Interjúk

Waydown – dal-és klippremier

A grunge/metal szintér egyik legfrissebb produkciója, a 2023 év elején debütáló  Waydown, legújabb klipes dalával jelentkezik. A “To be sure” a hamarosan érkező EP egyik meghatározó száma, amit most először hallhattok. A „To be sure” a változásról szól – arról a pillanatról, amikor végre elhatározzuk, hogy lépünk. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor halogatunk, kifogásokat […]

Tovább »

HÉT JEL – projektből zenekar, hamarosan élőben is

A Black-Out április 5-én és 6-án egy dupla koncerttel ünnepli a klasszikus Fekete-kék lemez megjelenésének 30. évfordulóját az Akváriumban. Itt (ESEMÉNY) fog bemutatkozni Pócsi Pisti és a Hét Jel, ami a két lemez után projektből vált teljes zenekarrá. „A koncertkérdést mindig megkapom. Sokáig azt nyilatkoztam, hogy határozottan nem, nem akarok koncertezni. Most ezt árnyalnám kicsit: […]

Tovább »

Superbutt 25 – beszélgetés Vörös Andrással

A Superbutt 25 éves évfordulóját a Dürer Kertben fogja megünnepelni a Wackor és a Warchief társaságában március első napján. A koncert kapcsán Vörös Andrissal beszélgettünk. 2004 januárban láttalak először benneteket, akkor a WestEnd tetején volt egy ilyen havas téli esemény és emlékszem, hogy ott is rövidgatyában voltál. Emlékszel erre? Igen emlékszem. Egy fogadás miatt léptem […]

Tovább »

STORYUM – A Felvidékről a DAL2025-be

Kezdjük a legaktuálisabb hírrel! Bekerültetek a DAL 2025-be. Mi motivált a jelentkezésre? A zene mindig is a szívünkből jött, és szerettünk volna egy olyan platformot találni, ahol ezt minél több emberrel megoszthatjuk. A DAL 2025 egy fantasztikus lehetőség arra, hogy eljuttassuk a dalunkat egy szélesebb közönséghez, és megmutassuk, hogy a magyar és nemzetközi hatásokat ötvöző […]

Tovább »

Charlotte Wessels – interjú Bécsben (VIDEÓ!)

Az utóbbi időben több cikk is világot látott itt a Fémforgács hasábjain a Delain volt énekesnőjeként elhíresült Charlotte Wesselsról, így mindenképpen illő volt egy interjút is készíteni a művésznővel. Mint ahogy beszámoltam róla, hozzánk legközelebb Bécsben lépett fel a szóló bandájával és az új albumával, a The Obsessionnel. Ez egy személyes élmény volt, hiszen harmadjára […]

Tovább »

Realm of Wolves – Albumpremier és interjú

Nyolc év után adta ki második lemezét a melodikus post-black/death metalt játszó hazai Realm of Wolves. A nyolc himnikus hangvételű dalt felsorakoztató Hegemon of cold seas című új lemezük, és egyebek kapcsán a zenekar gitáros / dalszerzőjével Csarnogurszky Istvánnal (Stvannyr) beszélgettünk. Szia István, Üdvözöllek! Először talán a részemről egy kissé önző kérdéssel kezdeném. Pontosan nyolc éve, 2018. […]

Tovább »

Markoláb – Bos Taurus – klippremier és interjú

A Markoláb üde színfolt a hazai stoner színtéren. A pusztai lét aláfestő zenéjeként is felfogható dalaik igencsak különlegesek úgy zeneileg, mint szövegükben. Most a bemutatkozó EP-jükhöz készült friss klipjüket mutatjuk be egy miniinterjú keretében. A kérdéseimre az énekes, Sánta László válaszolt. Bár már többször szerepeltetek a Fémforgácson és a rádióban is volt interjúnk, mégis azt […]

Tovább »

A Király Halott – Delux album és Dupla lemezbemutató // villáminterjú Dácival

Februárban jelent meg A Király Halott zenekar első nagylemeze, A tiszta lap súlya. A zenekar szeptember 13-án adja ki újabb albumát DELUX ALBUM címmel, aminek apropója kapcsán Hámori Dáviddal (Mezítlábas dobos), a csapat dobosával egy villáminterjú keretében beszélgettünk. Szia Dávid! Utolsó beszélgetésünk óta megjelent A Király Halott első lemeze, lezajlott egy kisebb volumenű lemezbemutató turnétok… Dióhéjban, […]

Tovább »

Pokolgép – Interjú (Videó!)

A magyar heavy metal legenda, a Pokolgép három tagjával készítettünk interjút a Jászberényben tartott Kawa Party motoros találkozón. Az interjúban a banda alapító szólógitárosát, Kukovecz Gábort, az új énekest Bánhegyesi Richárdot és a ritmusgitáros Z. Kiss Zalánt kérdeztük. Szó volt arról, hogy a több, mint tíz év utáni énekes csere hogyan zajlott le. Továbbá meséltek […]

Tovább »