Három koncert a nagy múltú Oroszországban.
Az alábbi beszámoló reményeink szerint átad egy csipetnyit a felgyülemlett élményanyagból, mely zenekarunk számára egy életre szólnak.
Petrozavodsk
Áldjuk a szerencsénk, hogy minden gond nélkül átjutottunk a seremetyevói reptér vámosain, pedig merch táskánk nagyon gyanúsan púposodott, tele pólókkal, pulóverekkel, cédékkel.
Kilépve a váróba megpillantottuk kedvenc szervezőnket, Igor-t. Puszi-puszi, aztán irány a buszmegálló. Tudtuk, hogy sokat fogjuk használni a tömegközlekedési eszközöket, de ami ránk várt, arra nem lehet felkészülni.
A busz elvitt minket egy hév-szerű pályaudvarra, odáig még könnyen mentek a dolgok.
Az elkövetkező fél óra nem kicsit volt lehangoló. A kopár vidéket sűrűn megtörték a félig lerohadt faházakkal tarkított falucskák, melyeket sárút kötött össze. Feltűnt néha egy-egy szamaras kocsi, fát lopó talicskás brigádok, mire megpillanthattuk Moszkva külvárosát.
Gyerünk a föld alá! Na mármost azt kell tudni az ottani metró kérdéskörről, h minden háromszor akkora, mint itthon, beleértve a szerelvényt, megállok közti távolságot, aluljárót, mozgólépcsőt, embertömeget, stb…
Az út feledhetetlen élményekkel szolgált. Mintha egyszerre kerülnél csomagjaiddal a kezedben vadul pogózók, circle pit-ezők, wall of death-ezők, stage diver-ek közé, hogy még esélyed se legyen védekezni. Kétszer váltottunk vonalat, ami igen csak megnövelte az elveszés esélyét. Volt, hogy szétszakadtunk, azt se tudtuk hol vagyunk, közben ömlött rólunk a víz, cipekedve rohanás a tömegben, iszonyat piaszagú minden harmadik utas, full stressz az egész, mire a metró dobott egy padlóféket…mindenki dőlt-repült bele a másikba, konkrétan visítoztunk, miközben a helyiek hót nyugodtan néztek ki a fejükből, szemük se rezzent! Rá volt írva az arcukra, hogy már hozzászoktak ehhez a 20 milliónyi lakost számláló város pokoli utazási körülményeihez. Megérkeztünk a vonatpályaudvar megállójához, végre!!! Egy valami tuti. A moszkvai tömegközlekedés sem pánikbetegeknek, sem klausztrofóbiásoknak nem ajánlott!
Az első koncert Petrozavodsk nevű 300 ezres lélekszámú városába lett szervezve, amit éjszakai vonattal fogunk megközelíteni, de egyenlőre várjuk Igor-t, mert már egy jó ideje eltűnt jegyeket vásárolni. Telnek a percek, de Igor még a vonat hivatalos indulási időpontjában még sehol.
Kezd eluralkodni rajtunk a pánikhangulat.
10 perccel a tervezett este nyolc órás indulási idő után feltűnik „megmentőnk”, kezében a jegyekkel, s szenvtelenül közli, a vonat késik 40 percet. Előzetes értesülések szerint vonatunk olyan szerelvényekből áll, melyek alvásra is ki vannak képezve, tehát akár le is tudunk dőlni a 14 órás úton. Biztos király lesz, kicsit iszogatunk, jól érezzük magunkat, aztán szunya, s mire megkelünk, már meg is érkeztünk-gondoltam naívan.
Szabad szemmel nem lehetett látni a szerelvények végét, olyan baszottul hosszan nyúltak bele a végtelenbe, mellesleg még a metrónál is szakadtabban néztek ki. Helyjegyünk az első kocsiba szólt, természetesen más nem is lehetett messzebb tőlünk, mint az. Hurrá! Majd kiköptük a belünket…
Út közben be-be tekintgettem a kabinokba, már amennyire engedte az ablakok mocskossága, de sok jót nem ígért a látvány. Nem baj, a miénk biztosan más lesz!
HÁT SE!
