Interjúk

S.N.O.T. – A rendszer – interjús klippremier

A hazai industrial metal úttörői, az S.N.O.T. zenekar idén már 30 éves. Annak idején a ’96-os Félek demoval és az azt követő Deepspace Christ lemezzel nevet szerzett zenekar hosszabb kihagyás után a 2020-as évek elején tért vissza tetszhalott állapotából. Azóta rendszeresen koncerteznek és időről időre új dalokkal, klipekkel jelentkeznek. Most a Rendszer című szerzemény és a hozzá készült video kapcsán tettem fel a […]

Tovább »

Verner interjú – idegen zenészek egy űrhajóból

Idő: 2026, helyszín a Föld nevű bolygó. Földi időszámítás szerint már két év telt el, amióta a Verner nevű űrhajó és legénysége kénytelen a Tejútrendszer egyik eldugott szegletében, egy jelentéktelen sárga nap körüli pályán keringő planétán kényszerpihenőjét tölteni. A vibrálóan kék, nedves és zavarba ejtően sűrű légkörű világban, fényévekre minden ismert és biztonságos civilizációs útvonaltól […]

Tovább »

Slowmesh – Interjú a friss klip és koncert kapcsán

A SLOWMESH a negyedik lemezén dolgozik, ennek előfutáraként a napokban érkezett a None of Your Business c. dal. A szombati a Hét Jellel és a Vernerrel közös Instantos koncerten már hallhatjuk is. A dalról és a lemezről, valamint a tervekről kérdeztük a zenekar énekesét, Szabó Dávidot. Mit érdemes tudni a dal sztorijáról? Szabó Dávid: A […]

Tovább »

Lélektérbe ágyazódó hangalkímia / Entrópia Architektúra interjú II. rész

A hazai underground egyik megkerülhetetlen és különleges karakterű zenekara, az Entrópia Architektúra  20 éve egy lélekterébenben alkotó két hangalkimistájával, Kósa Csabával és Walch Mártonnal beszélgettünk már a kezdetekről, a zenekar formálódásáról, hatásokról és vittük tovább a beszélgetés fonalát a nemrégiben megjelent lemez-, és a lemezbemutató koncert felé.  Mennyire jellemző az, hogy úgy lép be a zenekarba valaki, hogy […]

Tovább »

Lélektérbe ágyazódó hangalkímia / Entrópia Architektúra interjú I. rész

A hazai underground egyik megkerülhetetlen és különleges karakterű zenekara, az Entrópia Architektúra első lemezét 2025. novemberében adta ki. A lemez megjelenése-, és annak bemutatója kapcsán kérdeztem Kósa Csabát és Walch Mártont az Entrópia Architektúra 20 éve egy lélekterébenben alkotó két hangalkimistáját, a kezdetekről, a zenekar formálódásáról, hatásokról és természetesen a nemrégiben megjelent lemezről és a […]

Tovább »

Markoláb – Nincs rajta fék – klippremier és interjú

A Béki Tamás (basszusgitár), Czene Dávid (dob), Sánta Zoltán (gitár) és Sánta László (ének) felállású Markoláb második EP-je kapcsán már többször is írtunk. Most elérkezett az idő, hogy az EP Mundi Csaba (Muddy Roots) közreműködésével készült Nincs rajta fék című dalának klipjéről is lerántsuk a leplet. A zenekar és Csabi is örömmel állt rendelkezésünkre és […]

Tovább »

Feltörekvő generáció // Iring Ong

Mindenki tapasztalhatja, hogy a világban egy generációváltás megy végbe – mindentéren. így van ez a metal műfajában is. Nap, mint nap érkeznek hozzánk fiatal zenekarok demói, EP-i, bemutatkozó dalai. Ezért úgy gondoltuk indítunk egy új cikksorozatot Feltörekvő generáció néven, melyben ezeknek a csapatoknak adunk és kínálunk bemutatkozást hazai metalkedvelő réteg felé. A cikk tematikája egyszerű, […]

Tovább »

Gift of Grave – Bemutatkozik a nagyváradi zenekar

A Gift of Grave névre hallgató nagyváradi trió tavaly november 7-én tette közzé az INNRGRV című ötszámos EP-jét (itt írtunk róla). Az alapjába véve deathcore lábakon álló bandát most először kértük meg, hogy egy interjú keretében beszéljenek bővebben magukról, zenéjükről és szándékaikról. Először is gratulálni szeretnék a bemutatkozó EP-tekhez. Tavaly november óta minden platformon elérhető […]

Tovább »

Narcotic Wasteland interjú

A leginkább a Nile kapcsán ismert Dallas Toller-Wade ma a Turbinában koncertezik a Narcotic Wasteland nevű death metal zenakarával a hazai Cryptic Remains és a Nefalem társaságában. Hoztunk egy last minute interjút. Fémforgács: Kezdjük a bemutatkozással, Téged a Nile kapcsán mindenki ismer, de a társaidat mutasd be kérlek! DTW: Kenji basszusgitáron és billentyűkön játszik, Joe […]

Tovább »

All for Metal interjú az első headline budapesti-koncert kapcsán

Egy rendkívül szórakoztató co-headline turné érte el a mai napon Budapestet, a Battle of Metal elnevezésű körút keretében végre első hazai headline koncertjét adja mind az All for Metal, mind pedig a Grailknights, akiket a turné nagy részében a Tungsten kísér. Ennek okán készítünk interjút az All for Metal két énekesével, Antonio Calannával (A Cold […]

Tovább »