Albumkritikák

Tarot – Suffer Our Pleasures – 2003

A Tarot nevű együttest a finn Hietala testvérek alapították a 80-as évek elején, Purgatory néven (Marco Hietala – bass/vocals, Zachary Hietala -guitars),. Mivel ilyen névvel már létezett együttes, 1986-ban már Tarotként adták ki első lemezüket. A kilencvenes években két évente dobták ki albumaikat, főleg Japánban váltak népszerűvé, ahol első koncertlemezüket is készítették. A csapat igazi […]

Tovább »

Anathema – A Natural Disaster – 2003

Kezdeném azzal hogy aki kétlábbgépes dobokra vagy egymást követő gitárfutamokra vágyik az ne próbálkozzon a lemezzel. Aztán folytatnám hogy aki metal zenét hallgatna az is nyugodtan tegye vissza a polcra a lemezt! De aki hallott már Anathemat és tetszett neki vagy volt koncertjükön és magával ragadta az a hangulat ami egy ilyen koncerten van, az […]

Tovább »

Dio – Master Of The Moon – 2004

Ez az az album, melyre a Megadethen kívül legjobban vártam, főleg azután, hogy a mester korábbi nyilatkozataiban a régi stílushoz való visszatérésről beszélt. Már a múltkori album is (Killing the dragon) nagyon tetszett, ahol valóban megvalósult a visszatekintés úgy, hogy az modern is tudott maradni. Aztán múlt héten újabb nyilatkozatot olvastam, ahol már a pörgős […]

Tovább »

Hypocrisy – The Arrival – 2004

Ugyan ez az album még megjelenés előtt áll , mégis úgy gondoltam írok róla pár sort. Gondolom a keményebb zene kedvelőinek nem igazán kell bemutatni Peter Tagtgren-t Ez az emberke szinte mindent csinál amit lehet , zenél, producerkedik, technikuskodik szal mindent:) De amiért én most itt írok az a zenélés, mégpedig a Hypocrisy soraiban, ahol […]

Tovább »

Napalm Death – Order Of The Leech – 2002

Ez az album számomra a 2002-es év egyik legkíméletlenebbül zúzó albuma volt. Annak is vártam, tehát nem csalódtam. Napalmék mostanság kezdtek a kisérletezős korszakból áttérni a „vissza a gyökerekhez” hozzáálláshoz, ennek a szellemében készült az előző, az Enemy of the music business, amit annak idején hasonlóképp szerettem, mint ezt. Nos, vannak, akiknek a Diatribes-Inside the […]

Tovább »

Arch Enemy – Anthems Of Rebellion – 2003

Ha visszatekintek a 2003-as évre, tulajdonképp 2 album volt, amit nagyon vártam, nem csalódtam, és nehéz róluk elfogulatlanul írni. Az egyik a Nevermore, a másik ez. Ismét megpróbálom palástolni az elfogultságom, remélhetőleg több sikerrel, mint a Nevermorénél. Ez az anyag az Arch Enemy ötödik albuma, a női énekessel azonban a második. Nem tudom miért, de […]

Tovább »

Disarmonia Mundi – Fragments Of D-Generation – 2004

Az Olasz Disarmonia Mundi 1999-ben alakult és a Fragments Of D-Generation a második albumuk. A zenekar tagjai közt tudhatja Speed Strid (Soilwork, Terror 2000) énekest aki a dalok írásánál nem volt jelen viszont nagyon jól adja elő azokat. A lemez hangzása nagyon jó a mai modern viszonyoknak megfelelően. És akkor nézzük magát a lemezt. Rögtön […]

Tovább »

Impellitteri – Pedal To The Metal – 2004

Az amerikai Impellitteri egyike a kedvenc bandáimnak, Crunch című 2000-es albumuk pedig egyenesen a legkedvesebb albumom a heavy-power műfajban. A banda motorja, Cris Impellitteri remekül ötvözte az európai power riffcentrikusságát az eu power dallamközpontúságával. . Impellitteri, aki maga is gitárhősként indult a 80-as évek elején, rájött, hogy a hallgatók nem végnélküli szólókat, hanem élvezhető dalokat […]

Tovább »

Nevermore – Enemies Of Reality – 2003

Nincs mese, erről az albumról szinte lehetetlen elfogulatlanul írni, bár én megpróbálom. Tudom, hogy nem fog sikerülni, ugyanis látom a fejemben torlódó gondolatok ezreit, amik egy csöppet elfogultak. Na, akkor belekezdenék. A Nevermore nem egy underground zenekar, gondolom sokan ismerik, és akik ott voltak a tavalyi koncerten, tudják, hogy élőben is állatok. Az album, riffileg […]

Tovább »