Pont ugyanolyan volt! Akkora szomorúságot már rég éreztem, mint amikor beléptem a végzetem helyszínére, a vagonba. Képtelen voltam már bemesélni magamnak, hogy jó a buli és élvezem, hogy itt lehetek. Még a falakról is emberek csüngtek, kemény fülledtség és olyan buké, hogy az ember inkább a száján keresztül veszi a levegőt. Háát, nem adtam volna sokért, hogy máshol lehessek. Egy vagonban kb.10 fülke, 1 fülkében 6 ember és olyan teltházas zsúfoltság, hogy visszasírtam a metrót. Egy-egy WC a szerelvény két végében, tisztítva az első világháború előtt. Megspékelte a hangulatot a sejtelmes félhomály, ami ha belegondolok jól jött, mert legalább nem láttuk tisztán hova fekszünk.
Matyi-val abban a megtiszteltetésben volt részünk, h az emeleten alhattunk egymás szájába lehelve, de mások sem jártak sokkal jobban. Bazárosunk Dóri az étkezőasztalból hajtogatott ágyon pihenhetett. Szerencsésnek éreztük magunkat, hogy adtak takarót, amitől persze reggelre olyan bolyhosak lettünk, mint nagyanyám kötött pulóverje.
12 éve vagyok a szakmában, láttam, tapasztaltam már sok érdekes, szokatlan szitut, viszont ezt egy szóval tudnám jellemezni: POKOL!!!
A többiek nyugtatgattak, mert ellenben nekik tökre bejött a téma. András kifejezetten élvezte!
Azt mondta olyan ez, mint egy kirándulás, úgy kell felfogni! De jó lett volna a helyében lenni!
Miközben megpróbáltam megágyazni, Laci kibontott egy sört, belekortyolt, aztán otthagyta az asztalon és lelépett körülnézni. Addig-addig szarakodtam, amíg balekul lerántottam a takarót rá a sörre, ami sikítva röpült Big ágyára, s könyörtelenül ontotta ki tartalmát bele a mindenségbe. Noooo!!!!
Nyakig úsztunk a szarban. Nem elég, hogy az van ami, még ez is.
Csak a takaró volt kéznél, hát azzal kell felitatni. Minden ragad, bűzlik.
Egyébként a fakkok között szabad az átjárhatóság, ki-ki kedvére betekintést nyerhet más alvási szokásaiba. Megvallva, csak én érzékeltem a helyzetet súlyosnak, mert mindenki jókedvűen, rötyögve múlatta az időt. Az éjszaka szintén pokol volt, percenként felriadás valamire, egyszer még fejbe is rúgtam egy előttem elhaladót, olyan szűkös volt a hely., arról nem is beszélve, hogy az ágy széltében kb. 40 cm, tehát Trócsányi Gergő barátom /Hollywoodoo énekese/ még nálam is jobban megsínylette volna ezt az utat.
Mikor másnap reggel megérkeztünk, Mátyás kelt meg utolsónak, s nyeglén odamondta: ilyen jól már hetek óta nem aludtam!
Kikérem magamnak ezt a mondatot!
De a java még csak ekkor következett! Állítólag a klub gyalogtávra van az állomástól. Gondoltuk, mint a nyugatitól az ex-Süss fel nap. Az sztori átérzéséhez nem árt tudni, h Petrozavodsk Moszkvától 1100 km-re éjszakra helyezkedik, minek eredményeképp még április 4-én, látogatásunk időpontjában is max. 3 fok volt. Hó, latyak és őrült ladások, akik elől szaltózni kellett a járdára, mert sokszor az úttesten tudtunk csak haladni a járdaszigetül szolgáló sártenger járhatatlansága okán. Eltelt 5 perc, 10, de a klub sehol. Végül egy kövér fél óra kínmenet és hosszúra elnyújtott anyázás, szitkozódás után megérkeztünk. Sebaj, gondoltuk a fenomenális esti koncert majd feledteti a sok szart. Abban a pillanatban Igor közli, h csak 26 elővételes jegy fogyott. Úgy gondolja mégiscsak betesz a bulinknak a legnagyobb helyi rokk zenekar ma esti petrozavodsk-i fellépése. A hír hallatán azonnal szeszt akartunk érezni a gyomrunkban, agyunkban. Beáramlottunk a city-be italért, és megtekinteni a nevezetességeket. Egy befagyott tavon és egy leginkább Leninre emlékeztető óriásszobron kívül nem volt sok látnivaló. Már régóta feltűnt, hogy az előzenekarunk -ők is velünk tartottak végig eddigi utunkon- tagjai sosem isznak olyat, aminek ne lenne alkoholtartalma, és az egyik srác farzsebéből egyfolytában kilóg valami.
