
Július 18-án, a debreceni Campus Fesztivál pénteki napján lép fel a Life of Agony. A brooklyni négyes többször járt már hazánkban, de a cívisvárosban először állnak majd színpadra, ahol aznap szintén látható lesz a magyar hardcore punk nemrégiben ismét összeállt legendája, a Leukémia is. A Life of Agony legutóbb ősszel ment nagyot a világsajtóban, amikor az addig nyíltan transznemű frontember Keith Caputo váratlanul bejelentette, hogy 11 év után „meggyógyult” nemi diszfóriájából, ismét férfiként éli mindennapjait, így a Mina nevet is elhagyta. Szintén tavaly ősszel a zenekar A holló című film 30. évfordulójára új dalt jelentetett meg, tisztelegve azzal Brandon Lee legendája előtt.
A Campus Fesztiválon fellép többek között a Lazarvs, az Omega Diatribe és a Dream of Insomnia is.





Majdnem egy évtized után visszatér hozzánk a new yorki Life of Agony, hogy a tavaly megjelent, A Place Where There’s No More Pain című ötödik nagylemezük anyagát Budapesten is az érdeklődők elé tárják. 













