Címke: Skydrive

Idén új lemezzel jelentkezik az Aetherius Obscuritas

Arkhorrl, az Aetherius Obscuritas frontemberének hírlevelét olvashatjátok alább:

,,Utoljára a 7″-os bakeliten megjelent, 10 éves jubileumra készült dal kapcsán adtam jelet a zenekarról, ez pedig tavaly áprilisban volt. Nem csak egy ünnepi dal volt ez – ahogy a címe és a szöveg is sejteti, egy korszakot zárt le. Akkor úgy éreztem, hogy nem lesz folytatás, legalábbis egy jó darabig biztosan nem. Zson távozott a zenekarból Németországba költözése miatt, én is távol kerültem a jól megszokott zenész fészkemtől, és az új zenekarom, a Skydrive teljesen kielégítette dalszerzői étvágyam.

Nemrég azonban újult erővel és hatalmas lendülettel vetettük magunkat a fekete hanghullámok közé, egyik ötlet született a másik után. Továbbá, legnagyobb meglepetésemre és még annál is nagyobb örömömre, előkerültek olyan hangjegyzetek, amikre már rég nem is emlékeztem; komplett dalok, ötletek, dal-csontvázak. Ezeket vegyítettük az újonnan születettekkel, és jelenleg borzasztóan kiváncsi és izgatott vagyok a végeredményt illetően.
Az elmúlt 3 lemez között 2-2 év telt el, és úgy tűnik, hogy most sem lesz másképp. A megjelenést illetően is rendhagyóak maradunk, azaz a 2014-es évre már be is lett ütemezve az egyelőre névtelen lemez a Paragon Records-nál. A dobok mögött marad a már a bakeliten is hallható Somos Zsolt.
Minden fontosabb hírről a hivatalos honlapon olvashattok, és ha az apróbb részletek is érdekelnek, akkor nyomj egy like-ot a Facebook oldalra, ahol rendszeresen ellátunk infóval.”

Aetherius Obscuritas – évfordulós dal

A szigetvári Aetherius Obscuritas-tól kaptuk az alábbi sorokat:

„Aki a kezdetektől figyelemmel kísér bennünket, tudhatja, hogy tavaly ünnepeltük a zenekar fennállásának 10. évfordulóját! 
Ez a kerek szám okot adott arra, hogy egy vadonatúj dallal zárjuk le a 2002-2012 korszakot, ami 444 kézzel sorszámozott példányban jelenik meg 7″ bakeliten, kizárólag az igazi gyűjtők számára.
A felvételt tavaly novemberben kezdtük és idén februárban fejeztük be a keveréssel együtt, időt hagyva az érésnek. A dal pikantériája, hogy ezúttal már nem Zson ült a dobok mögött, hanem a régi-új ütős, Somos Zsolt, akivel jelenleg a Skydrive-ban zenélünk együtt. A szóban forgó „Az utolsó hangos ének” című tétel mindemellett meghallgatható és le is tölthető a zenekar honlapjáról, ahol a dalszöveget is megtaláljátok, amin ezúttal különösen nagy a hangsúly – kettős mondanivalót tartalmaz.
Bárminemű véleményeteket szívesen olvassuk a csapat Facebook oldalán vagy a hivatalos fórumon.”

Skydrive – Ember a tükörben – 2013

Bár a Skydrive-ról rutinosabb nethasználóknak egész más ugrik be, létezik ezen a néven egy fiatal szigetvári csapat is. Az együttes tavalyi év eleje óta létezik egykori Sudden Death, Chromatica, Evermore tagokból alakulva és idei év elejére látták elérkezettnek az időt bemutatkozó anyaguk közzétételére. Szándékosan nem írtam a megjelentetés szót, hiszen a Skydrive debütálása a banda […]

Tovább »

Lemezzel mutatkozik be a Skydrive

Megjelent a Skydrive zenekar 10 dalos debütáló lemeze, az ,,Ember a tükörben„. A felállás tagjai az Evermore, Sudden Death és az Aetherius Obscuritas alkotta háromszögből kerültek ki.  A korong hanganyaga teljes egészében meghallgatható és letölthető innen.

Vágvölgyi Viktor énekes az alábbiakat mondta el a formációról:

,,Pontosan 1 éve kezdtük el a közös munkát, zenélést aminek most hallhatjátok az eredményét. Néhányatoknak bizonyára mi magunk sem vagyunk teljesen ismeretlenek: korábbi Evermore (Nevermore tribute), Chromatica tagjai Hajnal László (gitár), Somos Zsolt (dob), Paczur Richárd (gitár), Juk Peti (bőgő), Vágvölgyi Viktor (Aetherius Obscuritas, ex-Sudden Death) ének. További információkért látogassatok el a zenekar facebook lapjára.”

1.Ember a tükörben
2.Fel
3.Zárd be!
4.Úton
5.Földesúton
6.Látszat
7.Akadály
8.Fonal
9.Valami új vár
10.
10. Te vagy az