Szerző: MRC

Suffocation – Ötzenekaros death metal / deathcore turné élén érkeznek márciusban

Ötzenekaros turné élén, március 12-én a Barba Negrában lép fel 35 éves New York-i death metal zenekar, a Suffocation. Velük együtt érkezik a szintén amerikai death metal csapat, a Fuming Mouth, valamint két kanadai deathcore alakulat, az Angelmaker, és a Carcosa, valamint az ausztrál blackened deathcore újonc, a Mélancolia.

Valamivel több mint egy éve jelent meg Suffocation kilencedik nagylemeze, a Hymns from the Apocrypha. A címadó dal az emberiség pusztulását boncolgatja, míg a Perpetual Deception Jézus és az általa elhozott „folyamatos megtévesztés” témáját dolgozza fel, egyfajta visszautalásként a klasszikus Suffocation dalra, a Jesus Weptre. Az Immortal Execration a mélyen gyökerező öngyilkossági gondolatokat és az emberiségre hagyományozott kegyetlen sorsot járja körbe. Új énekesük Ricky Myers brutális előadásmódja különösen a Seraphim Enslavement és a Delusions of Mortality dalokban emelkedik ki, és tökéletesen passzol a gonosz, súlyos dalszövegekhez.

SUFFOCATION - Seraphim Enslavement (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A turné másik headlinere a kanadai deathcore zenekar, az Angelmaker. A 2011 óta működő vancouveri hatos legutóbbi lemeze a 2022-es Sanctum, de tavaly ősszel kijöttek egy friss dallal is, amin már az új énekes, Ian Bearer szerepel.

ANGELMAKER - RELINQUISHED [OFFICIAL MUSIC VIDEO] (2024) SW EXCLUSIVE

A mindössze eddig két lemezt kiadó Fuming Mouth 2013 óta nyomja a zsigeri OSDM őrületét, amit hardcore és crust punk elemek tesznek még vadabbá. Legutóbbi lemezük a Last Day Of Sun 2023-ban jött ki, amit néhány single-daluk követett, mint például a Metal On Metal.

Fuming Mouth - Metal On Metal (Lyric Video)

A brutális deathcore hullámait meglovagoló kanadai Carcosa első sorban a TikTokon szerzett ismertséget humoros, de közben brutális hangzású videóival, mint amilyen a Righteous Man is.

CARCOSA - Righteous Man (Official Music Video 2024)

Az estet nyitó ausztrál Mélancolia a dallamos blackened deathcore híveinek lesz igazi csemege. A csapat 2023-ban adták ki debütáló albumát HissThroughRottenTeeth címmel, amit most mi is megismerhetünk.

MÉLANCOLIA - [Inure] (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

a Concerto Music bemutatja: Embrace The Suffering EU Tour

2025. március 12., szerda 18 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Suffocation, Angelmaker, Fuming Mouth, Carcosa, Mélancolia koncertek
Belépő: 9.500 Ft, a koncert napján 10.500 Ft

Esemény Itt
Jegyek Itt

Without Frames – Megjelent az első nagylemezük

Unleash Hell címmel megjelent a nagykanizsai deathcore/metalcore vonalas Without Frames első nagylemeze. A lemezzel kapcsolatban a zenekar énekese, Grabant Máté a következőket osztotta meg:

Sziasztok, itt Máté!

Ahogy sokan már tudhatjátok, megjelent első nagylemezünk, az Unleash Hell. Ez hatalmas mérföldkő a zenekar életében, és szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek az egész csapat nevében. Az első dal megírása, az első koncert, majd végül az első album megjelenése – ezek mind hatalmas vízválasztók. Mi az utóbbihoz érkeztünk el múlt szombaton.

Az elmúlt két év kemény munkája most ért be, és rendkívül büszkék vagyunk arra, amit létrehoztunk. Rengeteget tanultunk a lemez írása során, és úgy érezzük, sikerült kihoznunk magunkból a maximumot.

Azonban ezt az utat nem egyedül tettük meg. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen módon támogatták a zenekar előrehaladását. Hatalmas köszönet nektek, akik végigkövettétek a zenekar útját, támogattatok minket, és most is itt vagytok velünk. Ígérjük, hogy a jövőben még keményebben dolgozunk, hogy minden téren a lehető legjobb minőséget nyújthassuk nektek.”

Without Frames - Change of the Daytime feat. Stuki Ádám [Official Lyrics Video]

A lemezbemutatója hazai pályán, a nagykanizsai Medgyaszay Házban lesz, most pénteken, a Nest of Plagues társaságában.

Tetrarch – Vedd vissza, ami a tiéd

Never Again (Parasite) címmel mutatta be új klipjét a nü-metalos Tetrarch. Az atlantai banda május 9-én, a Napalm Records gondozásában adja ki harmadik albumát The Ugly Side of Me címmel, melynek ez a klip már a második előzetese.

Ez a dal sötét és melankolikus, de a szövegével mindenki tud azonosulni. A dal a bizalom elvesztéséről szól, de arról is, hogy megtaláljuk önmagunkat. A Never Again (Parasite) arra bátorít, hogy vedd vissza, ami a tiéd, és ígérd meg, hogy mindez soha többé nem fog megtörténni!

TETRARCH - Never Again (Parasite) (Official Video) | Napalm Records

Underoath – All The Love Is Gone – Egy új videó a lemezről

Március 28-án az MNRK Heavy kiadásában jelenik meg a metalcore vonalas floridai Underoath kilencedik stúdióalbuma, a The Place After This On. A lemez negyedik videójaként az All The Love Is Gone nézhető meg.