A tettes mi más, mint egy kis üvegecske nyaka. Biztos nem kanalas orvosság volt tele. Aznapi sétánk alkalmával értettük meg miért mondják az oroszokra, hogy iszákosok. Nem lehet mit tenni, mi is csatlakoztunk eme rossz, ellenben roppant hatásos szokáshoz. Már nem is tűnt olyan lehangolónak az egész…
Aggodalomra nem volt okunk sem a klub nívója, sem a backline-t illetően, csupán fizető vendégből volt kevés, mert a helyszínen egy jegy sem fogyott!
A koncert után szemöldök ráncolva elbeszélgettem a szervezővel, aminek a hatására már taxival mentünk a szálláshelyre, na de hova!? Mert az indulás előtt egy órával derült ki, hogy kinél fogjuk eltölteni azt a pár órát, ami hajnali 4-ig rendelkezésünkre állt. Senki, még a szervező sem igazából a csávót, de állítólag megbízható. A tag érzelmileg nem tűnt túl stabilnak, cserébe személyében 500 méteres körzeten belül a legrészegebb embert tudhattuk a placcon. Nagy nehezen beszélni tudott, viszont egyenesen állni nem, és azt hitte attól tud jól angolul, h minden mondatba 6-szor beleszúrja a „kind of” kifejezést. Hey guys, let’s kind of go to my place, and have kind of good time, have some kind of drinks and stuffs. Ja, és a kulcsmondat: i dont fucking know this kind of promoter! ÁÁÁÁ!!!
Választhattunk, vagy a klub épületében lévő szaunába töltjük a hátralévő 6 órát Igor-ral, vagy a srácnál. Az utóbbi lett. Megjöttek a kind of taxik, 1 régi Lada, egy új és végül egy akkora Volga, hogy az egész zenekar befért volna a csomagtartóba.
Panel panel hátán, az egyiknél megállás, fel a hatodikra. Egy szoba, és egy konyha állt rendelkezésül hatunkra a nagyjából 40 négyzetméteren, plusz a szállásadónkra, a kedves feleségére, a szállásadónk haverjára meg annak a csajára. Amúgy meg igazán rendes volt az illető, mindent megtett, a szobát teljes egészében átadta, hozott kind of takarókat és berakott egy kind of punk dvd-t, hogy ne unatkozzunk. Nemsokkal ezután az illető felmondta a szolgálatot. Arccal a földön ernyedt teste ékes díszül szolgált a konyhai linóleumon, mialatt kacérkodó felesége vígan elcseverészett Matyi-val és a vad vágyaktól felhevült László-val. Vodkás invitálásnak nem mondván nemet, sikerült roppant kevés idő alatt roppant felelősségteljesre inni tudatukat. Matyi juttatott erre a következtetésre, mikor fejjel előre bedőlt a szoba szőnyegére, és úgy is maradt. Szabó és Big úgy döntött, elmennek a még öntudatuknál lévő orosz arcokkal a helyi diszkóba. Hajnali 3, szállásadónk még mindig öleli a padlót, de Laciék sehol.
A telefonba ruszki diszkóslágerek dallamai zúgtak a háttérben, s innen már szavak nélkül is megértettük egymást. Srácok tűnés haza, mindjárt itt van értünk Igor! Ámde Igor csak nem akart megérkezni. Még háromnegyed 4-kor sem lehet elérni.
Mi történhetett vele? Hullarészegen beájult a szaunában? Lelki szemeink előtt már láttuk elúszni a szentpétervári látogatást. Négykor megszólal szállásadónk telefonja. Igor van a vonal másik végén. A tag, kerülve a hirtelen mozdulatokat feltápászkodik, s kimérten közli velünk, lassan mennünk kellene a kind of pályaudvarra, mert a vonat 4.50-kor indul, nem pedig 4-kor. Nincs is annál jobb érzés, mint mikor feleslegesen aggódod szét magad! Sírjunk vagy nevessünk? No de legalább Big és Szabó mocskos jót mulattak a tánctéren!
