Arról már hírt adtunk korábban, hogy a sumér black metalnak is hívott Melechesh – Enki címre hallgató nagylemeze itt van már a kanyarban. Most a Multiple Truths képében megérkezett az első előfutár is. Csekkoljátok!
Arról már hírt adtunk korábban, hogy a sumér black metalnak is hívott Melechesh – Enki címre hallgató nagylemeze itt van már a kanyarban. Most a Multiple Truths képében megérkezett az első előfutár is. Csekkoljátok!

Az eredetileg izraeli, jelenleg holland illetékességű Melechesh – Enki című hatodik nagylemeze 2015 március 15-én fog megjelenni a Nuclear Blast gondozásában. Addig is lehet csemegéznia borítón és számlistán.
Ashmedi, a banda frontembere az alábbiakat mondta el a borítóról: „A borítót ismét John Coulthart készítette el, akivel már az előző két lemez grafikáival kapcsolatban is együtt dolgoztunk. A megjelenés egyértelműen azt a dinamikát képviseli amit a lemez és maga a Melechesh is képvisel – káoszt és rendet. Számos közel-keleti spirituális, kulturális és vallási jelképet ötvöz, ahogy a szövegeink is. Ismét az arany csillogásra alapoztunk, ami jól passzol ehhez a lemezhez. Az oszlopok már az előző lemezünk borítóján is szerepeltek és a tudáshoz vezető utat jelképezik. John jó érzékkel kapja el a Melechesh lényegét.”
Enki track list:
| 1. | Tempest Temper Enlil Enraged |
| 2. | The Pendulum Speaks |
| 3. | Lost Tribes |
| 4. | Multiple Truths |
| 5. | Enki – Divine Nature Awoken |
| 6. | Metatron And Man |
| 7. | The Palm The Eye And Lapis Lazuli |
| 8. | Doorways To Irkala |
| 9. | The Outsiders |
Sasha Horn csatlakozott a mezopotámiai témákkal foglalkozó death/black/thrash stílusokat ötvöző Melechesh gárdjához. Ashmedi, a gitáros/énekes/frontember így kommentálta az eseményt: „Hosszas keresgélés után most büszkén jelentjük be, hogy a zenekar soraiban üdvözölhetjük Sasha „Sin” Horn-t, a bűnt, mint a mezopotámiai holdistent. Ő fog szerepelni az új lemezünkön, melyről hamarosan hallani fogtok. A tengerentúlról a németországi próbatermünkbe repült, hogy hozzájáruljon az új lemez dalaihoz, és hatalmas érzés együtt zenélni vele! A játéka ismeretében azt kell mondjam, hogy nagyon nagy pluszt hoz majd az albumra.”
Időközben a csapat megvált Sirus nevezetű gitárosától, de nem csüggednek, hiszen két koncertzenész is támogatja még őket. A csapat jelenleg hatodik nagylemezének elkészítésén fáradozik.

A mezopotámiai black/thrash úttörők felállásában az elmúlt időszakban több változás is történt. A zenekar és a gitáros Moloch, valamint a dobos Xul útjai elváltak. Moloch hivatalosan már nyolc hónapja kiszállt, hogy tanulmányaira koncentráljon.
A banda új gitárosa Sirius (Seth.ECT, ex-Drain of Impurity, ex-Raven Woods) lett, a dobos személye még nem ismert. Az új Melechesh felállás az év végi Észak-amerikai turnén mutatkozik majd be.
A csapat egyébként dolgozik a 2010-es The Epigenesis album folytatásán.
A Meleches frontember Ashmedi és a Fernandes Guitars együttmüködéseként készített Vortex Scimitart 12 húros gitárt mutatták be a napokban az illetékesek.
Ashmedi: „Amikor először játszottam 12 húros gitáron, azt vettem észre hogy másképp, egyedibben szólalnak meg a dalaink. Új inspirációkat adott ez a hangzásvilág, új zenei dimenziók nyíltak meg előttem. Olyan érzése támad az embernek játék közben, mintha egy nagyzenekar kísérné. Remélhetőleg ez új szintre emeli majd az extrém metál szcénát.”


