Címke: Pantera

Pantera könyv már a Cser kiadónál is

Örömmel jelentjük, hogy Duff McKagan önéletrajzi kötete mellett már a szintén nemrégiben megjelent, és szintén nagyon jó visszhangot kapott Pantera-könyv is megvásárolható a Cser Kiadó webáruházában.
Mindkét könyvről hamarosan nálunk is olvashattok egy-egy ismertetőt.
A Pantera könyv közösségi finanszírozásáról és egyéb kérdésekről pedig ITT olvashattok Dudich Ákossal és Pityesszel készített interjúban.

A Pantera igaz története – Könyvbemutató június 11-én

Végre célegyenesben Rex Brown és Mark EglintonA Pantera igaz története – belső szemmel című könyvének magyar nyelvű kiadása. A 2014-ben írt mű részben a basszusgitáros önéletrajzának is tekinthető, hiszen gyerekkorától napjainkig tart, de a hangsúly természetesen a Pantera történetén van: a kezdeti glam-évek, az énekesváltások, a siker és a szétesés Rex szemszögéből. A drámai csúcspont nem is lehetne más, mint a gitáros, Darrell Abbott színpadon való meggyilkolása 2004 decemberében, de emellett brutális őszinteséggel vall saját alkoholproblémájáról vagy Phil Anselmo drogügyeiről is.
 
Mint az köztudott a könyv magyar kiadás egy példás rajongói összefogás eredményeként születhetett meg, Dudich Ákos szakfordító-újságíró és Horváth István ˝Pityesz˝ énekes gondos munkájának köszönhetően, egyfajta alulról szervezkedő közösségi finanszírozással. A könyv különlegessége, hogy magyar fotósok képei is belekerülhettek a könyvbe, Rex jóváhagyásával, aki mellesleg külön előszót is írt a magyar kiadáshoz, így tisztelegve a kezdeményezés és a magyar rajongók előtt.
 

“Magyar rajongók, szevasztok!

Az a szerencse ért, hogy nemrég megismerhettem két csodálatos embert, akik elhatározták, hogy megajándékoznak benneteket, Pantera-rajongókat és engem az önéletrajzom magyar kiadásával! Mindig óriási élmény volt megfordulni Magyarországon, mind a színpadon, mind a színpadon kívül.

Sokszor jártam nálatok, és bátran kijelenthetem, büszkék lehettek a múltatokra, kultúrátokra és a kibaszott rock ’n’ roll zenekaraitokra! Mindig öröm volt fellépni a Panterával és a Downnal Európa egyik leglelkesebb közönsége előtt…

A könyv, amelyet most a kezetekben tartotok, pár éve íródott és kifejezetten pozitív visszhangra lelt a nagybetűs Rajongók körében! Ez életem sztorija az én szemszögemből… Sok minden történt, mióta kijött, de vannak dolgok, amik nem változtak.

Szeretném megköszönni Dudich Ákosnak és Horváth István Pityesznek, amiért vették a fáradságot, és megvásárolták a könyvem jogait, hogy elérhetővé tegyék a számotokra! Külön köszönet Ákosnak, aki átültette a művet angolról magyarra, és természetesen örök hála Mark Eglintonnak, aki ugye eleve segített megírni az egészet, hehe! Remélem, élvezitek majd, dőljetek csak hátra, és éljétek át velem életem mérföldköveit! Isten áldja a Rock ’N’ Rollt!

Rex Brown, 2016 májusa”

A könyvbemutatójára június 11-én, a Fogasházban, délután 2 órától kerül sor. 

333-an az első magyar Pantera-könyvèrt!

– Először is egy rövid bemutatkozással indítsunk, ha nem gond! Kíváncsi lennék a metal gyökereitekre is. Dudich Ákos: Kezdeném is mindjárt egy durva vallomással, miszerint nekem inkább punk gyökereim vannak, mintsem metal. Pistols, Kennedys, Clash, GBH, stb. A metal a crossover révén úszott be az életembe, igaz, nem tanusítottam különösebb ellenállást. Megjegyzem, az első Pantera […]

Tovább »

333-an az első magyar Pantera-könyvért

Dudich Ákos és Horváth István ˝Pityesz˝ Pantera-fanatikus támogatókat keresnek az első magyar nyelvű Pantera-könyv kiadásához:

„A szóban forgó 2013-as kiadású könyvet Rex Brown (a Pantera basszusgitárosa) és Mark Eglinton (elismert zenei újságíró és szerző) írta, a címe pedig Official Truth – The Inside Story of Pantera, 101 Proof.

„És ezzel el is árultuk a mű legfontosabb ismérvét, miszerint nem egy random újságíró ollózta össze az internetről, hanem egy zenekari tag, maga Rex Brown írta, betekintést engedve a Pantera legbelső körébe!”

A könyv hazai megjelenése egyfajta underground összefogás keretében valósul meg Dudich Ákos zenei újságíró és szakfordító valamint Horváth István „Pityesz” (Freshfabrik, Neck Sprain, Active Destruction) gondozásában, amihez a szerzők a ti, vagyis a hazai Pantera rajongók segítségét, támogatását kérik.

