
Egyenlő eséllyel indulhatnak a pályán a hazai és a külföldi zenekarok? Amíg a kiadók és managementek a hazai piac méretére és fizetőképességére hivatkozva általában a lemezkészítés költségeinek csak egy részét vállalva támogatják az együtteseket, amíg nem megfelelő szakmai team koordinálja a kibontakozó produkciókat, az előadók számára illúzió marad az, hogy művészetükről olyan minőségű lenyomatot készítsenek, amilyet megálmodtak akkor, amikor erre a pályára léptek.
HiT SPACE stúdiótechnikai- és hangszerüzlet, aki Magyarországon úttörőként egyedülálló tapasztalattal rendelkezik a zenetechnológia és professzionális felvételkészítés világában, úgy döntött, kilép a kereskedelem színfalai mögül, és saját erejéből, egy pályázat keretein belül az általa legtehetségesebbnek tartott zenekart nemzetközi élvonalbeli szintű végeredményhez segíti. A nyertes a jelenlegi csúcstechnikával, egész pontosan az utolsó 40 év legjobb hangszereivel és berendezéseivel, és komoly szakértői teammel készítheti el győztes dalának és még két másik szerzeményének profi stúdióváltozatát.
A cég a felvételt egyfajta próbatételként értelmezve be szeretné mutatni, hogy „hazai pályán” nemzetközi színvonalú eredmény érhető el, amennyiben a szükséges ráfordítások rendelkezésre állnak: mind anyagilag, mind időben, mind szakmai értelemben nagyságrendileg szélesebb határokat biztosít a mai, kiadók által bevett gyakorlathoz képest.
Ennek megfelelően a zsűrizés is ezt a célt igyekszik kiszolgálni: a pályázók dalainak megítélésekor az első és utolsó szempont az abszolút művészeti érték, úgy mint eredetiség, műfajszerűség, előadói teljeítmény. Nem szempont a pályázó dal felvételének minősége, kidolgozottsága, ahogy az sem, hogy mennyire populáris, mennyire értékesíthető, vagy hogy maga az előadó mennyire ismert. A nyerteseknek nincs szerződéses kötelezettsége a kiíróval szemben, ami szintén eltér a tehetségkutatóknál megszokott gyakorlattól. A zsűri a produkcióban résztvevő szakértőkből áll, melyet Sellyei Tamás hangmérnök/producer vezet.
A felvétel készítésének körülményei nyilvánosak lesznek, a részletek, tapasztalatok szakmai konzultációjára lehetőséget biztosítanak a HiT SPACE szakemberei. A cég ezzel szeretnének hozzájárulni a hazai pop- és stúdiótechnikai kultúrának a fejlődéséhez, az általános elvárások javulásához, a lehetőségek újradefiniálásához. Reményeik szerint az esemény naplószerű dokumentálása a többi zenekar számára is tanulságos kedvcsináló lesz.
A nyertes felvételen túlmenően a közönség szavazatával dönthet egy 500.000.- forint értékű, HiT SPACE-ben levásárolható bón sorsáról is, melyre a lemezszerződéssel nem rendelkező amatőr résztvevők pályázhatnak.
Háttér: az Absolute! Bt (a HiT SPACE hangszerüzlet üzemeltetője) 1993-ban alakult családi vállalkozás. Az ún. desktop market (otthoni, számítógép alapú zenélés, felvételkészítés) hazai úttörői, és az egyetlen cég, aki Magyarországon egyidejűleg kínál ún. vintage (a zenetechnológia múltjának klasszikus, máig gyakran használt legjobb berendezései), modern és butik audió megoldásokat. Csúcstechnikai megoldások know-how-jának birtokában a mai napig aktív résztvevői a stúdiófelvétel-popzenekultúra hazai fejlesztésének.