A brit hardcore banda, a Desolated május 30-án adja ki Finding Peace című albumát. A 10 dalos korong a MLVLTD gondozásában jön majd ki és elsőként a társadalmi problémákat boncolgató Glass Celling dalukat hallgathatjátok meg róla.
„A megélhetési költségek magasabbak, mint valaha, miközben maga az élet ára olcsó a világban zajló borzalmak és a háborús uszítók térnyerése közepette. A Glass Ceiling azt a problémát testesíti meg, hogy az embereket folyamatosan értelmetlen tartalmakkal etetik, egymás ellen fordítják őket mindazzal, amit nap mint nap ’fogyasztanak’, miközben kiszorulnak a tisztességes megélhetés lehetőségéből. Ez a rideg, szívtelen rendszer alig jutalmazza a kemény munkát; teljes súlyával a nyakunkra nehezedik, miközben levegőért kapkodunk… ennek ellenére mégis átlátunk azon, ami odafent történik.”
Május 19-én, a Dürer Kertben egy igazán gyilkos estének lehetünk tanúi. Újra vissza tér hozzák a tech- death metal műfaj lengyel helytartója, a Decapitated. Ez a koncerten mutatkozik be a hazai közönségnek első alkalommal a zenekar új énekese, a Mors Subita soraiból is ismert Eemeli Bodde. Igazán izgalmas lesz vele, egy új hanggal meghallgatni klasszikus dalaikat. Kedvcsinálóként itt van a NIHILITY albumról származó Eternity Too Short daluk stúdiós felvétele, amit a banda még Amerikai turnéja előtt rögzített.
DECAPITATED - Eternity Too Short (live from rehearsal room)
Az est másik mészárosa a hamarosan új lemezével jelentkező Cryptopsy. A kanadai extrém / brutal tech-death metalos banda An Insatiable Violence című albuma június 20-án kerül kiadásra, amin ismét minőségi gyilkos dalokat hoznak. A napokban a lemezről Until There’s Nothing Left daluk hivatalos videója került ki.
Cryptopsy - Until There's Nothing Left (Official Music Video)
További fellépő a nemrég Wrath and Ruin című vadonatúj lemezét kiadó kanadai thrash metalos Warbringer lesznek, aki 2023-as thrash éjszakájukkor már megmutatták hazai rajongóiknak, hogy milyen is az ő metal inváziójuk. Új lemezükön most az új világrend és a techno-feudalizmus ellen lépnek fel.
„Bár uralkodóink lemondtak koronáikról és címeikről, a hatalmukról sosem mondtak le. A modern urak semmivel sem kevésbé az uraink, mint a középkoriak voltak.”
WARBRINGER - A Better World (Official Video) | Napalm Records
Az egészhez a bemelegítést pedig a vérgőzős, brutális death metalt játszó belga Carnation adja, aki 2023-as, a valós életen alapuló (különböző dilemmák, szituációk, élethelyzetek pszichológiája) Cursed Mortality albumukon dalait tárják fel előttünk.
Június első hetében érkezik a finn metalcore – extrém matal vonalas Kneel Before The Death debütáló albuma. A 10 számos self-titled albumot a Ranka Kustannus adja ki, amiről most Spiral című videójuk nézhető meg.
„A Spiral játékosan azt is mondhatnánk rá, hogy a. Az eddigi legösszetettebb és leghosszabb dalunk a repertoárunkban. Tökétes nyitánya hamarosan megjelenő albumunk koncepciójához.
Az album egy hétköznapi ember történetét meséli el, akit egész életében egy túlvilági császár, a Halál nevű entitás kísért. Bosszúvágya során legyőzi belső démonait, és annak birodalmában szembeszáll a Halállal, de végül éppen az az ellenség emészti fel, akinek elpusztítására megesküdött.”
Kneel Before The Death - Spiral (Official Music Video)
A Left To Suffer barátaival, a Unity TX tagjaival készítette el brutális nu-deathcore / rap metal nótáját Set The World On Fire címmel. A dalhoz klip is készült, amit itt láthattok.