Szentpétervár
A vonaton kissé szétszóródva voltunk.. Mocskos nehéz elaludni karnyújtásnyira lévő vadidegen tajga kinézetű emberkék társaságában, de mindenesetre könnyebben ment, mint tegnap. Reméltem bejön a turnézás egyik alapszabálya: Ne igyál-egyél az út előtt, s így valószínűleg szarnod-hugyoznod se kell majd. Működött!! Tartva a menetrendet pontban 11-kor megérkeztünk a modernnek mondható szentpétervári pályaudvarra. Persze megint a legmesszebbi kocsiban voltunk, de már meg se kottyant a hosszas cipekedés. Kilépve az állomásról, Igor elindult taxit keresni. A közel egy órás várakozás unalmát elűzte a járó-kelők látványa. Nagyon érdekesek az ottaniak. Leginkább a 90-es évek kelet-magyarországi diszkókultúráját felidéző divatirányzatok csaltak mosolyt az orcánkra. Ott könnyen telik meg az ember önbizalommal. Istennek érezheted magad még mákos 7up, avagy Jordan 23 pólóban, esetleg Hawks, Chiemsie kabátban is. Viszont a nők jók! Meg kell hagyni, nagyon erős a felső középosztály, de bombázók is szép számban akadnak..
Igor rossz hírrel tért vissza. A taxisok nem vállalják a fuvart, mert uticélunk kocsival nem megközelíthető az ünnepi útlezárások miatt, de ne aggódjunk, közel van gyalog is.
Hát persze…! Mint a Nyugatitól a Ferenc körút, ennyit mendegéltünk bőröndökkel, gitárokkal, dobkiegészítőkkel, merch táskával kezünkben. A mérgelődést elfeledtette Szentpétervár belvárosának napsütésben pompázó romantikus kisugárzása. A lakásról, ahova lepakoltunk inkább nem ejtenék szót, lényeg, hogy legalább volt melegvíz. Irány a city! Nagyon látványos ez a 10 milliós „kis” város, minden legalább kétszer akkora, mint nálunk. A metró sem annyira zsúfolt. Végig hangoskodtuk és piáztuk a több órás sétát, minden eddigi nehézséget feledve. Jófejek a helyiek, boldogan múlattuk az időt.
Korán kellett kezdenünk, mert 22.40-kor indult az éjszakai vonat oroszországi kitérőnk végső állomására, Moszkvába. Az idejét sem tudom, mikor álltunk színpadra fél 9-kor egy klubkoncerten. Ellenben közönség is volt, a merch is jól fogyott és mindenki arca elégedettséget tükrözött.
Az állomásra való kijutás mindössze pár percet vett igénybe, de ez is elég volt, hogy majdnem lássunk egy gázolást. Úgy mennek át a gyalogosok a piroson, mintha muszáj lenne, abszolút nem érzékelik a veszélyt. A kocsi még dudálni sem dudált az illetőre, 1 centin múlt a dolog. Valószínűleg nem véletlenül nem láttunk koldusokat az úttesteken.
Egy új kivitelezésű vonatra szálltunk, wow! Az öröm szavakkal nem kifejezhető. Maga a cár is utazhatott a régiekkel, olyannyira old school volt az ügy, de a mostani csak 20-30 éves lehet.
Még a behegesztett ablakok sem tudták elvenni jókedvem, pedig nem ártott volna kiszellőzetetni.
A jegyek meglehetősen különböző helyekre szóltak. Szinte már rutinból sürögtünk-forogtunk a talpalatnyi helyen, s pillanatok alatt bevackoltunk névre szóló kis fakkunkba. Szemmel láthatóan kezdtünk adoptálódni. A helyemet befoglaló figura intelmemre szó nélkül, irigylésre méltó jó modorral odébb állt. Mint amikor a moziban finoman megkéred az illetőt, húzzon arrébb, ide neked szól a jegyed! Azt hihettük minden klappol, mikor a szemben ülő futballhuligánok mobiltelefonról megszólaltatták a zenét. Tudjátok mi a turné második alapszabálya? A füldugó!
Azért László érdekes módon jól lespanolt az egyik sráccal. Együtt cigizgettek, sörözgettek, de hogy miről cseverésztek, hogy milyen közös témája lehet egy „Keszis” zenésznek az Idoruból és egy moszkvai mobil DJ focirajongónak az alkoholon kívül, azt a mai napig nem tudnám megmondani.
