Cikkek

Oktor – Another Dimension Of Pain – 2014

      Több mint egy évtizede létezik már lengyelföldön az Oktor nevű formáció, több zenekarban megfordult, tapasztalt zenészekkel, de pár válogatáson és egy EP-n kívül eddig még nem tettek le semmit az asztalra. Most azonban a Solitude támogatásával elérkezettnek látták az időt, hogy megmutassák, mivel ütik agyon az időt a közeli temető melletti, tojástartóval […]

Tovább »

Még mindig angyali

Tök durva, hogy uszkve két éve – mióta a ‘Forgács stábot gyarapítom írásaimmal – pont egy Amaranthe koncert jelentette a belépőmet (méghozzá a Stratovariusszal közösen). Elize Ryd és társai akkor még előzenekari státuszban nyomták, ám csillaguk egyre magasabbra ívelt, olyannyira, hogy már tkp. ki is nőtték a backing-zenekar státuszt. Számos egybehangzó vélemény azerint még le […]

Tovább »

Snack Family – Pokie Eye EP – 2014

Nem hiszem, hogy a Fémforgács olvasóinak fő zenei csapásirányát képviselné a londoni Snack Family zenekar, és annak munkássága, mindazonáltal egy figyelemreméltó élőzenei produkcióról van szó, ami megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Meg aztán néha jól esik egy kis szünetet tartani a keményebb muzsikák végeláthatatlan ismétlésében, és az meg csak külön öröm, hogy ezt megtehetjük olyan remek bandákkal […]

Tovább »

Kraków – Amaran – 2015

Furcsa dolog ez a post metal jelenség. A mélyre hangolt gitárok, a súlyos bőgő, a repetitív, pszichedelikus, netán hipnotikus témák, a hagyományostól teljesen eltérő dalszerkezet és az apokalipszis utáni hangulat mind-mind izgalmasnak hangzik egy olyan fülnek, amely lépten-nyomon újdonságot, egyedi hangzásvilágot kutat. Kell egy kis idő, míg az ember megérti, miről szólnak ezek a zenék, […]

Tovább »

D.Hate – L.I.F.E. – 2015

A D.Hate egy 2010 óta létező ukrán banda. Nem sokat tököltek demók, vagy EP-k készítésével, 2011-ben rögtön nagylemezzel jelentkeztek, Game with Ghosts címmel. Aztán kicsit visszavettek a tempóból, ami az albumkészítést illeti, hisz a folytatás csak pár hete érkezett meg. Valószínűleg az is közrejátszott a négy éves lemezmentes időszak létrejöttében, hogy közben történtek tagcserék. Az […]

Tovább »

GO4IT, Conan’s First Date, Lumberjack Commando, SAW

Péntek esti programnak a Kvlt-ban egy dupla EP bemutatónak indult rendezvény igencsak hívogatónak tűnt. A Hands Of Doom szervezésű GO4IT, Lumberjack Commando, Conan’s First Date, SAW buli aztán szomorú aktualitást kapott, ugyanis közeledve az esemény felé kiderült, hogy a friss EP-vel nemrég jelentkezett Conanék – ebben a felállásban legalábbis – nem folytatják, így ez egyfajta […]

Tovább »

Dolor – The System Has Recovered from a Serious Error [EP] – 2015

A Dolor zenekarral már találkozhattatok a Fémforgács hasábjain. 2012-es EP-jükről én írtam anno és tetszett is a srácok által játszott energikus, hardcore-ban gyökerező, fiatalos muzsika. Aztán egészen pár héttel ezelőttig viszonylagos csönd honolt a csapat háza táján. Legalábbis ami a hangzóanyag kiadást illeti. Erre némi magyarázatot adhat a banda facebook oldalán olvasható leírás, melyből kiderül, […]

Tovább »

Fonográf – Jelenkor – 1984

Nem vagyok a hazai beat korszak tudora (sem), a Metro – Omega – Illés hármas közül egyedül az Illést ismerem valamennyire. Az Omegától hallottam sok dalt, de a Metro gyakorlatilag nekem teljesen kimaradt. Most azonban nem a beat korszakról szeretnék beszélni, hanem az Illés feloszlása után létrejött szupergrupp, a Fonográf 1984-es Jelenkor című lemezéről, a […]

Tovább »

Smirglihangú metaltörpe csajos és garázsos felvezetéssel

Végre egy koncert, amit teljes egészében láttam, mivel időre sikerült odaérnem, így nem maradtam le egyik zenekar műsoráról sem. Még relatíve kevesen várakoztak ekkortájt a Barba Negra hodályában, ebből úgy tűnt, inkább a főzenekarra, illetve a Sister Sinre fognak majd rendesen, jelképesen összegyűlni a népek… Már a nyitó Garagedays-t meg tudtam így tekinteni, akiknek tavaly […]

Tovább »

Paul Di’Anno – The Beast Arises – 2014

Megeszem a kalapom, ha létezik olyan rocker, akinek be kellene mutatni a heavy metal egyik legnagyobb, élő, lélegző őskövületét, az Iron Maiden egykori énekesét, Paul Di’Anno-t. Hála a Metal Mind Productions kiadónak kaptam egy példányt a Mester tavalyi, lengyel bulijait megörökítő koncert DVD-jéből, amely a The Beast Arises nevet kapta a keresztségben. Nem akarok nagyon […]

Tovább »