„2025 a Left To Suffer éve! Egy kiadós turné- és fesztiválszezonnal a hátuk mögött az atlantai deathcore forradalmárok új zenével térnek vissza a gyökereikhez. A Unity TX-szel közösen előadott Set The World On Fire dalban az LTS visszatér a súlyos deathcore-os kezdetekhez, amely meghatározta a zenekart. És ez még csak a kezdet!”
Left To Suffer - "Set The World On Fire" (feat. UnityTX) Visualizer
Pontosan egy hét múlva, április 28-án, a Dürer Kert színpadán celebrálja új lemezének dalait a titokzatos és misztikus fabagoly banda, a Grima. Február végén kiadott Nightside lemezükön a szibériai éjszakai vadon igéző hidege – brutális, de ugyanolyan gyönyörű és ellenállhatatlanul csábító dallami csendülnek fel.
„Minden egyes líra és akkord visszhangozza a föld komor csendjét és hidegét, a tajgában békére leltek végső nyughelyét. A dal az éjszakai árnyak, a vad természet és a misztikum birodalmába repíti hallgatóit.”
GRIMA - Skull Gatherers (Official Video) | Napalm Records
A koncert során a Grima mellett színpadra áll még a zenekar testvér-projektje, az Ultar és a Kanonenfieber vezérének, Noise egy másik projektje, a Non Est Deus is lép fel, aki első alkalommal mutatkoznak be hazai közönség előtt.
Az Asgaardian Events és az Emptiness Booking bemutatja: Nightside Tour 2025 2025. április 28., hétfő Budapest, Dürer Kert Fellépők: Grima, Ultar, Non Est Deus
Az Atlantai metalcore banda, az Woe, Is Me a napokban mutatta be Here’s to Me (A Story to Tell Pt. 2) című új dalának hivatalos videóját. A dal a csapat idén megjelenő harmadik albumán fog szerepelni.
Woe, Is Me - “Here’s To Me" (A Story To Tell pt. 2)
Május 2-án Counterfeit Recollections címmel jelenik meg a nyugat-virginiai metalcore csapat, a Fallfiftyfeet új nagylemeze. A 12 dalos lemezről korábban már bemutatott két videójuk után itt az újabb, a The Kingsport Curse.
Warrior címmel tette közzé új kislemezes dalának hivatalos videóját a deathcore vonalas Euclid. A zenekar Matthew Kohanowski dobos (ex-Oceano, ex-Shadow of Intent) új bandája.
„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy végre bemutathatjuk új kislemezünket, a Warriort. Már elérhető az összes streaming platformon. Szeretnénk köszönetet mondani Cody Stewartnak, Peter J-T-nek, a 1994 Visualsnak és a Loud MKGT-nek a professzionalizmusukért és a rendíthetetlen minőségért minden egyes lépés folyamán! Emellett köszönjük a ti támogatásotokat is, nélkületek nem lehetnénk itt!”
Új live videójával jelentkezett a Fit For An Autopsy. Az amerikai death metal/deathcore csapat tavaly októberben adta ki hetedik nagylemeze The Nothing That Is címmel, amelynek Lower Purpose dalához készítették el új koncertvideójukat.
„Dolgozol, adót fizetsz, és elvárod, hogy a hatalmi és kormányzati pozíciókban lévő emberek a te és a többi állampolgár igényeit szolgálják, miközben a valóságban a saját érdekeiket tartják szem előtt. Kapzsiság, háború, korrupció, szinte lehetetlen kiszabadulni ebből a körforgásból. Elkerülhetetlenül egy alacsonyabb rendű célt szolgálsz.” – üzenték új videójuk mellé.
FIT FOR AN AUTOPSY - Lower Purpose (OFFICIAL LIVE VIDEO)
Június 27-én Imperium Delirium címmel érkezik a death metal/deathcore banda, a Shadow of Intent ötödik albuma. A korongra 11 brutális tétel kerül fel, melyek közül máris itt vannak a Flying the Black Flag, valamint a Cannibal Corpse hörgőgépével, George „Corpsegrinder” Fisherrel készült Feeding the Meatgrinder hivatalos videói.
SHADOW OF INTENT - Flying the Black Flag (Official Music Video)
SHADOW OF INTENT - Feeding the Meatgrinder Feat. Corpsegrinder (Official Music Video)