Címke: thrash metal

Chainsaw – újra tele a tank

 Közel négy éve nem adott hírt magáról a görög old school thrash metalos Chainsaw, ami nem meglepő azt figyelembe véve, hogy az 1997-ig visszanyúló gyökerekkel rendelkező bandának eddig összesen egyetlen lemeze jelent meg. Most újfent a semmiből bukkantak fel a Filthy Blasphemy anyaggal, melyet azonnal közkinccsé is tettek. 

Chainsaw - Filthy Blasphemy (Full Album)

Act Of Defiance – elérhető a teljes lemez

 Már többször is hírt adtunk korábban az amerikai Act Of Defiance második lemezének megjelenéséről, hallhattunk ízelítőt, nézhettetek videót, most azonban a részleteken túl a thrash/death metal horda teljes produktumára rálátást nyerhettek, mivel a megjelenés után elérhetővé tette a zenekar a lemezt bandcamp oldalán, egészben pedig itt fogyaszthatjátok a pofás borító alá rejtett kiadványt. 

Act Of Defiance - Old Scars New Wounds (Full Album)

Wrathchild America – 3-D – 1991

    A 80-as évek a glam és a thrash metal időszaka volt, azt hiszem ezt a lemezeladások tekintetében teljesen biztosan állíthatjuk. Azonban, ahogy a 70-es évek végén kínhalált halt, sőt, gyakran önmaga paródiájává vált a hard rock, úgy vérzett ki ez a két műfaj is az évtized végére, főleg egy új vetélytársnak, a grunge […]

Tovább »

Crudelix – újra pörög a thrash

 A manapság divatos önmagát újra felfedező halálfém mellett az utóbbi évek retró thrash őrülete sem csengett még le végérvényesen, főként a dél-amerikai országokban ugyanis igazi reneszánszát éli a farmernadrágos őrültködés. Ennek képviselője a most bemutatkozott, ecuadori Crudelix zenekar is, akik 2014-ben kötelezték el magukat a stílus mellett. A spanyol nyelven zúzó brigádnál a 80-as évek másodvonalának minden elemét megtalálhatjuk. 

CRUDELIX - ASESINO A SUELDO (Lyric Video)

Herege – brazilok a pályán

 Egy hangulatos death/thrash egyvelegre hívnám fel a figyelmeteket ezúttal, méghozzá a brazil Herege zenekar bemutatkozó kiadványára. A mindösszesen 4 dalt tartalmazó EP, a Lapse Of Brutality ugyan nem teljesen friss, de egy kóstolót megér az alábbi videó alapján. Mivel a banda kiaót is talált, így van rá esély, hogy hallunk még róluk a közeljövőben. 

HEREGE - Human Sacrificed

Sinsaenum – novemberben új EP

November 10-én új mini albummal jelentkezik a Joey Jordison, Frédéric Leclercq és Csihar Attila által vezetett Sinsaenum. Az Ashes címmel megjelenő EP-re hat dal kerül fel. Ezek közül hármat még sehol sem lehetett azelőtt hallani, két dal csak japán bónuszként jött ki hivatalosan, a hatodik pedig egy remix.
 
Az Ashes a zenénk egy érettebb, dühösebb oldalát villantja fel.” – mondja az új Ep- ről Frédéric Leclercq. „Sokkal dühösebbet. Azt akartuk, hogy a produkció is nyersebb legyen, itt nincs semmi udvariaskodás. Torkon akarjuk ragadni a hallgatót, hogy az arcába köpjük a gyűlöletünket. Ezzel az EP-vel most előreléptünk: a három új dalban jobban jelen van a black metalos hangulat, mint ahogy a szintetizátorok szerepe is jelentősebb, ezzel ráerősítenek a zenénk kísérteties oldalára. Nem félünk attól, hogy billentyűkkel, gépekkel kísérletezzünk: sok minden eredményezhet zenei sötétséget.”

SINSAENUM "Ashes" Official Music Video

Canker – húsz év után új lemez

 Még javában nyomkodtam a friss keletű pattanásokat, amikor a spanyol Canker utoljára lemezzel jelentkezett 1997-ben, de ennél is messzebb mehetünk a banda kezdetét illetően. Két nagyszerű lemez, majd hosszú hallgatás tehát a thrash/death keveréket játszó  banda hagyatéka, most viszont tovább folytatják a történetet friss lemezükkel, ami Earthquake címmel jelent meg a napokban. 

Incertain – újabb hölgy a tűzvonalban

 A német Incertain egy súlyos, groove orientált thrash metal brigád, akik hamarosan megjelentetik első albumukat. Egy újabb thrash metal kiadvány nem számít meglepetésnek, az viszont valamivel ritkább, hogy az átkot ezúttal nem egy borotváját vesztett ifjú küldi ránk, hanem Liane Walter, akinek a keménységét az alábbi videót nézve nehezen tudom elképzelni, csak a zenére koncentrálva viszont tud ütni a cucc. A Rats In Palaces szeptember 22 után keresendő.  

Incertain - Amok (Official Video Clip)

Persecutory – Towards The Ultimate Extinction – 2017

      A megfelelő szélirány kivárása csak a kezdet volt, mert a török Persecutory ennyivel nem érte be, inkább rakétákkal a hóna alatt lendületet véve törte rám a bejárati ajtót. Ijedtemben az asztal alá bújtam, de egy csákánnyal házasodott, született bányász finomságával ragadott bokán, lendített a magasba és csapkodott faltól falig, hogy többet ne […]

Tovább »