A sumér hagyományokból merítő black/thrash jeles képviselője, a Melechesh egy digitális EP-vel jelentkezik: április 27-én teszi elérhetővé a Mystics Of The Pillar II-re keresztelt anyagukat a Nuclear Blast, Európában legalábbis – az USA-ban május 1. a megjelenés (digitális anyagnál mi értelme ennek? – szerk.). Az EP-n tulajdonképpen a címadó dal szerepel egy alternatív befejezéssel, illetve két további dal ének nélküli változata.

| 1. | Mystics Of The Pillar (Alternate Ending) |
| 2. | Sacred Geometry (Instrumental) |
| 3. | The Epigenesis (Instrumental) |
Fabrice Gagos francia komikus művész egy webes képregénnyel tiszteleg a Melechesh, illetve annak két zenésze, Ashmedi és Moloch előtt. A rajzoló arc ugyanis a hetente frissülő „webképregényének” egyik hősét, nevezetesen Sayidot a fent említett tagokról mintázta.
„A Ghouls of Nineveh egy webképregény-sorozat, melynek karaktereit számomra jófej metal arcokról formáltam, akik mezopotámiai zombik ellen harcolnak. A sztori tehát mezopotámiai legendákon alapul, melyben többek között Ereshkigal istennő és régi szerelme, Nergal, a dögvész istene is szerepel. Nem akarok minden poént lelőni, előljáróban csak annyit, hogy Sayidnek (Moloch és Ashmedi) nagy szerepe lesz barátaik megmentésében.”
Részletek hamarosan.
A sumér black/thrash metált játszó Melechesh soraiba új basszusgitáros érkezett. Ashmedi énekes/gitáros szerint egyelőre szigorúan csak munkakapcsolatról van nincs szó, de ha kijönnek egymásal, a banda teljes értékű tagjává is válhat. Egyéb elfoglaltságai miatt Moloch gitáros nem tud részt venni a banda fellépésein, így kisegítő zenésszel állnak színpadra. Nálunk szeptember 8-án lepnek fel a Samael vendégeként.

Lássunk néhány friss klipet ill. koncertvideót a Melechesh, Rise to Fall, Kekal és Saturnus bandáktól…
A mezopotmáiai black/death/thrash brigád a The Epigenesis-ről készített videót a Grand Gathas Of Baal Sin-hez, a forgatás isztambuli víztárolóknál zajlott, a rendező a kanadai származású Rouzbeh Heydari volt:
_ELVALASZTO_
A spanyol Rise to Fall is klipel jelentkezik, a februárban megjelent Restore the Balance-ról kiválasztott nóta az Inner Scream:
A Kekal-lal is találkozhattatok már a Fémforgács hasábjain, kísérleti zenéjükre már csak azért is érdemes egy belepillantást ill. belehallgatást szánni, mert nem túl sokan művelik ezt a műfajt Indonéziában… Track One:
Az utolsó videóhoz egy kis magyarázkodás szorul, ez ugyanis csak Facebookon keresztül érhető el. Az egy ideje ismét aktív Saturnus-ról van szó, a dán srácok amellett, hogy javában készítik az új melodoom mesterművüket, koncerteznek is. A belinkelt HD minőségű videó egy olasz klubban lett fel véve, ahol a csapat pár napja lépett fel.
(Ja és ez a lemezes dolog nem csak ígérgetés, javában zajlik a stúdiózás)

Ez a kép pedig egy bónusz azoknak, akik elolvasták eddig a hírt. Ahogy az mellesleg látszik, a Chrome Division zenekarról van szó, akik múlt hétvégén forgatták új klipjüket a májusban megjelenő 3rd Round Knockout albumhoz. Amint kész a videó, szólunk!

Kellemesen megtelt a hajó emberekkel ezen a szép szombati estén; úgy látszik, hiába vitatottabb megítélésű a közönség részéről a Nile utóbbi évekbeli lemezes tevékenysége, még mindig képesek nagy tömeget megmozgatni. Érkezésemkor a death metalban utazó Darkrise már javában tolta, s az a négy-öt dal, amit hallottam tőlük, nem is volt rossz, utánuk fogok nézni. A Zonaria […]
Tovább »