Az alábbiakban az abszurd zenei humort képviselő csapat bemutatkozását ovashatjátok.
A 2009-ben alapított Mézga Aladár Sound System célja, hogy abszurd zenei humorával mosolyt csaljon a közönség arcára és elűzze a búskomorságot a vidám zene eszközével. A Tacskó című tragikomikus ballada refrénjét („Tegnap a tacskóm, letépte a zacskóm!”) szinte az egész ország hallotta és velünk énekelte az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsorának köszönhetően.
Számtalan nagy sikerű koncertet (pl. PEN, Fishing on Orfű) követően megérett az elhatározás, hogy unokáink se maradjanak le szófordulatainkról, és a XXI. századi kortárs magyar kultúra remekeiről. Ezért hát fölvettük, amit föl kellett, 13 slágergyanús nótát, melyek talán meghozzák számunkra a világhírt és az örök életet:
http://soundcloud.com/masoundsystem/sets/m-zga-alad-r-sound-system-f
_ELVALASZTO_
Július 20-án a PECSA Caféban élőben is előadjuk, a fokozottan védett városligeti gácsérok legnagyobb örömére, hogy „van olyan ember aki Madonnát nem szívesen bántaná, viszont olyan is van, aki az orrába dugna egy karottát” és megkérdezzük a Fábry Sándort, hogy mit gondol ő is a Madonnáról.