Az MZ/X vagy újabban mzperx sem ma kezdte. Anno még talán valamelyik mezőtúri fesztiválon láttam őket, s az első lemezüket (természetesen kazettán) sokat is hallgattam. Mekkora volt már a Jimi Jim, a Zuhanás meg a Jelentkezik, hogy csak néhány dalt említsek. A második – 2002-es Nullakettő című – lemezük már nem talált el, már nem […]
Az MZPERX zenekar hosszas hallgatás, majd egy sikeres őszi A38 hajós koncert után új energiáktól feltöltve, számtalan eddig meg nem jelentetett dallal a tarsolyában úgy döntött, hogy újra begyújtja rakétáit és friss anyaggal jelentkezik.
A csapat már több, mint 11 éve létezik, több országos turnét (Black-Out, FreshFabrik), két albumot (Jelentkezik, Nullakettő) valamint számos EP-t és single-t tudhat maga mögött.
Zenéjüket ezerféleképpen próbálták már leírni: pszichedelikus, new wave, rap, metal, hardcore, drum n bass, jazz. Ezen stíluselemek mindegyike megtalálható zenéjükben, most azonban az elektronika is hangsúlyosabb szerepet kapott. Re: című EP-jükkel gyors helyzetjelentést adnak arról, hogy mire is készülnek 2011-ben, de ahogy egyik korábbi daluk refrénjében is már megénekelték: „Ez csak a kezdet még”. A tervek szerint sürgősen újabb dalokat tesznek majd elérhetővé mindenki számára és egyre gyakrabban különböző formában adnak majd életjelet magukról.
MZPERX - Tiszta kosz @ A38 2011.03.11.
Legutóbb március 11-én az A38-on találkozhattatok velük, itt a FreshFabrik előtt mutatták be az új EP-t, (amit szabadon letölthettek INNEN) áprilisban pedig egy hosszabb önálló buli keretein belül is felbukkannak majd.
A Honlapjukról az EP premiere után letölthető lesz összes eddigi felvételük.
Újabb részletekért figyeljétek folyamatosan megújuló elérhetőségeiket. Írjatok az mzperxzenekar@gmail.com címre!