Legutóbb, mikor a [b:e5bb2379]Dillinger Escape Plan[/b:e5bb2379] nálunk járt, szó szerint lerombolta az A38-at, van aki szerint azért volt olyan rövid a koncert, mert leszakadt a plafon, de ebből a zenéből alapból nem jó több egy óránál, sőt, már az is sok talán. Van egy videó a neten, ahol úgy kezdik a koncertet, hogy az énekes konkrétan végigrohan a közönség tetején.
Igazából szavakkal leírhatatlan egy [b:e5bb2379]Dillinger Escape Plan[/b:e5bb2379]-koncert, még akkor is rombolnak a színpadon, amikor
csak rutinshow-t nyomnak, viszont ha elemükben is vannak, akkor kő kövön nem marad.
Zeneileg sem egyszerű a csapat. Hardcore alapú, totálisan széjjeltördelt, nagy hangszeres tudást igénylő kaotikus
metált játszanak. A legtöbb daluk csépeléssel kezdődik, ami lassan megnyugszik, majd az énekes is átfordul
ordibálásból olyan énektémákba, amit már pár hallgatás után is lehet dúdolni akár, de vannak már-már popos beütésű dalaik is, sőt, bevallottan szeretik [i:e5bb2379]Justin Timberlake[/i:e5bb2379]-et (még fel is dolgoztak tőle). Idén jelent meg a
legújabb, sorrendben a negyedik nagylemezük, ezt mutatják majd be a Dürer Kert közönségének. A helyszínt ismerve [i:e5bb2379]Greg Puciato[/i:e5bb2379] énekesnek nem lesz olyan egyszerű a plafonra felmászni, mint legutóbb a Hajón, de biztos megoldja majd, nem kell aggódni.
Különleges vendégük a [b:e5bb2379]Cancer Bats[/b:e5bb2379] lesz, akik szintén a hardcore-ra építik a zenéjüket, viszont náluk a
stoner/southern hatás kerekedett felül az utóbbi időben. Harmadik albumukkal már leginkább a szőrös, nagydarab szakállas, embereket fogták meg. Ezen a zene már tényleg ideális keveredése a southern rocknak és a hardcore-nak.
KB. az ő koncertjükön is kötelező a megjelenés, ahogy a főzenekarén is.

Linkek:
[url:e5bb2379]http://www.myspace.com/dillingerescapeplan[/url:e5bb2379]
[url:e5bb2379]http://www.myspace.com/cancerbats[/url:e5bb2379]