Új dalával jelentkezett a progresszív-djent / metalcore vonalas Born of Osiris. Elevate című daluk videót is kapott Sam Beck rendezésében.
„Az Elevate a gyökereink esszenciáját testesíti meg. Az éteri dallamok és a mélyre hangolt gitárok kombinációja segített a sötétebb érzelmeket idéző dalszöveg megihletésében.”
Born Of Osiris - Elevate (Official Music Video)
A zenekarnak idén már ez a második dala, a korábban nálunk is bemutatott AMind Short Circuiting után.
Hamarosan új EP-t ad ki a Black Veil Brides. Ennek előzeteseként Bleeders videójukat osztották meg, amit Andy Biersack bandafőnök elmondása szerint a Sweeney Todd ihletett.
Black Veil Brides - Bleeders (Official Music Video)
Andy Biersack azt is elárulta, hogy új EP-jük „egyszerre lesz filmzene és iránymutató mindenhez, ami a BVB múltját, jelenét és jövőjét jelenti”. A kislemezre a fent halott, látott címadó mellé a Sweeney Todd – My Friends című dalának és a U2 – Sunday Bloody Sunday című slágerének feldolgozásai kerülnek fel.
A Black Veil Brides éppen amerikai turnéját járja a Creeper, a Dark Divine és a Ghostkid társaságában. A Bleeders turné keretein belül az Amerikai Vöröskereszttel együttműködve virtuális véradást is szerveznek, és a BVB rajongói már mintegy 1577 pint vért ajánlottak fel – egyetlen pint vérrel akár három életet is meg lehet menteni. A kezdeményezésről szóló nyilatkozatban a zenekar a következőket mondta:
„Bleedersként az a küldetésünk, hogy pozitív változást tudjunk elérni. Segítsetek nekünk, hogy a szükség idején segíthessünk másokon!”
Summerlovin címmel adta ki új dalát az elektro, s hardcore és metalcore hatásait keverő finn One Morning Left. A dalban a Reckless Love és a Popeda énekese, Olli Herman is közreműködik. Ezenfelül a dalhoz egy videóklip is készült, amiben már a zenekar új dobosa Dennis Hallbäck tündököl.
ONE MORNING LEFT - Summerlovin feat. OLLI HERMAN, RECKLESS LOVE & POPEDA (OFFICIAL VIDEO)
Idegen címmel tette közzé hamarosan megjelenő lemezének első – felvezető klipjét az elekro-metal vonalán mozgó budapesti Tre Lunatic zenekar.
,,Megérkezett a előfutára a lemeznek amin már egy éve dolgozunk. Ez a dal egy a 10 közül, ami szerepelni fog az anyagon. Ismételten egy sötétebb hangulatú, belső küzdelmeket kiterítő dal kerekedett. A dalszöveg sok magyarázatot nem kér, úgy gondoljuk, aki tud azonosulni a mondandóval, annak reméljük, ad egy kis érzést, hogy nincs egyedül a problémáival. Zeneileg hoztuk a modern metalt egy kis hip-hoppal, elektronikával, meg a kötelező bólogatásra ösztökélő riffekkel. Ezt a dalt is egy újabb lépcsőfoknak tekintjük saját lehetőségeink és képességeink kiaknázásában.”
Május 17-én érkezik az amerikai deathcore banda, az Extortionist új albuma a Unique Leader Records kiadásában. Devoid Of Love & Light című lemezükről az alábbiakban When It All Goes Dark, valamint Dissociate dalaik hivatalos videói nézhetőek meg.
Extortionist - When It All Goes Dark (Official Video)
A pittsburghi székhelyű metalcore csapat, a 156/Silence megosztotta új kislemezes dala, az Unreasonable Doubt szöveg videóját. A zenekar ez első új dala két éve megjelent Narrative című albuma óta.
A New Orleans-i nu-metal, elektro alapú metalcore banda Cane Hill a napokban mutatta be az általuk „új korszak”-nak nevezett két dalos kislemezét, ami a banda első új kiadványa 2022 óta. The Midnight Sun és Ecstasy In Grief dalaik videói az alábbiakban nézhetőek meg.
Cane Hill - The Midnight Sun (Official Music Video)
Cane Hill - Ecstasy In Grief (Official Visualizer)
Első szólóprojektjét adta ki Hámori Dávid, a Mezítlábas Dobos (A Király Halott). Dáci egy rövidebb videóval ismertette a közönségével, hogy elkészült a szólóalbuma, amiről gyerekkora óta álmodott és azt is elmondta még, hogy az életének mélypontjairól fog szólni, ami által teljesen levetkőzik a szemünk előtt. Eredetileg úgy tervezte ezt az albumot, hogy zenész barátaival készíti […]
Két igen ütős dalával tért vissza az Új-Zéland-i post-hardcore banda, a Take Hold. A zenekar 2017 óta létezik, 2019-ben kiadtak egy EP-t Disrepair címmel és egy kislemezt (Mourn / Spiral), ami után röviddel pihenőre vonultak. Most új felállásban Stay Down EP-jük kiadására készülnek, amiről Mosaic és Forfeit dalaikkal ismerkedhettek meg.
„Egy felállásváltás után sebességet is váltottunk, hogy inspirációt merítsünk az előző generáció melodikus és post-hardcore-ból. Régóta rajongunk a Have Heartért, a Comeback Kidért, a Modern Life Is Warért és ennek a korszaknak a nagy részéért.„
Az amerikai metalcore banda, a Villain Of The Story bemutatta új dala, a Spiral videóját mégpedig a Left To Sufferből ismert Taylor Barberrel közösen. A zenekar jelenleg nyári koncertjeire készül, ősszel pedig egy vadonatúj lemezzel jelentkeznek.
Villain of the Story - Spiral (Official Music Video)
A Villain of the Story idén januárban mutatta be Decade dalának videóját, amivel a zenekar fennállásának tízéves történtét dokumentálták, foglalták egybe. „A Villain of the Story több számunkra, mint egy zenekar; ez egy darabja annak, akik vagyunk. „ – mondták.
Villain of the Story - DECADE (Official Music Video)