Ez az egyik legszélsőségesebb dal, amit valaha írtunk . Nagyon szerettünk volna egy olyan számot készíteni, ami dob- és basszusgitár-központú, valahogy a The Prodigy, a The Chemical Brothers vagy a Noisia stílusában. De használtunk fel elemeket a Justicetól és a The Streetstől is. Ezek az előadók egy olyan sötétséggel rendelkeznek, ami szerintem nagyon súlyos és érdekes, és ezt akartuk megvalósítani ebben a dalban. Ez a mi változatunk, amiben sok ilyen elemet és hangulatot osztunk meg, de mégis megőrizzük a középpontban az Underoath keménységét. Szövegileg arról a helyről írtam, ahová mindig mentem, amikor valami rosszul alakult az életemben, és véleményem szerint ezzel mindenki azonosulni tud. Ez egy olyan hely, amit most már tudatosan elkerülök, amikor a dolgok szétesnek. De ez azt a pillanatot jelenti, amikor minden szétesik az életedben, a bárban ülsz, és egyszerűen már nem törődsz vele. Talán egy kapcsolat vége, egy barát vagy családtag elvesztése, vagy éppen kirúgtak – bármi is legyen az, mindannyiunknak volt már ilyen estéje. Ez egy ijesztő érzés, és ez egy olyan hely, ahová soha nem akarok visszamenni, de dióhéjban összefoglalva erről szól a dal. Elég egyértelmű, hogy úgy mondjam, de úgy éreztem, le kell írnom, hogy emlékeztessem magam, soha ne menjek oda többé.” – mondta Spencer Chamberlain énekes.

httpv://www.youtube.com/watch?v=oIJTnUYb–o

Ten 56. – Earwig – új klip

A francia metalcore Ten56. nemrégiben tette közzé új dalának az Earwig hivatalos videóját. A klip mellé az alábbi közleményt adták ki:

Az Earwig egy fontos állásfoglalást tár a világ elé: célba veszi a társadalom parazitáit, akik pletykálkodási taktikákat alkalmaznak, hogy megszerezzék a másodlagos társadalmi relevanciával járó dopaminlöketüket.

ten56. - Earwig (Official Music Video)

Moments Before Disaster – A történet folytatódik

Skull in Hell címmel mutatta be újabb videóját a miskolci deathcore / metalcore csapat, a Moments Before Disaster. A klip hamarosan megjelenő Suffer in Silence EP-jének második előzetese, ami a nálunk is bemutatott Skinwalker daluk történetét folytatja. A zenekar elárulta, hogy az EP  maradék két számához is terveznek klipet forgatni.

Moments Before Disaster - Skull in Hell (Official Music Video)

Anyala – A világ jelen állapotának kritikája

Nemrégiben adta ki új videóját a stílusokat áttörő, alapvetően modern metalcore vonalas finn Anyala. Parasites daluk videóját Joonas Kaislaharju rendezte.

A Parasites egy dühös, agresszív dal, amely a világ állapotát kritizálja. Ez az adrenalinnal teli darab kiválóan alkalmas azokra a pillanatokra, amikor ki akarod hozni magadból azt a bizonyos extra lökést. A társadalmi korrupcióra, a konfliktusokra és a hatalmon lévőkből való kiábrándulásra összpontosít. A dal a ’paradicsom’ eszméjét ábrázolja a háború, szenvedés és a korrupcióval élő vezetők általi tömegekkel való manipulálás kemény valóságával.

Anyala - Parasites (Official Music Video)

Distant The Origin of Madness Tour // Enterprise Earth, The Last Ten Seconds of Life, Harbinger // 2025. 02. 17. Analog Music Hall

Kevesebb mint egy hét múlva újra elérkezik hozzánk holland/szlovák deathcore banda, a Distant. Melléjük társul két igazán kiemelkedő amerikai zenekar, az Enterprise Earth és a The Last Ten Seconds of Life az estét pedig az újonc brit Harbinger kezdi.

DISTANT - The Undying (OFFICIAL VIDEO)

A Concerto Music bemutatjaThe Origin Of Madness Tour

Distant, Enterprise Earth, The Last Ten Seconds Of Life, Harbinger

2025. február 17., hétfő 18 óra, Budapest, Budapest, Analog Music Hall
Belépő: 9.900 Ft

Jegyek: ITT

Esemény: ITT

Marduk „Memento Mori 2025” // Doodswens, Irae, Sumus Diabolus Incarnatus // 2025. 02. 18. A38 Hajó

1 hét múlva újra láthatjuk élőben a legendás svéd black metal gépezetet, a Mardukot. Az A38 Hajón történő felépésük során bemutatják legutóbbi albumuk, a Memento Mori dalait és egyéb sötét kinyilatkoztatásukat. De nem csak őket fogjuk látni a színpadon, erősítésnek 2 újonc zenekart is hívtak, a Doodswens-et és a Sumus Diabolus Incarnatus-t láthatjuk, akik mellé az egyszemélyes Irae nevű underground sátáni formációt hívta meg.

MARDUK - Shovel Beats Sceptre (OFFICIAL VIDEO)

 Planetnoir Industries bemutatja:
2025. február 18., kedd
Budapest, A38 Hajó
Fellépők: Marduk, Doodswens, Irae, Sumus Diabolicus Incarnatus

Jegyár: 7.990,- Ft / 9.990,- Ft / 11.990,- Ft

Jegyek: ITT

Esemény: ITT