Moszkva
Hajnali hat, megérkezés. Taxi, go to Igor. Szép nagy, 20 emeletes panel monstrum az övé. Szoba-konyha nyilván, némi előszobával. Belépve a szag jelzi, itt állatok is laknak. Nemsokkal rá feltűnik egy cicus, aztán még egy, s megpillantjuk a teleszart almot. Vállrándítás, semmi több. Kiderült, hogy szervezőnk a konyhában lakik, ott szokott aludni egy sarokban, kis díványán. Akkor ki lakik a szobában? Megjelenik egy arc fecskében, takarónyűtte arccal. Hi man! Hi guys, szólt a válasz, aztán visszafekszik a franciaágyára. Ugyebár hatan vagyunk, +Igor és a lakótársa egy akkora helyen, mint a petrozavodski panelben, na meg a cuccok, a két macskát ne is említsem. Kapunk valami takaróbélést, amit inkább jobbnak láttak a srácok leteríteni a macskaszőrtől gyöngyöző szőnyegre maguk alá, mint inkább takarózni vele. A turné előtt azt mondták, felesleges alvószettet hoznunk. Hát ez sajnos megdőlt….
Mire visszaérek a szarásból, minden hely foglalt. Mem maradt más hátra, mint befeküdni Igor lakótársa mellé kínosan ügyelve, testfelületünk lehetőség szerint ne érintkezzen.
Déli megkelésünk nyomán főszervezőnk tudatára adtuk aznapi félreérthetetlen szándékunk: eat, drink, drink, drink, play show, drink, drink.
Irány a kajálda. Török „étterem”…Igor szerint ez jó lesz. Guys, it’s perfect! 1 órát vártunk 5 nyamvadt gyros tálra, meg egy tányér főtt krumplira a vegetáriánus kolléganőnk, a merch-ért felelős kisasszonykánk, Dóri részére. Háromnegyed óra elteltével arra lettünk figyelmesek, h kicsapódik a bejárati ajtó és egy sunyi képű fickó hóna alatt 3 zacskó mirelit sült krumplival elhalad mellettünk és beviharzik a konyhára. Még jó, hogy a csirkét nem most vágják! Mindenesetre az biztos, hogy ebben az országban nem sietik el a dolgokat. A végeredmény igazából nem érte meg a várakozást, cserébe kevés volt, de leszartuk.
A Vörös tér zsír hely! Megtekintgettünk ezt-azt, levonva egy szóval a végső konzekvenciát az ország eddig látottjai, tapasztalatai alapján: BRUTÁL! Vissza Igor-hoz, aztán cuccostul taxival a klub. A Tabula Rasa gyönyörű, a klubban nemrég az Ignite is tiszteletét tette. Minden stimmel, csupán 2 dolog gagyi, a színpad és a backline. Sebaj, szar hangzással is ütni kell még akkor is ha szétesik alattunk a stage! Utolsó nap, utolsó esély az őrületre, tehát drink-drink-drink, egy interjú a helyi A1-es televíziós zenecsatornának, gyűlik a közönség. Az előzenekarok tehetségesen zúzzák az ipart, Hc muzsikával szórakoztatva a jelenlévőket. Fel sem merült bennünk, hogy az énekes karcos-hörgős ordításai egy hölgytől származnak, míg saját szemünkkel le nem csekkoltuk, és tényleg! Később kiderült, a kis szépség zenetanár. Mit tanít? Hát üvöltést meg hörgést bazdmeg!
Olybá tűnik, az oroszoknál még ebből is ipart lehet csinálni. Megkaptam a kellő löketet, miután hazaérek, megnyitom Magyarország első „ugrás a gitárral” -iskoláját, s felhagyok az antennaszereléssel.
Igor már egy ideje eltűnt, senki nem találja. A kezdés előtti percekben kerül elő, s kisírt szemekkel közli a szomorú tényállást. Tökre nincsenek annyian, amennyire számított, nem érti mi a baj. Állítása szerint Moszkvában ennél sokkal de sokkal populárisabb az Idoru, tehát 3-400 emberre számított. Ráadásul a buli szét lett reklámozva, de még így is akkorát bukik az egészen, h ehhez hasonlót a deepthroat.com-on sem lehet látni. Hmmm…Nem először játszunk a városban, a múltkori buli tök jól sült el. Lehet, h a mostanit nem vasárnapra kellett volna szervezni?
