Címke: progresszív metal

Dr. Sludgelove – My Space Odyssey – 2017

   Nagyon nem egyszerű dolog elmagyarázni egy mai fiatalnak, hogy Stanley Kubrick 1968-as alkotása, a 2001: Űrodüsszeia miért is sci-fi alapmű, amely túlmutat még saját magán is. Általában első érvem maga a film megszületésének dátuma szokott lenni, amit egy egyszerű történelmi eseményhez szoktam viszonyítani: 1969-ben járt először ember a Holdon, olyan technológiai háttérrel, amivel manapság egy kaktuszt […]

Tovább »

Crocodile Gabri – nem titkolják elvontságukat

 A napi lemezbörze folyamán ismételten belefutottam egy érdekes bandába, amiről szokás szerint nem lehet túl sok információt összeszedni. Ilyenkor aztán dagasztanom kell a hírt sok felesleges szöveggel és azon kell gondolkodnom, hogyan tudom megfelelően kihasználni a rendelkezésre álló szókészletemet, melynek bővítéséről maga az írási folyamat is rengdszerint gondoskodik. Ennek sok haszna van, s ha már túl beszédesnek nem mondanám magamat, legalább ezzel kompenzálhatom a hangszálaim kímélésével töltött időt. De komolyra fordítva a szót, itt az olasz Crocodile Gabri progresszív metalja, amiben bármi megtörténhet, mert a srácok magasról tesznek mindenre. Kísérletező kedvűeknek ajánlom!

Crocodile Gabri - Fast Boy OFFICIAL VIDEO

Crocodile Gabri - Le Mie Cose Stranissime (FULL ALBUM) w Lyrics!!!

Veni Domine – Fall Babylon Fall – 1991

      Tetszéstől, nemtetszéstől függetlenül elmúlt évezredeinket leginkább a valláshoz való hozzáállásunk és elképzeléseink határozták meg és bármennyire is a háttérbe szorulni látszanak szép lassan az ezekhez párosított intézményrendszerek, a hit olyan szinten itatta át az emberiség hétköznapjait, hogy a legpogányabb európai is szájára veszi az urat, ha még csak egy véletlen asztallábba rúgás […]

Tovább »

Tomorrow’s Outlook – koncept lemez érkezik

 Olyan laposan és sunnyogva jelent meg a senki által nem hallgatott Tomorrow’s Outlook debütálás, valamint oly régen, hogy a banda szinte tiszta lappal indulhat harcba a metal színtéren. Progresszív power metal zenéjükre jellemző az epikus hangnem és a rengeteg vendégszereplő, így lesz ez a hamarosan megjelenő A Voice Unheard esetében is, amiről egy dalt már közzétettek egy szöveges videóval ellátva. 

Tomorrow's Outlook - Nothing Shall Remain (Official Lyric Video)

Kera – matekos franciák

Technikás, progresszív death metallal próbálja meg felhívni magára a figyelmet a frissen debütált francia Kera társulata, akik a szaggatások mellett a dallamokat sem vetik meg. Az érdekes borítóval ellátott Hysteresis a játékidővel sem sprórol, a majd egy órás anyagot már egészben fogyaszthatjátok. 

<a href=”http://kerainvidia.bandcamp.com/album/hysteresis”>Hysteresis by Kera</a>

Galactic Cowboys – 17 év után új album

 Korai, 90-es évek beli lemezeinek köszönhetően kult státusznak örvend progresszív körökben a texasi Galactic Cowboys, akiknek újra egyesüléséről még 2009-ben olvashattatok nálunk. Azóta eltelt némi idő, de a lendület újra felbukkanni látszik, aminek legjobb bizonyítéka egy hamarosan megjelenő lemez, amire utoljára 2000-ben volt példa. A holnap megjelenő Long Way Back To The Moon ízelítőjét találjátok lejjebb. 

Galactic Cowboys - Internal Masquerade (Official Music Video)

Lilith – kacifántos dalszerkezetek

 A német Lilith zenekar a thrash, death elemeket vegyíti saját nyakatekert elképzelései szerint nemrég elérhetővé tett bemutatkozó lemezén, a Grown From Scornon. A háromfős banda egyébként 2005-ben kezdte pályafutását, melynek eddigi eredményei egy demó és egy EP még 2011-ből, így időszerű volt hallatni magukról. 

Grown From Scorn by Lilith – Miasma Metal

Mariana – különös mélységek kutatói

 Progresszió, ambientes elszállások, kemény riffek és post-metal hangulat egyvelegét tudhatja magáénak a 2012 óta létező Mariana zenekar, akik nevükből adódóan is vonzódnak az óceánok mélysége és titokzatos világa iránt. Szükségük is van a változatosságra, ugyanis instrumentális lemezzel jelentkeztek az amerikai srácok, méghozzá az Aphotic képében. 

Mariana - Aphotic (Full-length : 2017)

Stolen Memories – feltörekvő tördelések

 2007-es megalakulása óta sok mindent megért már a francia Stolen Memories progresszív metal brigádja, de véleményük szerint az eddigi csúcsot sikerült elérniük új lemezükkel, ami október végén érkezik. A Paradox közel 50 perces lesz, ízelítőnek pedig a kiadvány közepe táján található Exile című dalhoz készítettek nekünk egy videót. 

Bloodway – az utolsó kirakós

 A Costin Chioreanu által vezetett Bloodway 2014-ben egy EP-vel kezdte meg trilógiáját, melynek novemberben jelenik meg az utolsó fejezete A Fragile Riddle Crypting Clues címmel. A lemez borítójáért ezúttal is a művészi képességekkel jelentősen megáldott Costin a felelős, akárcsak a szerteágazó, kísérletezős black metalért, ami a külsőségek alatt található. A bő háromnegyed órásnak ígérkező lemez közepéről kapták ki nekünk a Midlight Scout című szerzeményt, amihez érdekes videót is forgattak az érdeklődőknek.

Bloodway - Midlight Scout [NEW VIDEO 2017]