
Turned To Ice címmel egy új szöveges videóval jelentkezett a technikás progresszív metalban mozgó Ghost Ship Octavius. A zenekart 2012-ben Matt Wicklund gitáros (ex-God Forbid, ex-Himsa, ex-Sol Negro, ex-Warrel Dane), Van Williams dobos (Liege Lord, Pure Sweet Hell, ex-Ashes of Ares, ex-Nevermore) és Adon Fanion gitáros/énekes alapitotta. A trió 2015-ben saját neve alatt adta ki debütáló albumát, amit a tavaly megjelent Delirium című második lemezük követett, ami a videó dala is szerepel.



Szinte még meg sem melegedett a Ghost Ship Octavius gitárosának, Christopher Amott-nak a helye a zenekarban, máris közölte az ex-God Forbid és ex-Nevermore tagokat magáénak tudhatóó zenészekkel, hogy kilép az együttesből. Indokként azt hozta fel, hogy jelenleg a 2002 óta inaktív Armageddon zenekar próbáival van elfoglalva.
Amikor Christopher Amott másodjára is otthagyta az Arch Enemy-t, azt nyilatkozta, hogy soha többé nem fog extrém metál játszani. Azután, hogy ott hagyta tesója zenekarát kiadott egy szóló albumot. Most pedig kész arra, hogy egy új bandát hozzon tető alá, mégpedig Ghost Ship Octavius néven. Chris az együttest a következő zenészekkel gondolja „feltölteni”: gitáron Matt Wicklund (God Forbid), a dobok mögött Van Williams (ex-Nevermore), basszusgitáron Sara Claudius és egy mindössze 17 éves vokalistával Adon Fanion-val. Az a legfurcsább az egészben, hogy már a debütáló album munkálatai alatt az egész zenét nemes egyszerűséggel csak „dallamos progresszív heavy metal”-ként aposztrofálják.