Kis rákészülés, utolsó kortyok, aztán zengtek is a „monologue” megnyerő akkordjai.
Minden rossz hír ellenére hihetetlen pozitív hangulatú, laza, profi bulit sikerült adnunk.
A jelenlévők ámulatának vibrálása vadul hatolt auránkba, produkciónkat mindvégig feszült figyelemmel kísérték, minek eredményeképp a merch-pultnál egymást keresztezték a fiúk-lányok attrakciónk végeztével. Az éjszakába való belerontásunk előtt új energiát merítettünk a koncert utáni kellemes meleg ételből, aztán irány a belváros. Érdeklődés szerint ki-ki ment a maga útjára, de sajnos annak a brigádnak aki a sztriptízbárakat célozta meg, csalódnia kellett, mert mire odaértünk, őőő, odaértek, bezárt majdnem az összes! Mindössze egyetlen ilyen profilú hely tartott nyitva, amely hely rettentő-elrettentő tekintéllyel, toronyként magasodott az csillagos moszkvai égboltba. Las Vegas bekaphatja! Ebből persze egyenesen következtek az árak. A parkolóban egymást keresztezték az újabbnál újabb, nagyobbnál-nagyobb fekete Dzsip-ek, Mernyók és BMW-k, mintha egy maffia imidzs-presztizs kiállításon lenne az ember. Szerényen végigmértük ruházatunk, s közös nevezőre jutva ráeszméltünk, a magunkfajta tornacipős fiúkákra össz-vissz 1000 rúbellel /7000 Ft/ a zsebükben nincs nagy igény odabent, hisz még a belépő is drágább. Feladtuk a keresést, és jobbnak láttuk visszavonulni Igor-hoz. A körülbelül 1 órás taxizgatás során láthattunk egy elég szép csipetnyit a moszkvai éjszakai életből, ott aztán nem lehet unatkozni! Rengeteg, villogó neonokkal fémjelzett robusztus méretű hely próbálja magába szívni az arra járó szórakozni vágyókat.
Minél több a rúbel, avagy a dollár, annál tutibb a győzelem! Sok és sokféle ember, gyönyörű nők, iszonyat hangulat. Senki nem háborodik fel egy zajongó fiatal csürhe láttán a metróban. Még arrébb sem ülnek. Teljesen higgadtan kezelik a dolgokat.
Hozzá kell tenni, az utunk átszámítva 6000 Ft-ba került. Hol megyek itthon 6 ropiból 1 órát?
Jó, igaz a benzin sem 150 Ft/liter. A taxisok legtöbbje feketén dolgozik, jelző táblát, taxiórát felejtsd el. Simán megállnak ha az út szélén állsz, 5 perc sem telik bele. Nincs szükség telefonálgatásra, mint Budapesten. Nem kérdeznek semmit, csak mondják „szágyítesz!”, és várják az instrukciót.
Szót nem beszélnek külföldiül, maximum azt értik, hogy yes vagy no. Ez mondjuk igen igen megnehezíti a dolgot, viszont roppant segítőkészek, szintúgy, mint a többi autós, cserébe nagggyon őrülten vezetnek. A halálfélelem konstans jelenlétéhez hozzá kell szokni mellettük.
A többiek is lassacskán megérkeztek hulla készen, ilyen sztorikkal pl.: Bazze lehányt az a csaj a helyen, kurva annyát, stb…
Búcsú Igor-tól, ettől a tényleg klassz és jószívű sráctól, aki minden tőle telhetőt megtett értünk, aztán be megint egy újabb taxiba. A reptérre vezető úton eszméltem csak rá a hajnali pirkadat által megvilágított 20 milliós orosz főváros eme aspektusa láttán, hogy milyen óriási tekintélyt parancsoló kisugárzást kölcsönöztek neki a tervezők. Azt az utat örökre megőrzöm. Mindazonáltal ha valaki sír a rossz magyar körülmények és a helyzete miatt, legyen az kulturális vagy társadalmi, annak azt javaslom látogasson el „KIND OF” ide!
Minden jót mindenkinek!
