrában.

Fontaines D.C. - Starburster / In Heaven (Lady in the Radiator Song) (Lyric Video)

Az album egy provokatív hangzású korszakot képvisel a dublini származású, ma már londoni székhelyű zenekar életművében. A James Ford által producelt lemez augusztus 23-án jelent meg, elképesztő visszhangot kiváltva a rajongók és a kritikusok körében egyaránt. Már az első héten több, mint kétszer annyit adtak el belőle, mint a 2022-es Skinty Fia című nagysikerű lemezükből, a Romance emellett számos ötcsillagos elismerést kapott olyan lapoktól, mint az NME, a The Guardian és a Rolling Stone UK, miközben a dalszerző legenda, Elton John nemrég azt nyilatkozta, hogy ez a banda „a legjobb zenekar jelenleg”. Innovatív hangzásvilágával és magával ragadó művészetével a Romance megerősíti a Fontaines D.C. „generációjának meghatározó zenekara” státuszát. (NME). Az előzenekar a brit Jadu Heart lesz akik leginkább a Dream pop és Shoegaze műfajában mozognak de használnak grunge és indi rock elemeket a zenéjükben.

Jadu Heart - SOS (Official Video)

Fontaines D.C. Support: Jadu Heart
BARBA NEGRA Red Stage
1211 Budapest, Szállító u. 3.

Menetrend:
19:00 Show starts

Esemény: ITT

Jegyek: ITT

Machine Head // Fear Factory // 2025 07. 24. Barba Negra Red Stage

A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a MACHINE HEAD, 2025 nyarán nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába. Az intézménnyé nőtt banda nemcsak a kontinens legnagyobb fesztiváljain mutatja be örökségét, hanem néhány exkluzív önálló koncertet is ad – ezek egyik kiemelt állomása Budapest, ahol 2025. július 24-én a Barba Negrában egy fesztivál méretű metálshow-val készülnek!

A turné különlegessége, hogy bemutatják a 2025. április 25-én megjelenő 11. nagylemezüket, az UNATØNED-ot (Nuclear Blast/Imperium Recordings) is. A friss anyag továbbviszi a zenekarra jellemző brutális riffeket, súlyos groove-okat és kompromisszummentes energiákat.

MACHINE HEAD - ØUTSIDER (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A koncert méltó felvezetéseként a legendás indusztriális metál banda, a FEAR FACTORY fűti fel a közönséget, akik szintén egy vadonatúj albummal érkeznek. A régi klasszikusok mellett biztosan erről is hallhatunk majd ízelítőt!

A Broadway Event bemutatja:
MACHINE HEAD (US)

Special Guest: Fear Factory (US)

Helyszín / Venue:
BARBA NEGRA Red Stage
1211 Budapest, Szállító u. 3.

Menetrend / Schedule:
18:00 Kapunyitás / Doors
19:00 Show start

Esemény: ITT

Jegyek: ITT

European Tour 2025 // Avenged Sevenfold / Palaye Royale // 2025. 06. 19. Budapest Park

A kaliforniai metalcore nagyágyúja 25 éves fennállása alatt eddig csak EGYSZER lépett fel Magyarországon. Szóval ezt a koncertet nem ajánlatos kihagyni még azoknak sem, akik nem nagy Avenged Sevenfold (A7X) fanok. A koncerten összes ikonikus dalukkal karöltve a legújabb dalaikat is el fogják játszani.

Avenged Sevenfold - Halloween (Misfits Cover ft. Megabot)

Az előzenekar a nevadai rock fiataljai, a Palaye Royale lesz, akik kevesebb, mint 1 év alatt másodjára térnek vissza hazánkba.

Palaye Royale - Ache In My Heart (Official Music Video)

Avenged Sevenfold / Palaye Royale 

2025. 06. 19. Budapest Park

Esemény: ITT

Jegyek: ITT

Tre Lunatic – Talán – új kislemezes dal

Talán című új kislemezes dalával jelentkezett a Tre Lunatic. A dal a 2024-ben megjelent Lent című lemez második utóéleteként jött ki. A zenekar három éve aktív, a dalírás és megjelenések terén eddig is folyamatosan dolgoztak, de most már élőben is egyre többször lehet velük találkozni: idén tavasszal elindultak első turnéjukra a Divent. és Mindgate zenekarokkal.

A Talán egy korábban született dal: már 2023 májusában megíródott, egy közös alkotótáborban. Itt szinte teljesen össze is állt, az éneksávokat is rögzítették egy bakonyi kis házban, ahol a felénekléshez a csillárról lógó lepedő szolgált akusztikai megoldásként. A dal végül csak néhány apró módosítással, de szinte eredeti formájában jelent meg.

TRE LUNATIC - TALÁN (hivatalos dalszöveg videó)

A zenekar dobosa, Ádám így mesél a dal hátteréről:

„A Lent megjelenése után leültünk és kiválogattuk a szerintünk tíz legerősebb ötletet. Sanyi ötletei inkább riffelősebbek, az enyémek popsabbak, de mire egy dal elkészül, mindenki beleteszi a saját világát. Így alakul ki egy köztes állapot, ami már teljesen a zenekar hangja. A Talán már akkor összeállt, de úgy éreztük, most jött el az ideje, hogy megszólaljon. Szerettük volna, ha ezzel a dallal hatni tudunk – akkor is, ha az ég borús.”

A Talán szövegvilága erős érzelmekkel és képekkel dolgozik – a bezártság, ösztönök és elfojtott vágyak tematikáját járja körül. A zenekar így ír róla: „Egy dal arról, amikor már tudod, hogy nem az, akinek mutatta magát, de még mindig maradnál. Hazug örökké, hátba döfés, halk zajok – és valahol közben magaddal is szembe kell nézni.”