Pócsi Pisti és Nóniusz Gábor a Hét Jel után egy új rockzenei podcasttal jelentkeztek. A SHORT FORM Rocks – zenei smalltalk Pócsi Istvánnal címet viselő adásnak – amit a YouTube mellett a Spotify-on is megtaláltok – már itt a második epizódja. A Z!enemi két tagjával készült első részt is ajánlom figyelmetekbe. A további információkért kövessétek […]
Pócsi Pisti Hét Jel névre hallgató projektje egy különleges entitás. Az első lemez még 2018-ban jelent meg Tiszta lap címmel és igazság szerint akkor úgy elment mellettem, hogy végül csak 2022-ben vagy 23-ban hallgattam meg. Erről is hosszan lehetne értekezni, mert nagyon jó dalok sorakoznak rajta, kiváló hangzással, de most csak annyit róla, hogy hallgassátok […]
Pócsi István 2018-ban hozta ki a HÉT JEL-re keresztelt projektjének első lemezét, ami 10+1, a szerző addigi életének eseményeihez szorosan kapcsolódó tételt rejtett. Projekt, mert Pisti rengeteg barátjával közösen vette fel a az albumot. Itt a folytatás, ami viszont már egy 15 trackes anyag lett, amiről már korábban megjelent néhány dal, amik közül már tavaly […]
A debreceni MOLTO harmadik lemeze 2022. november 25-én jelent meg Napok halottja címmel és pozitív visszajelzéseket kapott mind a zenei sajtó, mint a közönség részéről. Ezen az albumon kapott helyet egy dal, amelyet a zenekar a Hét Jel atyjával, Pócsi Pistivel együtt készített el. A dal címe Engedj el és a július 5-én megjelenő második Hét Jel album, a Vérrel írva tiszteletére készült ehhez a szerzeményhez egy vizuál videó. Az alkotók szerint ez a dal az a bónusz felvétel, a Vérrel írva c. Hét Jel lemezhez, amely nem került fel rá.
Pócsi Pisti: „Az első lemez megjelenését követően rengeteg dalötletem volt, amiken el is kezdtem dolgozni. Voltak olyanok, amik elhaltak, meg olyanok is, amiket egyértelműen éreztem, hogy a HÉT JEL soraiba kell beállítanom. Ez a szösszenet igazából poénnak indult. Egy kedves barátommal húztuk egymást, vagy inkább Ő engem, hogy nem mersz disco alapra, meg hangszínekre hentelős gitártémákat írni. Mertem, és azzal együtt, hogy az alap ötletet is szerettem, még sem éreztem, hogy ez egy igazi HÉT JEL dal lehetne. Fiókba került, míg egyszer Szilágyi Pistivel a sok szakmázás mellett beszéltünk erről az ötletről. Mivel tudtam, hogy Karesz más ötleteit nem szívesen gitározza el, így az esélytelenek nyugalmával elküldtem az első, férc változatot. Legnagyobb meglepetésemre az a válasz jött a MOLTO legénységétől, hogy csináljuk!„
Pócsi Pisti: „Az alap szöveg-, és énektéma ötlet tőlem származik, de Petinek is meghagytuk, hogy bátran túrjon bele. Mindkettőnk komfortosan tud így mozogni, saját szájízek találkoztak. Következő találkozáskor felénekeltem a végleges változatot, vokálokat. Az ezt követő közösködésünk egy budapesti buliban volt, ahol legjobb emlékezetem szerint nagyon elhajlott a társaság. A dal szövege a hamis retorikára, hibás kommunikációra épülő világról szól. Itt ne is elsősorban politikai nyelvezetre gondoljunk. Sokkal inkább a szűk közegünket érintő hibás kommunikációra reflektál.„
A dalhoz készült vizuált Pócsi Pisti készítette. A felvételek a Napok halottja című Molto lemez stúdiómunkái közben készültek el nagyonlaza, kötetlen hangulatban a debreceni MMP Hangstúdióban. Az emlegetett HÉT JEL lemez, a Vérrel írva pedig holnap, azaz 2024. július 5-én jelenik meg. Keressétek a stream oldalakon, de érdemes a fizikai formátumot választani a H-MUSIC-nál.
A hétfői adásunkban a Hét Jel nyomába eredtünk Pócsi Istvánnal. A 2018-as Hét Jel lemez (Tiszta lap) után már hamarosan megjelenik a második, a Vérrel írva. Az ötletgazda Pócsi Pistitől sok infót tudtunk meg a projekt hátteréről, a miértekről és hogyanokról. Szóba került a koncertszervezés is. Természetesen a saját dalok mellett a kedvencei is terítékre kerültek. Nem voltak Hatalmas csendek. A […]