Címke: Gargara

Gargara – Uroboros [EP] – 2008

A karcagi Gargara 2003-ban alakult, 2004-ben és 2007-ben volt egy-egy demójuk (2006-ban szétesett, majd Debrecenben újjáalakult), majd a csapat lényegében újra feloszlott, pontosabban csupán egy ember alkotta formációvá determinálódott, Aries Fragosus személyében, akit a szemfülesebb hazai fekete fém szerelmesei (akik követik az underground apró mozzanatait és változásait) talán ismerhetnek a szintén karcagi Infernal Legion-ből, melynek […]

Tovább »

Gargara – hírlevél

Üdv mindenkinek! Fontos informácókat kell megosztanom mindazokkal, akik nyomon kísérték a Gargara munkásságát és szeretik ezt a zenét. Ez év elején felszínre kerültek és elkerülhetetlenek voltak a tagok közötti nézeteltérések, az emberileg egymáshoz való viszonyulás és különbözött a zenei ízlésvilág is. Ennek eredményeként megint csak én maradtam a zenekarban. Májusban elkészítettem az Uroboros EP-t és valószínűleg az utolsó Gargara anyagot is. Mivel már kétszer élesztettem fel az együttest, harmadjára már nem fogom magam gyötörni újabb és újabb tagokkal… _ELVALASZTO_
Márciusban a karcagi Infernal Legion zenekar két „ős”- tagjával (Worros, Haploos) elhatároztuk, hogy összeállunk és együtt folytatjuk tovább a zenélést. Aktívan kiveszem a részem itt is, mint ahogy a Gargara-ban tettem, fogalmazhatnék úgy is, hogy a Gargara-t beolvasztjuk az I. Legion-be.Az év végére tervezünk egy néhány számos anyagot, jövőre pedig koncertekre is sort kerítünk! A Gargara honlapja megszűnt és csak a myspace-es lap marad meg, de még mindig vannak megvásárolható G. cuccok: zenekari mintás pólók S-XL-es méretben (1500HUF); 2007-es Hellgoat-demo (400HUF) és az új Uroboros -EP (450HUF)–az érdeklődők leveleit szívesen várom! ariestogargara (kukac) yahoo (pont) com
HELL!!!

Gargara – Hellgoat – 2007

A Gargara egy debreceni Black Metal zenekar, ennél több infót feleslegesnek is tartottak írni az infólapra. De hát minden más csak felesleges szócséplés lenne. A honlap tanúsága szerint fiatal, de elkötelezett zenészek alkotják az istenkáromló gárdát. Maga a zenekar is fiatal, 2003ban alakult, és a szokásos tagcserék stb. után idén megjelent a Hellgoat demo, ami […]

Tovább »