Címke: power metal

Sorrows Path – áriák és power rigmusok

 A görög Sorrows Path hazájában létező rajongóbázisa egy dolgot jelent számomra: a balkániak szeretik a doom metalt, mert még ebben a bandában is meglátják a fantáziát, amit be kell vallanom, nekem minden kultikussága ellenére sem sikerült. A 90-es évek elején Sabbath tribute zenekarként kezdtek, viszont önálló lemezzel csak 2010-ben jelentkeztek. Most érkeztek el pályafutásuk harmadik állomásához, ami hamarosan Touching Infinity névvel érkezik majd és továbbra is a modoros, lüktető tempóval rendelkező epikus, power/doom muzsikát helyezik előtérbe némi kísérletezéssel, ahogy ezt már megszokhatták a banda kedvelői. Az esélyt most is megkapják természetesen, főleg, hogy beharangozó daluk most kifejezetten erősre sikerült. 

SORROWS PATH - Fantasies Will Never Die (OFFICIAL VIDEO)

Imago Mortis – Vida: The Play Of Change – 2002

  A brazil Imago Mortis hazájának egyik igazi kincse, amely 1995-óta létezik, nemzetközi ismertségre ellenben nem sikerült szert tenniük. Köszönhető ez annak, hogy a zenekar igazi átjáróház, ami a zenészeket illeti, valamint a megjelenések számát is minimálisra sikerült belőni. Ez összesen három nagylemezt jelent, melyek közül az utolsó, Transcendental már több, mint tíz éve látott […]

Tovább »

Grave Digger – a heavy metal nagypapák új dala

 Korábban már hírt adtunk róla, hogy a német heavy/power metal zenekar, a Grave Digger immár 18. nagylemezére készül, ami várhatóan csak a következő évben fog megjelenni, most azonban már a címadó himnusszal is előrukkoltak az öregek, úgyhogy ezzel is megismerkedhetünk egy videó kíséretében.

GRAVE DIGGER - Healed By Metal (Official Video) | Napalm Records

In Aevum Agere – itt az új EP

 Az egyszemélyes projektként induló, mára zenekarrá fejlődött olasz In Aevum Agere 2012-ben mutatkozott be egy véleményem szerint korábbi demóikat jelentősen alulmúló lemezzel, majd jó ideig hallgattak. Most azonban meghallgathatóvá tették új, Fugit In Solitudine c. új kiadványukat, amin öt epikus power/doom metal szerzemény kapott helyet. Talán rátalálnak a helyes útra… Az Ep a zenekar bandcamp oldalán tesztelhető. 

In Aevum Agere - No Hope Of Death (Lyric Video)

Betoken – Beyond Redemption – 2014

    Az olasz Betokenre mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy tapasztalatlan, kezdő banda. A tavaly megjelent Beyond Redemption már az ötödik teljes lemeze a 2000-ben alakult hordának, akik aktivitásukat és tehetségüket a power metal színtéren kívánják kamatoztatni és eddigi sikereiket figyelembe véve aprópénzre váltani. Mielőtt azonban utóbbi kijelentésem miatt leírnánk őket, meg kell jegyeznem, […]

Tovább »

Perseus – The Mystic Hands Of Fate – 2014

Nem mondanám, hogy különösebben belelkesített volna első hallgatás után a Perseus zenekar muzsikája, így bőven sokára szántam rá magam, hogy mégis megismertessem az arra fogékonyabbakkal, mert elhallgatva egy percig sem kételkedtem benne, hogy ez igenis sokaknak tetszik. Hogy nekem annyira nem, az meg egyéni szocprobléma. Amit elmondanak magukról, hogy olaszok, és két szerintük fontos korábbi […]

Tovább »

Primalfrost – kanadai fekete power

A kanadai Primalfrost fotója alapján autentikus metál arcok alkotják ezt a szimpatikus csapatot, melynek első nagylemeze tegnapi keltezéssel került a boltok és a digitális világ polcaira, a Maple Metal Records kiadványaként. A banda blackened folk-power metált játszik, az izmosabb fajtából, sok-sok szológitárral. A Prosperous Visions című lemez a fotó alatt meghallgatható, az Ensiferum rajongói mindenképp tegyenek vele egy próbát.

Prosperous Visions by Primalfrost

Taberah – itt a második lemez

 Az ausztrál Taberah heavy/power/thrash vegyületekből épülő zenei világa a 2008-as debütálás (The Light of Which I Dream) után tér vissza második korongjával, ami szeptemberben lát napvilágot a Dust On The Tracks jóvoltából. Jono Barwick énekes mellett feltűnik most egy hölgy is az érkező Necromancer lemezen Felicity Jayne személyében, ebből hallhatunk ízelítőt az első nyilvánossá tett dalból, a My Dear Lordból. 

Heathendom – The Symbolist (2011)

A görögök meg vannak áldva egy több ezer éves történelemmel, ahol hősök, mitológiai lények sokasága született meg az idők folyamán. Ezt kihasználva az északi népek mellett igencsak jelentős bandákat tudnak felsorakoztatni, akik ezeket az időket idézik. Valahogy azonban ebből a dömpingből kevesen tudtak kitörni és nagyobb hírnevet szerezni a nagy ősöknek. A Metal On Metal […]

Tovább »