Albumkritikák

Thunderstone – The Burning – 2004

Az öt fiatal zenészt tömörítő Thunderstone zenekar második lemeze a The Burning. Az együttes tipikus példája lehetne a „jó helyen voltak-jó időben” szlogennek. 2002-ben jelent meg bemutatkozó albumuk ( Thunderstone címmel ) a nagy Stratovarius „láz” kellős közepén, és az album valamint hathatós kiadói támogatás alapján ( közös koncertkörút a Strato ill. a Sympony X […]

Tovább »

Balance Of Power – Heathen Machine – 2003

Egy roppant szimpatikus cd-vel leptek meg a múlt héten, erről a tüneményről írnék most néhány dícsérő szavacskát. Az albumon új énekesként bemutatkozó John K. az első eldúdolt dallamok után azt a benyomást keltette, mindha Matthew Barlow (ex-Iced Earth) hangját hallhatnám a nem épp kezdő (’97 óta, 2002 kivételével minden évben cd-t kiadó) zenekar intrójában. A […]

Tovább »

Doomshine – Thy Kingdom Come – 2004

A négytagú ludwigsburgi banda 2000-ben alakult, eddig egy 7″-es kislemezük jelent meg (limitált, mindössze 500 darabot adtak ki belőle) melyet bemutatkozásnak, illetve első teljes lemezük felvezetésének szántak. Mivel eddig saját hazájukon kívül nemigen mozogtak, bár e kislemez nagyon jól sikerült, kellő ismertséget nem szerzett a zenekar. Ezen a most kiadott Thy Kingdom Come album biztos […]

Tovább »

Karelia – Usual Tragedy – 2003

…hát igen, hosszú hallgatás után írok újra lemezismertetőt! Szerintem aki végighallgatja ezt az albumot, valami nagyon jóval ismerkedhet meg… Hát hadban álltam eddig a francia zenészekkel, talán kivétel csak az Adagio-volt, de lassan át kell értékelnem a francia metal-ról alkotott véleményem. Ez a kis tünemény csapat 2000-ben alakult, méghozzá olyan céllal, hogy valami újat hozzanak […]

Tovább »

Pelican – Australasia – 2003

Pelican. Egy olyan banda, amelynek már csak a neve miatt is kíváncsi az ember, hogy milyen zenét nyomnak. De hiába e első hallásra nevetséges név, amint meghallottam, azonnal elszállt minden előítéletem:) Már ott gyanús volt, amikor láttam, hogy a legtöbb szám hossza 10 perc felett van, ilyenkor óhatatlanul is a doomra asszociálok. És jól is […]

Tovább »

Tool – Lateralus – 2001

Körülbelül 3 évvel ezelőtt szerezhettem be ezt az albumot, de akkor még éretlen hallásomnak tudhatóan vagy csak a kellően rá nem szánt idő miatt, csak egyetlenegy szám tetszett, a Schism. Aztán hipp-hopp eltelt 2 év, és valahogy újra előkerült a lemez, vagy csak a winamp ugrott rá, már nem tudom:) De ami akkor történt, azt […]

Tovább »

Cans – Beyond The Gates – 2004

Joacim Cans nevének minden heavy metal fan fülében ismerősen kell csengenie, aki már hallott a HammerFall-nak nevezett csodáról. A gitáros/alapító Oscar Dronjak motorbalesete miatt a HF egy hosszabb kényszerpihenőt tart(ott), és ezalatt Cans nem tétlenkedett, összehozta a Beyond The Gates című albumot, nem kisebb nevekkel, mint Mike Chlasciak – gitár (ex-Halford), Mat Sinner – basszer […]

Tovább »

Down – Down II: A Bustle in Your Hedgerow – 2002

Unatkoztam. Egészen fél órával ezelőttig. Mostmár nem. Elmesélem, miért. Unalmamban mindenféle idióta honlapot böngésztem az interneten, épp a Warner Music Hungary honlapján jártam, és a kiadónak azon kiadványait nézegettem, amiket a fejesek rocknak tituláltak. Görgettem szorgalmasan, majd megláttam a Pantera best of-ot, rá is kattintottam sebesen, hogy vajh’ mit írnak róla. Egy idézet volt ott, […]

Tovább »

Kataklysm – Serenity In Fire – 2004

Na igen. Minden jobb csapatnak eljön az az idő, amikor csinál egy olyan lemezt, ami teljesen megosztja a rajongótábort. Elég a Hypocrisy – Catch 22 című remekművére gondolni, ami ugyebár kettétépte a fanokat, voltak, akik megutálták a zenekart, voltak, akik akkor szerették meg igazán. Nos, a Kataklysm történetének második ilyen albuma elé érzezett. Ennél az […]

Tovább »

Persuader – Evolution Purgatory – 2004

Teljesen véletlenül akadtam rá erre a számomra ismeretlen zenekarra, de megmondom őszintén kellemes meglepetést okoztak a számomra. A zenekar 1997-ben alakult és jónéhány tagcserén átesve alakult ki a jelenlegi felállás. Az Evolution Purgatory már a második kiadványuk, hiszen 2000-ben megjelentették a “The Hunter” albumot, sőt a címadó számról még egy videóklipp is készült. Az együttes […]

Tovább »