Cikkek

ARTmania 2016

  „Mint egy kibaszott tündérmese” – ezekkel a szavakkal jellemezte Harry az Erőszakik című filmben Bruges városát. Az ő szavai jutottak eszembe, amikor megérkeztünk az idei Artmania fesztivál helyszínére, ami Nagyszeben, az egykori szászváros csodás főterén(!) került megrendezésre. Az eseménynek azonban nem csak a helyszín volt az egyetlen különlegessége, hiszen az egybegyűlt rockerek (és a […]

Tovább »

(EchO) – Head First Into Shadows – 2016

     Gyorsan telnek az évek a forgács hasábjain, hiszen nem ma volt és nem is tegnap, amikor az időközben pihenőre vonult zeba kolléga azzal fejezte be a olasz (EchO) bemutatkozó lemezének recenzióját, hogy remélhetőleg hamar érkezik a folytatás. Aztán telt múlt az idő, a death doom metal kedvelői minden karácsonykor szomorú boci szemekkel néztek […]

Tovább »

Nyomasztó fekete fém, mint tudományos kísérlet – Beszélgetés Nagaarummal

Amikor Nagaarum új lemezét a lejátszódba teszed, melyet rejtélyes, ám mégis hívogató borító takar el, talán nem is sejted, de valójában egy jól körülhatárolható, költői köntösbe burkolt tudományos utazásra vállalkozol. Portálunk régóta aktív szerkesztője, lelkes underground művésze és zenei kísérleteiről (is) ismert tudósembere sötét légkörű dallamaival, filozófiájával igazán üde színfolt a hazai fémzene földalatti berkein […]

Tovább »

Lords Of The Cemetery – Citipati – 2016

    Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a francia Lords Of The Cemetery kapcsán itt-ott olvasgatott leírásokban szereplő Dissection és Nocturnus kifejezés azonnal kíváncsivá tett a zenekar bemutatkozásával kapcsolatban. A kétszemélyes projekt tagjainak neve egyébként pont olyan ismeretlen volt nekem egyéb dolgaikkal egyetemben, mint egy megrögzött agglegénynek a női test rejtelmeiből […]

Tovább »

Black Cult – Cathedral Of The Black Cult – 2016

        Ha felsorolnám azokat a zenekarokat, amikben a 2013-ban alakult Black Cult tagjai megfordultak, akkor bizony a kritikám elvárható mennyiségének fele meglenne, úgyhogy meg sem próbálkozom vele. Lényeg a lényeg: a horvát zenekar legénysége a viszonylag frissnek mondható egymásra találás előtt (és közben) sem voltak ismeretlenek az underground zenei életben, a nevekhez […]

Tovább »

In Mourning – Afterglow – 2016

Nagy Zsolt barátomnak, aki a Felvidéki Rockmagazinon hoz cikkeket, van egy nagyon jó írása, amiben bemutatja, hogy a zeneipar visszásságai miatt a nagyobb csapatok is a fennmaradásukért küzdenek. Ha nem a zenekarok, akkor a tagok… Daniel Liljekvist a Katatonia volt ütőse több, több mint két évvel ezelőtt tette közzé a hírt, miszerint a munkájával és […]

Tovább »

Lykaionas – Luciferian Fullmoon Necromancy – 2016

     Kicsit gondban van az az önjelölt kritikus, aki olyan zenéről szeretne értekezni, amelynek nem túl sok önálló egyénisége van. Szélsőségesen rossz, vagy kifejezetten úttörő alkotásról könnyen lehet oldalakat írni – a megbízható középszerről már annál kevésbé. Jelen esetben a recenzióm tárgya, a görög Lykaionas nevű black metál zenekar Luciferian Fullmoon Necromancy című albuma nem […]

Tovább »

Ihsahn – exkluzív interjú

A remekül sikerült nagyszebeni ArtMania fesztiválról és a szenzációs Ihsahn koncertről Lew tollából olvashattok hamarosan, én azonban megragadtam a lehetőséget, hogy néhány órával a koncert kezdete előtt személyesen elbeszélgessek Vegard Sverre Tveitannal, azaz Ihsahnnal. Az alábbiakban a vele készített interjút olvashatjátok. Üdvözöllek Erdélyben. Volt már lehetőséged ellátogatni ide korábban? Sajnos, nem. Tegnap sétáltunk ugyan a főtér környékén egyet, […]

Tovább »

Quercus – Heart With Bread – 2016

     Nekem Csehországról világ életemben valami okból kifolyólag mindig a vidám történetek, az egyszerűségben leélt falusi életek jutnak eszembe, köszönhetően talán Bohumil Hrabalnak vagy a 80-as évek kissé együgyű, de máig szerethető vígjátékainak, amikből kis hazánkba is juttattak akkor még Csehszlovákia néven anyakönyvezett északi barátaink. Volt szerencsém egyébként már megismerni és kicsit elmerülni ebben […]

Tovább »

Luciferian Light Orchestra – Luciferian Light Orchestra – 2015

A szimfonikus opera metalt játszó Therion főnöke Christofer Johnsson új bandájával jókorát merített a ’70-es évek hard és okkult rock zenéiből.   A Luciferian Light Orchestra bemutatkozó albumán a klasszikus értékeket képviselő Rainbow, Black Sabbath, valamint a Deep Purple korai hatásai mellett olyan, mára már maguk is ikonikusnak mondható bandák hatásai érvényesülnek, mint a Ghost […]

Tovább »