Albumkritikák

HeléH – HeléH (2022)

Míg Észak-Amerikában a száraz, tradíciókra és hatalmas szakállakra építkező doom metal a jellemző, addig délen teljesen más a helyzet. Pont annyira, hogy véleményem szerint Dél-Amerika epikus doom termése van olyan jelentős, mint az európai, csak sokszor megmarad helyi csodának, aminek hangjai szép lassan elerőtlenednek az őserdők fái között. A legtöbb embernek talán pont ezért a […]

Tovább »

Fleshrot – Unburied Corpse (2022)

Ilyen ritka gusztustalan időkben, mint amilyeneket mostanában élünk, (minden tekintetben) egyszerűen vágyunk a nyugalomra és a magányra. Keresve se találhatnánk jobb helyet egy temetőnél, sorakoznak a sírok, kripták, ők nem fognak megzavarni minket a lamentálásunkban. Pláne ha mindezt este tesszük meg, ráeszmélhetünk arra, hogy nem is vagyunk annyira egyedül, sőt mi több, nagyon is van […]

Tovább »

Adaestuo – Purge Of The Night Cloack [EP] (2022)

A 2014-ben alakult Adaestuo sajátos zenei elképzelésekkel rendelkező csapat, ez már önmagában egy üdvözítő tény. Bőven elférne a fekete fém berkein belül a több kísérletezős, egyedi hangzásvilággal rendelkező banda. Nemzetközi csapatról lévén szó nem kis logisztikai feladat összehangolni az ötleteket, magát a zenét formába önteni meg talán még nehezebb, pláne akkor, ha az egyik tag, […]

Tovább »

Grima – Frostbitten (2022)

Grima, a dermedt csöndbe száműzött fagyott világ árnyaiból kibontakozó fekete fém zenekarok egyik feltörekvő képviselője. A zenekart  2014-ben megalapító Vilhelm (ének, gitár) és Morbius (gitár) tagok Szibéria szülöttei. Egy olyan földé, amit mítoszok, sötét mesék, zord tájak és a szélsőségek uralnak. Ebben a termékeny termőföldben megeredt éj-fekete mag sarja igen termékenynek bizonyult. Eddigi fennállásuk óta négy […]

Tovább »

Voimaton – Profane Vestige (2022)

Nekem ebben az évszakban a death metal szokott a legjobban esni, nem tudom miért, de valahogy ez a stílus illik a legjobban a fülledt, gusztustalan időhöz. Az amerikai Voimaton származásukkal ellentétes módon egy finn név mellett tette le a voksát, amelynek a jelentése erőtlen. Rögtön felfelé kunkorodott a szemöldököm, nem is kicsit. Egy ilyen atom […]

Tovább »

Arcanist – Hyperborea (2022)

Régóta kóstolgatom, szagolgatom a dunegon synth, dark ambient világát, ami egyfelől nagyon érdekel, de valahogy sosem tudtam teljes egészében kiélvezni. Ennek leginkább a türelmetlenségem, gitárfüggőségem lehet az oka, mert ugye a metalhoz szokott fül azonnal a feszességet keresi a zenében, miközben ez a műfaj szerintem csak a fagyos hullámokat, a katakombák belsejében megáporodott levegő lassú […]

Tovább »

Esperfall – Act I – Origins in Darkness (2022)

A budapesti illetőségű Esperfall 2016-ban alakult és eddig két EP-t tudhatott magáénak (A Leap of Faith-2018, The Leaf Legacy-2019), melyeken már lefektették a zenei koncepciójuk alapjait: szimfonikus, epikus, melodikus dallamokkal operáló heavy/power/death metal, elsődlegesen női énekkel (tiszta, hörgés, károgás) és férfi hörgéssel/károgással megtámogatott vokálok. Mindezt hallhatóan minőségi mércével prezentálva (elég csak az olyan számokra gondolni, […]

Tovább »

Parish – Parish (2022)

A 70-es évek végére a klasszikusnak nevezhető hard rock témakörök kifulladtak, a progresszió elindult a hangszeres fenegyerekek kihangsúlyozásának irányába, míg mások az egyre fokozódó agresszióra, polgárpukkasztásra tették fel az életüket, legalábbis az általános médiától egyre távolabb jutó, úgynevezett metal világban. Ebben a környezetben alakult ki a híressé vált, hatalmas utóéletet kiváltott NWOBHM mozgalom, ami pár […]

Tovább »

Grailknights – Muscle Bound for Glory (2022)

A német Grailknights-ot valamikor 2008-ban ismertem meg, mielőtt egy krakkói Sabaton-koncertre menve láttam, hogy ők lesznek az egyik vendégbanda. Mivel szeretem egy-egy koncert előtt megismerni az elő- és vendégzenekarokat, így meghallgattam, milyen zenét játszanak, valamint az addigi három lemezüket (Alliance-2008, Return to Castle Grailskull-2006, Across the Galaxy-2004). Már ezen albumcímekből sem nehéz kitalálni, hogy milyen […]

Tovább »

Horns & Hooves – I Am The Skel Messiah (2022)

Mindig értékelem az olyan bandák erőfeszítéseit, akik megpróbálják valamilyen úton-módon a gyökereiket beépíteni a zenéjükbe. Elég csak a skandináv vagy a görög black metal sajátos hangzására gondolni. A Horns & Hooves egy ilyen bandának számít. 2013-ban, Brooklyn betondzsungelének a kanálisaiból jöttek elő, akárcsak azok a bizonyos mutáns teknősök. 2016-os demo-juk már tartalmazott olyan elemeket, amik […]

Tovább »