Rendesen rá kell gyúrniuk a franciáknak, hogy számon tartsák őket a klasszikus vagy épp az epikus doom színtéren, mivel ehhez eddig nem túl sokan járultak hozzá. Egyik ilyen próbálkozás volt a 2004-2008 között létező Weird Light nevű formáció, akiknek egyetlen, Doomicvs Vobiscvm című demóját bizony sokszor hallgattam már. Most a Shadow Kingdom azonban két eddig kiadatlan dallal toldotta meg a kiadványt és némi polírozás, portalanítás után kiadták posztumusz debütálásként. A Warning, Reverend Bizarre, Candlemass lassulásokat kedvelőknek feltétlen ajánlott, mert egy ígéretes zenekar volt az, amiből végül nem lett semmi…
A német Cross Vault zenekar Warning dalok prezentálásával kezdte pályafutását és ez a mai napig érződik saját dalaikon is. Bemutatkozó albumukról meg is emlékeztünk egy cikkben, a tavalyi folytatásáról még nem. De még ki sem hűlt a The All-Consuming néven futó lemezük, már bejelentették a folytatást, amit egy EP előz meg. Egyenlőre ennyi információt bocsájtottak rendelkezésünkre azon kívül, hogy a naptárban a november 18-át kell bekarikázni. Azonban a várakozást megkönnyítendő, meghallgathatunk egy új dalt az új borító festmény készítését végignézve…
Meghallgatható az angol Slow Worm zenekar első teljes kiadványa, ami The Inverse Ascent néven jelent meg. A 2011-ben alapított, Prophets Of Saturn tagokat is magába foglaló banda vonszolós, pszichedeliától sem mentes tradícionális doomban utazik, zenéjüket leginkább az egykori Warninghoz lehetne hasonlítani. A lemez a korábbi demókkal egyetemben elérhető bandcamp oldalukon.

Szereted az angol Warningot? Lázba hozott annak idején az új lemezhez lassacskán készülődő 40 Watt Sun? Esetleg csak egyszerűen lebegnél egyet a szellemvilág gyámoltalan lelkeivel? Bármelyikre igen a válasz, a Cross Vault bemutatkozó lemezével nem lőhetsz mellé. A 2013-ban indult német duó, becsületes nevükön N. és M. rongyosra hallgatta a 15 év alatt […]
Tovább »A Pale Divine, Sinister Realm, Crowned In Earth zenekartagokból összeollózott Majesty In Ruins első Ep-je teljesen meghallgatható a zenekar Soundcloud oldalán, de akár a youtube-on is. Epikus doom hallható minden dalban, némi funeral doommal keverve.
Az Eyes Like Snow gondozásában érkezik a német Cross Vault bemutatkozó lemeze, a Spectres of Revocable Loss. A zenekar érdekessége, hogy kezdetben a világ egyetlen Warning tribute zenekaraként kezdtek el zenélni és mivel a nagy példaképük azóta sem rezegteti szárnyait, maguk vették gondozásba az angolok hangulatát. Hogy milyen sikerrel teszik mindezt, azt érdemes meghallgatni első nyilvánossá tett dalukban.
A Cardinals Folly nevű finn doom formáció 2004-ben kezdett munkálkodni The Coven néven, leginkább a klasszikus Warning albumok hatása alatt. A névváltásra 2007-ben került sor, mely folyamán a zenekar is átalakult kicsit. Ez a felállás jelentette meg a debütáló Such Power Is Dangerous! lemezt a tavalyi évben, ami annak idelyén a korábbi demókhoz képest méla unalommal volt átitatva véleményem szerint. Most új dalokat írnak, új gitárossal (Eisenschwarz Rautio a My Shamefulban betöltött szerepére hivatkozva távozott, utódja a fiatal Juho Kilpelä) és ígéretük szerint változatosabb, színesebb kiadásban. Várhatóan tavasszal vonulnak stúdióba és még 2013 nyarán beszerezhető lesz az új lemez. A zenekar továbbra is az okkult, horrorisztikus témákat részesíti majd előnyben. Egy kis ízelítő a demókból: