
Első klipes dalával jelentkezett az Elephant Skin. A nu metal vonalas Szatmárnémeti zenekar idén februárban alakult és Alive című dalukhoz készíttetek el bemutatkozó videójukat.
„Tinédzseréveinket erősen meghatározta a Nu Metal hullám, és zenénkkel ezt a szellemiséget szeretnénk továbbvinni, saját egyéniségünkkel gazdagítva. Hangzásunk súlyos riffekre, erőteljes groove-okra és a 2000-es évek Nu Metaljának egyértelmű hatásaira épül – arra a műfajra, amelyen felnőttünk, és amely formált bennünket.
Az Elephant Skin idén februárban alakult, és azóta intenzíven dolgozunk saját szerzeményeinken. Tervünk, hogy az év végéig megjelentetünk egy EP-t, amelynek első lépése az Alive. Ez a szám tökéletesen összefoglalja mindazt, amit képviselünk: nyersesség, szókimondó, őszinte szövegek, súlyos mély riffek és magával ragadó groove-ok.
Az Alive egy üzenet önmagunknak és mindazoknak, akik valaha megpróbáltak elnyomni bennünket. Arról szól, hogy bármennyi seb is érjen, nem hagyjuk, hogy a negatív dolgok uralkodjanak el rajtunk. Felállunk, továbblépünk, és életben maradunk.”