„A Könyv ˝Csináld Magad˝ kiadásban fog megjelenni 3000 forintos bolti áron. Ennek költségeihez keresünk 333 Pantera-fanatikust, akik a könyv elővételi megvásárlásával lehetővé teszik annak megjelenését. Támogatóink neveit a könyv hasábjain is feltüntetjük, így köszönvén meg elhivatottságukat. Úgymond egy-egy ember támogat egy oldalt a könyvből! A könyvben lesz például olyan oldal, amelyen az Apey and the Pea zenekar, a Neck Sprain tagjai valamint Pityesz mesélnek a Panteráról és a rájuk tett hatásairól.”

A munka már el is kezdődött, íme egy kis ízelítő belőle.

Csatlakozzatok és segítsetek!

https://www.facebook.com/groups/1723182931251873/

Reméljük, hogy a magyar irodalmi színtéren helyet kaphat egy olyan könyv, amely a világ egyik legnagyobb gitárosának és zenekarának tragikus történetét írja le egy hiteles ember tollából. Minden jog fenntartva.”

Dimebag Beyond Forever

2014 decemberében volt 10 éves évfordulója annak, hogy Dimebag Darrell-t saját koncertjén lőtték le a színpadon december 8-án Ohioban. Az akkor 38 éves egykori Pantera és Damageplan gitártehetség halálhíre sokakat megviselt, így emlékére a világ minden táján koncerteket szerveznek, és Pantera dalokkal tisztelegnek előtte. Magyarországon is évente megrendezik a Dimebag emlékestet, ahol többek között fellép […]

Tovább »

Gitárleckék Rex Brown-tól

Az egykori Pantera és Down, jelenleg a Kill Devil Hill basszeros Rex Brown-tól is tanulhattok immár a JamPlay-en keresztül. Megismerkedhettek a legnépszerűbb Pantera dalokkal, illetve Kill Devil Hill új anyagával magától Rex Brown-tól, aki beszél a dalokról, és történeteket oszt meg a dalszerzési illetve a felvételi folyamatokról. Kedvcsinálónak álljon itt egy video:

Rex Brown from Pantera and Kill Devil Hill... Songs and Lessons on JamPlay!

Phil Anselmo otthona

Egy öt perces klipet láthattok alább az egykori Pantera frontember Philip Anselmo otthonából, melyben Phil elmagyarázza miért volt szüksége arra, hogy távolabb legyeb New Orleans-tól, betekintést nyerhettek a próbaterembe, ahol a Down május 13-án megjelenő új anyaga is készült, és egyéb érdekességek szem- és fültanúi lehettek.

Phil Anselmo konyhai tanácsai

Megérkezett a „Cooking Hostile With Phil Anselmo” c. animációs sorozat második darabja. Ebben a Pantera talán legismertebb dala – a Cemetery Gates természetesen – átdolgozott, főzésre „optimalizált” szöveggel hangzik el.

COOKING HOSTILE with Phil Anselmo - Episode Two

A sorozat kiötlője Joey Siler a floridai Gainesville-ből, aki maga is egy Pantera tribute banda, a Good Friends & A Bottle Of Whiskey frontembere.
Az ötlet egyébként elnyerte Phil tetszését is, aki az októberi Austinban tartott Horror fesztiválján bemutatta a sorozat első darabját, ami afféle pilotnak fogható fel. Ez és az első rész is látható, ha tovább kattintotok.
_ELVALASZTO_

COOKING HOSTILE with Phil Anselmo - Episode One
Cooking Hostile with Phil Anselmo!

Philip Anselmo & The Illegals – klip az Ugly Mug-ra

Itt van a Phil Anselmo csapatának Ugly Mug című dalához készült videoklip. A dal korlátozott példányszámú 10″-es singleként jelent meg, és ingyenesen beszerezhető volt Anselmo Housecore Horror Film and Music Festival-ján, illetve letölthető a Scion A/V-n keresztül.
A csapat Walk Through Exits Only című bemutatkozó albuma 8.700 példányban kelt el az első héten, ezzel a 200-as Billboard lista 35. helyét kaparintva meg.

Kill Devil Hill – egy dal a második lemezről

Revolution Rise lesz a címe a Kill Devil Hill második nagylemezének, ami október 29-én érkezik a Century Media gondozásában. A produceri teendőket a zenekar mellett Jeff Pilson (Dokken, Foreigner, Dio) látta el, a keverés Jay Ruston (StoneSour, Anthrax, Steel Panther) munkája volt, míg a lentebb látható borító Sam Shearon nevéhez fűződik, aki korábban többek között dolgozott már az Iron Maiden és a Fear Factory zenekaroknak is.
Elsőként a Crown Of Thorns című szerzeményt kaptuk meg a lemezről.

KILL DEVIL HILL - Crown Of Thorns (Album track)

A Kill Devil Hill felállása: Jason „Dewey” Bragg (Pissing Razors) – ének, Mark Zavon (Ratt, W.A.S.P., 40 Cycle Hum) – gitár, Rex Brown (Down, Pantera) – basszusgitár, Vinny Appice (Heaven & Hell, Black Sabbath, Dio) – dob.

_ELVALASZTO_

1.No Way Out
2.Crown Of Thorns
3.Leave It All Behind
4.Why
5.Wake Up The Dead
6.Long Way From Home
7.Where Angels Dare To Roam
8.Stained Glass Sadness
9.Endless Static
10.Stealing Days
11.Life Goes On