Legelső albumánál tart az Ukrajnából származó Navalm legénysége. Az öt tagot számláló horda tavaly napvilágot látott debütálása nem egy teljesen elveszett próbálkozás ugyan, a fiúk szemmel láthatóan elkötelezettjei annak a stílusnak, amelyben mozognak, ám fejlődni azért még van hova. A 15 szám először kicsit soknak tűnt elnézve a tracklistát, de valójában igen rövid death/grind gránátokról […]
Tovább »
Azt hiszem, Mitch Harrist az extrém zenék kedvelőinek nem kell különösebben bemutatni, aki pedig nem ismerné, annak megsúgom, hogy a Napalm Death oszlopos „hathúrosa” az úriember. Mitch már évekkel ezelőtt elkezdte a saját zenei projektjének megalkotását, amit anno Brann Dailor (Mastodon) és Max Cavalera (Soulfly) közreműködésével szeretett volna megvalósítani. Úgy gondolom, nem eretnekség, ha azt […]
Tovább »
Kezdeném azzal a száraz ténnyel, hogy valószínűleg teljesen értelmetlen lenne embereket meggyőzni arról, hogy mitől lehet jó egy death metal album. A vita nagy valószínűséggel hasonló eredménnyel zárulna, mintha egy alkoholistát próbálnék meggyőzni a tej jótékony hatásairól s viszont. Nem hinném, hogy váteszi képességek kellenének ahhoz, hogy már jó előre megjósoljuk, hogy igen csak lehangoló […]
Tovább »
Biztos másokban is mély nyomot hagy az első olyan koncert, amire tulajdonképpen még gyerkőcként mennek el, és ha megfelelően nagypolgári (höhö) családból származnak, jönnek a kemény harcok és meglepetések, hogy nemenjélelédeslányom akkorlegalábbneigyál ittvanötszázkólára azösszesszegecsesszartmagamraaggatom bortkérekénsörtnemiszok miazhogynemlátottszőlőt, ésatöbbi. Esetemben ez történetesen egy olyan hangverseny volt, ahol többek közt az általam akkor még nem ismert Cadaveres de […]
Tovább »
A svájci Appearance of Nothing előző, sorrendben második nagylemezét a mai napig egy remekbe szabott prog. metal korongnak tartom. Megleptek az All Gods Are Gone-nal, csakúgy, mint a Hail Spirit Noir a debütjével. És pontosan úgy reagáltam a friss mű első néhány hallgatása után, ahogy a görögök új albumánál. Vagyis kissé csalódottnak éreztem magam az […]
Tovább »
Ezelőtt pár évvel még azt mondtam volna, hogy a Solitude egy biztos pont. Nem feltétlenül érzem úgy, hogy ők változtak, lehet, hogy én… Tény, hogy a tőlük érkező zenékből mostmár erősen szelektálnom kell, hiszen a cél nem az, hogy „odamondjunk” egy bandának, hanem hogy az az ember írjon a lemezről, akinek legjobban tetszik a szerkesztők […]
Tovább »
Mindig értetlenül állok drága jó szüleim azon tulajdonsága előtt, hogy az idegen, vagy legalább idegen hangzású szavak, nevek megjegyzése számukra nagyjából mission impossible, csak hogy stílusos legyek. Eddig ez így volt. Mióta kezembe került a svéd Hamnskifte bemutatkozó albuma, a Födzlepijnan, én is megtapasztaltam, milyen is lehet ez, ugyanis még most sem tudnám fejből megmondani […]
Tovább »
Megtévesztő lehet az angol Thisclose borítója, első ránézésre azt hihetnénk, hogy valamiféle thrash-black bandával van dolgunk, pedig nem. A thrash metalos Black Sister-ből ismerős Rodney Shades HC-punk bandájának tavaly novemberében megjelent válogatáslemezéről van itt szó. A lemez címe tetézi a bajt: 1986-2013. A zenekar 2012-ben alakult, most mi van? Mivel tetszett a kiadvány szarvas koponyás […]
Tovább »
A brit Meads of Asphodel munkásságát egy ideje nagy érdeklődéssel figyelem, mivel azon kevés zenekarok egyike, amiben egyesül a szimplán fő érdeklődési területemnek számító történelem, és a fő zenei érdeklődési területemnek számító kísérleti, avantgarde vonal. Mindkettőt meglehetősen egyedi, egyéni irányból közelítik meg (ahogy azt az előző lemezről emp igen találó szavakkal már meg is írta), […]
Tovább »
A győri Aeneis muzsikájába nem magamtól botlottam bele, hanem némi sugalmazásra. Emp kollégám jó barátságot ápol a zenekar tagjaival, ezért megkérdezett engem, hogy írnék-e Hypothesis című EP-jükről, mert ő a személyes érintettség miatt átadná a stafétát. Mivel zeneileg is eléggé rokonlelkek vagyunk emppel gondoltam nagy esély van arra, hogy nekem is bejöjjön az Aeneis csűrdöngölője. […]
Tovább »
