A Bloody Holly and the Ricketz 2019-ben kezdte meg működését. A stílusuk punk rock, abszurd szövegeikben erőteljes horror elemekkel és fekete humorral. A csapat „keresztapja” akár perelhetett is volna a névválasztásért, feltéve, ha 1959-ben nem száll fel arra a fránya repülőre. 2021 áprilisában jelent meg 5 számos bemutatkozó EP-jük Slashes to Slashes, Guts to Guts címmel. A véresen komolytalan produkció az év 365 napján pókhálóval, sírkővel, halloweeni dekorációval áll színpadra, de ezek mellett nem veszik túl komolyan magukat: a show-t rengeteg mentolos művér és vámpíros viccek kísérik.
A punk nem halt meg, csak oszlásnak indult. A férfi énekes – női hangszeresek alkotta horror punk zenekar számára a Halloween nemcsak hogy létező hazai ünnep, de egy soha véget nem érő állapot: a véres külsőségek mellett a RicketZ-dalok elmaradhatatlan része a fekete humor és a többnyire költséghatékony belezős filmek által ihletett szövegvilág.
Ennek iskolapéldája a most megjelent White Magic Kills, mely a Czakó Dániel (Junkies, Gravel Shores) zenei rendezésével készülő első nagylemezük előfutára. A szerzemény az ezoterikus konyhabölcsességek okozta kínokat foglalja dalba – terápiás jelleggel.
A klipet Lakatos Márk rendezte, a forgatás helyszínét pedig a Nightmare in Budapest interaktív horrorház adta. A videó egy négy és fél percnyi horror-téboly, csak erős idegzetűeknek.
A dal digitálisan megvásárolható a zenekar bandcamp oldalán:
https://bloodyhollyandthericketz.bandcamp.com/track/white-magic-kills