A zenekar 2003-as Anthems Of Rebellion albuma után idén megérkezett az új Arch Enemy mű. A lemezt a Doomsday Machine címre keresztelték a svéd csapat tagjai. A banda 10 éves és ez már a hatodik nagylemezük a sorban. És eddigi munkáságukat ismerve, nagy bizalommal vártam idei művüket. Sajnos a megjelenést követően távozott a csapatból Mike […]
Tovább »
A 2004-ben megjelent The Arrival lemez után nem kellett sokat várni az újabb Hypocrisy műre. Igaz az eltelt rövidke idő alatt elég sok minden történt a zenekar körül. Távozott Lars Szöke a dobok mögül és helyére a csapat régebbi dobosa Horgh érkezett, aki az Immortal-t erősítette. Ugyancsak az érkezők táborát gyarapította Andreas Holma gitáros is. […]
Tovább »
Kevés olyan ember vagy zenekar létezik, ami egy stílusnak az alapkövét tette le. Olyan még kevesebb, aki két stílust alapított. Ilyen hatalmas zenei koponya volt Chuck Schuldiner, aki a death metált és a progresszív death metált kreálta. Az utóbbi műfaj megteremtője volt ez a lemez, amiről most írok. A Control denied csak egy project volt, […]
Tovább »
Nos, végre lehetőségem van arra, hogy írjak egy olyan bandáról, ami az általam legkedveltebb zenei műfaj, az ízig-vérig amerikai power-prog-metál berkein belül tevékenykedik. Már az első albumukkal (The Dark Discovery – 1998) meggyőztek, tudatták velem, hogy itt egy őrült energikus, tájfunként tomboló, mégis mély érzelmeket megmozgató, a metált művészi módón művelő svéd (természetesen) fogatról van […]
Tovább »
Akár kezdhetném ezt a cikket úgy is, hogy mesélek egy történetet. Azt, hogy hogyan ismertem és szerettem meg a doom stílust, hogyan lettem doomster: 3 éve találkoztam a Mental Home egyik számával, a Pagan Freedom-mal, ezzel kezdődött minden, hamarosan beszereztem az egész albumot is, ekkor még azt sem tudtam mi az a doom, csak a […]
Tovább »
Nem tudom, hogy egyáltalán van-e rockkedvelő a világon, aki ne hallott volna egy bizonyos gitárvirtuóz tevékenykedéséről, aki megalapozta a neoklasszikus gitármuzsikák elterjedését, aki már olyan sok fiatal zenekarra hatással volt, hogy szinte megszámolni sem lehet. Yngwie Malmsteen-nek hívják a bácsit és ha te nem is, a Space Odyssey és ezen belül Richard Andersson (természetesen svéd) […]
Tovább »
Új Wall Of Sleep album; őszintén szólva félve kezdtem hallgatni a lemezt, az előző nem nyerte meg annyira a tetszésem, h napjában többször is pörgettem volna…de szerencsére hamar eloszlottak a kételyek. Sun Faced Apostles, 8 uj nóta, 47 perc. Az első track után úgy éreztem, h végre jó irányba startoltak a srácok, kellően dallamos, nem […]
Tovább »
Hát szóval miután megírtam az Underworld kritikáját, úgy éreztem, igazságtalan lennék a zenekarral, ha ennek a gyöngyszemnek a kritikáját kihagynám, tehát elemezzük picit a Sanctus Ignis-t. Mint azt már az Underworld-nél is említettem, az Adagio volt Európa válasza a Symphony X-re. Aki ismeri az amerikai szimfónikus-power-prog királyokat, nyugodtan be is szerezheti magának az Adagio eddigi […]
Tovább »
Hogy őszintén bevalljam, mindig kétségek közepette, és eleve negatív érzelmekkel telve teszem be a cd-lejátszóba a magyar előadók szerzeményeit. Igazán egy-két kivétellel nem is hallottam még olyan magyar ZENÉT, amely külföldön is megállná a helyét. Plusz még ha hozzáteszem, hogy maga a magyar nyelv nem épp a leghangulatosabb hangzású nyelvek egyike, főként ha metál zenéről […]
Tovább »
Hogy őszintén bevalljam, már régóta várom ezt az albumot! Ha megnézitek én csináltam az előző kritikát is, és ha van valami, ami leírja az ízlésemet, akkor az Evergrey előző két albuma (In a search of truth, Recreation day) az az, ez a megfejtés Philo zenei ízléséhez :-). Olyannyira betaláltak nálam ezek a zenék, hogy a […]
Tovább »
