Szerző: oldboy

Vicolo Inferno – Stray Ideals – 2016

  Eszem ágában sincs támadni a Metal Archives szerkesztőit, de úgy tűnik, tényleg történnek náluk érdekességek abból a szempontból, hogy szerintük melyik zenekar fér bele a tág értelemben vett metal skatulyába. Olvasgatva a ’forgács fórumát, többen sérelmezték, hogy az általuk „jelölt” bandát visszadobták, mondván nem metal zenekar. Bezzeg vannak fenn olyan csapatok, amelyeknek gyakorlatilag semmi […]

Tovább »

Forklift Elevator – Killerself [EP] – 2016

  Az olasz Forklift Elevator 2015-ben adta ki bemutatkozó nagylemezét, melyről annak idején született ismertető a ’forgácson. Tavaly pedig előrukkoltak egy 7 számos EP-vel, mely játékidő szempontjából alig rövidebb a Borderline-nál. Az 40 perces volt, a Killerself pedig 28. Hogy változott-e idő közben a liftesfiúk muzsikája, azt nem tudom, lévén nem ismerem a debütöt. A […]

Tovább »

Eufobia – Eufobia – 2016

  A bolgár Eufobia nem ma kezdte az ipart. Hanem 2003-ban. Eddig megjelent két nagylemezükről született kritika oldalunkon. Összességében 10 pontosak. Az egyik 4, a másik 6 pöttyöt kapott ex-kollégáimtól. 😀 Magyarán nem igazán nyerte el tetszésüket. Most pedig engem ért az a megtiszteltetés, hogy írhatok a csapat 3. nagylemezéről, ami meglepően sokat váratott magára. […]

Tovább »

Motorfingers – Goldfish Motel – 2016

  Míg előző ismertetőm alanyai a ’80-as éveket idézik meg zenéjükkel, addig az ugyancsak itáliai Motorfingers egy korszerűbb, mondhatni mai, de az ezredforduló hard rockjából is merítő egyveleggel próbálnak érvényesülni. Ez a zenekar Gazzoliékkal ellentétben nem volt ismeretlen számomra, hisz előző lemezükről is én írtam anno. Korrekt kis anyag a Black Mirror, megjelenése környékén is […]

Tovább »

Daniel Gazzoli Project – Night Hunter – 2016

  Mivel tényleg nagyon nehéz valami újjal előrukkolni a rock/metal zene berkein belül, ezért már viszonylag régóta hódít a retro. A legtöbb zenekar a ’60-as, ’70-es évek hangzásához, megoldásaihoz nyúlt vissza a „nosztalgia-hullám” indulásakor. Aztán úgy tűnik, ahogy haladunk előre az időben, úgy idézik meg egyre többen a ’80-as, ’90-es éveket, hisz a mai fiatalok […]

Tovább »

Askara – Horizon of Hope – 2016

  Épphogy túl vagyunk a farsangi időszakon, melynek egyik fő jellemzője a maskara. Ha ezen szó első betűjét eltávolítjuk, máris megkapjuk a svájci progresszív gót csapat nevét. Az Askara egy viszonylag friss formáció, lévén 2012-ben alakultak. Egyébként lehet, hogy mégis van közük a maskarához/jelmezhez, hisz a logójuk elég kétértelmű. A zenekar neve fölött lévő valami […]

Tovább »

Soen – Lykaia – 2017

  Martin Lopez és Kim Platbarzdis még 2004-ben megalapította a Soen-t, de egészen 2010-ig jegelték a zenekart. Aztán abban az évben teljessé vált a felállás Joel Ekelöf, illetve Steve DiGiorgio csatlakozásával. Onnantól viszont beindult a gépezet, az első lemez 2012-ben látott napvilágot, míg a folytatása két esztendővel később. Időközben a legendás bőgőst Stefan Stenberg váltotta. […]

Tovább »

Sepultura – Machine Messiah – 2017

  Jövőre lesz 20 éve, hogy a jól megtermett „Derrick felügyelő” áll a Sepultura mikrofonja mögött, sokan mégis a mai napig visszasírják Max Cavalera-t. Az ős-fanok persze leginkább az első 4 lemezt, azok közül is a Beneath the Remains, illetve Arise párost favorizálják, a Chaos A.D. már kevésbé talált be náluk, a Roots meg aztán […]

Tovább »

Gone Is Gone – Echolocation – 2017

  A Gone Is Gone egy ismert muzsikusokból álló viszonylag új formáció. Direkt nem írok szupergruppot, pedig sokan ekképp aposztrofálják őket. „De miért?” Kérdezhetné a lecserélt szinkronhangú Ábel.  Nos, azért, mert a négy tagból háromnak elég jól cseng a neve. Igaz, én csak a Mastodon-os Troy Sanders bácsit tudtam kapásból hová tenni, lévén az ő […]

Tovább »

Kaliforniai álom

  Damien Chazelle. Jegyezzétek meg e nevet! Ha egy fiatal rendező gyakorlatilag első komolyabb munkájaként dob egy hatalmasat, az még lehet a véletlen műve is. Viszont ha ezt képes megismételni, akkor ott már többről van szó. Tehetségről, géniuszról! És ez a kölyökképű, 1985-ös születésű srác a Whiplash után elkészítette az utóbbi évek egyik legvarázslatosabb filmjét. […]

Tovább »