
A Csabagyöngye Kulturális Központ ad otthont annak a 6 zenekart felvonultató nagyszabású minifesztiválnak, ami Rockland Fest névre hallgat. Békéscsabán régen volt ilyen nagyszabású rendezvény, amit tető alá tudtak hozni és mindezt igen kedvező áron tekintheti meg a nagyérdemű. A jegyek elővételben, mindössze 8.499.- forintba kerülnek és még ajándékcsomagot is nyerhet vele, aki időben gondoskodik a belépőjéről. (részletek az eseményben)
Az est folyamán a Pokolgép zenekar Tripla lemezbemutatójával érkezik és az új dalok mellett természetesen a régi nagy slágerek is szerepet kapnak a műsorban. A soproni „Keresztes vitézek”, a Moby Dick a 45 éves jubileumi műsorával érkezik a Csabagyöngyébe, amit most először és utoljára láthatnak a rajongók Békéscsabán, hiszen egyszer 45 éves (hihetetlen szám) egy zenekar.
A szeghalmi Mudfield zenekar jelenleg a különleges akusztikus turnéjával tarol, de itt Békéscsabán, a ’megyénk fiai’ egy hatalmas ’hangos’ koncerttel zúznak a közönségnek. Az egyre népszerűbb Alcohol zenekar idén új lemezzel érkezik és csak 1-2 koncertet vállalnak az év folyamán, Békéscsabán idén ez lesz az egyetlen koncertjük. A megyei kötődésű zenekar (a frontember: Csövi, Okányban nőtt fel) mindig hatalmas hangulatot teremt és ez biztosan most sem lesz másképp.
Arany Máté neve is egyre ismertebb az országban, a szintén Békés megyei zenész a teljes zenekarával érkezik a fesztiválra. A Tabu zenekar neve is egyre ismertebb, tavaly az Alcohol vendégeként járták az országot és a közönség veszi a lapot a zenéjükre a jelek szerint. Összefoglalva: hosszú idő után a Csabagyöngye Kulturális Központ egy igazán nagy és változatos minifesztiválnak ad otthont, amit egy vérbeli rockernek sem szabad kihagynia. Szerezd be a szuperolcsó elővételes jegyed, nyerd meg az ajándékcsomagot és órákig hallgasd, élvezd a jobbnál-jobb zenekarokat!
Jegyek kedvezményesen online: https://jegy.rock1.hu//rockland-fest_bekescsaba_20250510
Papír alapú jegyek kedvezményesen, a Csabagyöngye Kulturális Központban.
Esemény: https://www.facebook.com/events/1134166404860149/

„Közös beszélgetések alapján úgy döntöttünk, hogy Zoli mellé szeretnénk még egy gitárost, aki fiatalos, lendületes játékával be tud illeszkedni a zenekarba. Mielőtt rossz nyelvek harsognának, nem Zoli távozásáról van jelenleg szó, hanem az új dalok elég erősen megkövetelik a két gitárt és ezt szeretnénk a színpadon is kellőképpen visszaadni. A rajongóknak, barátoknak megijedni természetesen nem kell, az alap rock n’ roll-os vonalat ugyanúgy visszük tovább, de jónéhány finom kis változást is becsempészünk a dalok hangulatába. …hogy mennyire lesz „finom” azt majd meglátjátok..:) Na meg annyi pénzünk van, hogy hárman nem tudjuk elkölteni, tehát gondoltuk néhány akkordért cserébe meglepünk valakit pár millióval…haha. Így ezúttal keressük azt a lendületes, kreatív, sok szabadidővel rendelkező hímnemű gitárost, aki érez elég kedvet, és késztetést, hogy az Alcohol tagja legyen. Jelentkezz a lent megadott elérhetőségen néhány mondattal bemutatkozásként és ha van, videoval, bármi nemű hanganyaggal! Kérjük, hogy csak megfontolt, komoly szándékú, kreatív gitáros jelentkezzen, akinek van bőven elég ideje és kitartása” – nyilatkozta az Alcohol frontember, Csöves. Gitárosok hajrá, jelentkezzetek és menjetek „Alcoholizálni”!.jpg)
.jpg)









